Lassan leállítom a motort és rápillantok,ölében pihen Meliha urnája.
A házra pillantunk és kiszállunk az autómból! IGEN! Az én autómból.
Rengeteg munka árán össze szedett vetett éveim gyümölcse ez a Nissan micra.
Nem egy Mustafa fele Audi csoda autó,Meyremes és ami a legjobb:
Teljes egészében az enyém! Az utóbbi 3 hónapot rengeteg munkával,töltöttünk. Mustafát bombázták a munka lehetőségekkel. Az újságban egy cikk is megjelent a Kadyen Hayatról.
Persze ennek ellenére Hugónál maradt,és Dália repült Bursába.
A hétvégéinket ebben a házban töltöttük.
Festettünk,szeretkeztünk,főztünk,szeretkeztünk,bútort szereltünk,sírtunk a padlón,ettünk,énekeltünk. De ami a legjobb. Barátok maradtunk!
Nincs semmi sablon: Drágám,szerelmem,életem,maszlag.
Megmaradtam Rashindának,ö Aslannak,vagy Gürpinárnak. vagy egyszerűen csak:
-Gyere ide te állatnak! Annyira tökéletesen alakultak a dolgaink hogy már el is felejtettük hogy valaha játék volt az ami ma természetes. Anyuék szívükből örülnek hisz Amira várandós!
Én pedig nem vagyok egyedül! Annyit nevettünk az elmúlt időben,de most ebben a percben úgy érzem el fog lepni a szomorúság....Hátulról átölelem a hátát és hallgatom mennyire mély a sóhaja.
-Csináljuk ketten?-Pillantok rá ö pedig bízva bennem bólint.
A kert közepén állunk,mély bordóba,sárgába és rozsdába borultak a levelek. Didergető szél fúj...
Felnyitja az urna tetejét és elkezdjük szétszórni az édesanyja hamvait.
Ez a kert volt az ö kis Édene. Csinosítottuk és vigyáztunk rá. Ültettünk egy szántál fát is!
Melihának mindig Szantálfa illata volt....
A szél nem hordja sehová,a hamvak a eggyé válnak a földel és Mustafa a csendes könnyeivel öntözi.
A fa köré szortuk és nem szólunk egymáshoz hosszú percekig,
Talán jobb ha itt hagyom most kicsit,egyedül.
Sokat mesélt nekem arról, hogy amikor ciprusban járt és éjszaka nem bírt aludni mindig elhaladt egy bár mellet ahonnan folyton azokat a dalokat énekelték amiket Meliha is hajdanán még mikor fiatal volt és össze hozta a sors Cihannal.
Van egy régi felvétel is amit nem régen mutatott meg nekem. Bársony hangú nő volt,erős jellem,és gyengéd akár a szél.
Felteszek egy teát főlni,és az ablakból figyelem öt.
Látom ahogy befelé tart,egyetlen szó nélkül rám borul és magába szív amennyire csak tud.
-Meyrem?
-Mondd...
-Beszélnünk kell.
-Hallgatlak,,,
-Haragudni fogsz.....és nem fog tetszeni! De muszáj elmondanom!
-Légyszíves ne csináld ezt! Mit műveltél?-Ráncolom a homlokom.
-Nem akarom hogy tovább dolgozz!
-Tessék?
-Láttam a terveidet a mappádban,amit tegnap kiejtettél a kezedből megnéztem!
-De azok csak firkák.
-Nem Meyrem azok tervek,profik!
-Neeem....elfogult vagy! Bujok ki a karjaiból és zavartam nyúlok a teafűért.
-Elloptam őket!
-Mit csináltál?
-Megmutattam Hugónak!...Sunnyogja komisz mosollyal akár egy gyerek,
-Na ide figyelj Gürpinár,....!
-Tetszett neki!
-Mi?...De...
-Nincs de...!
-De van de! Mustafa!
-Meyrem!! Tudom hogy ezt szereted,miért csinálsz olyat ami már nem is tölt el boldogsággal?
-Te hallod hogy miket beszélsz? Szeretem a munkámat!
-Szereted mert szereted hogy ott vagyok,és Hugó,Bahar,meg a Büfés néni.De gondolkodj el ha nem lennénk ott, vissza mentél-e volna már a butikba eladólánynak...?
Elsóhajtom magam és síkit a teafőző.
Körülnézek a lakásban...Világos,otthonos,és olyan meleg. Minden sarka mesélni tudna. Igaza van...
Mindig igaza van...!
Emlék....
A házunk körül gyerekek kergetőznek,ott volt Selim is közöttünk,nem mentem ki.
Féltem hogy elpirulok ha hozzám szól vagy rám néz. Különbem is én voltam a duci kislány.
Aki csak a saját rozsaszin szobájában érezte jól magát,az anyja pafümjeit szagolgatja, és finom ruháit nézegeti simogatja ha rosszkedve van.
-Mi a baj Meyrem?-Ül le mellém az alig 12 éves Amira.-Miért nem jössz ki? Apu is nemsokára otthon lesz,anyu bahlavát sütött. Dilara néni meg mindig mond valami vicceset.-Nem rézek rá
a fejemet simogatja és a vállamra csúsztatja az állt miközben hátulról megölel. Figyeli hogyan rajzolom meg a vonalakat.
-Ha egyszer férjhez megyek,te tervezed meg a ruhámat! Mit szólsz?-Kuncogott a fülembe.
Akkor elmosolyodtam.
-Na jó majd kijössz ha akarsz...
-Meyrem!!-Húz vissza a jelenbe az én oroszlán szemű hercegem rámmosolyog és finnyásan konstatálja hogy szörnyű a tea.
Teszek egy kanál cukrot bele és megkavarom.-Min gondolkodtál?
-Mi van a nem sikerül?-Nézek rá szomorúan aztán le a földre. Mögém kerül elhúzza a hajamat a nyaktól és finoman belecsókol. A borostája bizserget az erős ölelése a mellem alatt nyugat.
-Megapprobáltad,és ha össze kell szedni téged a földről, itt vagyok.-Rá nézek.-És megiszunk egy üveg martinit!
-Extra szűz olíva bogyóval?-Húzom össze a szemeimet.
-Azzal!-
***10 év múlva***
Fekszem. Az én Aslanom mellettem nyugszik,szuszog ami évek óta nyugtat de ma éjjel nem jön álom a szememre. Az ablakon nézek kifelé,a szantálfát nézem ahogy a gyenge szél táncoltatja a leveleit.
Nyugalom árad házból,emlékek százai vonaglanak előttem. A nappali falán képek,szívemnek legkevesebbjei mosolyognak vissza rám. Az otthonom melege ölel,és olyan hatalmas mértékű
hála zeng a lelkemben kimondani sem tudnám.
Lassan nyitom az ajtót hogy meglessem az én angyalkámat.ágya mellé lépek és leülök halkan.
Édes arcát nézem,szép sima bőrét,hullámos ékcsokoládé színű haját, íves kis száját,kunkori szempilláját. Gyönyörű Melihám. a mi édes kislányunk. Aki mindig vidám,folyton énekel,és sosem fárad el. Most mégis alszik olyan édesen,olyan ártatlanul.
-Felébredt?-Suttog a szoba küszöbén Mustafa és megijedek.
-Nem,csak megnéztem.
-Rámosolyog gúnyosan,-Nem tudsz aludni?
-Nem....-mosolygom és szégyellek visszanézni rá.
Most ugyan ott állunk ahol tíz éve azt mondtad. Ha nem sikerül,mellettem vagy és megiszunk egy üveg martinit!
-Pontosan! És még mindig ugyan olyan szexi vagyok,ezt ne hagyd ki!
-Hát persze! -Vihogom....De sikerült! Itt vagy te,és Meliha,a szalon....Már nincs mit kérnem Allahtol.-Szemeimet ellepi a könny és az ölelése fogad. -Szeretlek,Meyrem pinki poni betegesen túl aggódó mindent hisztis idióta,csodálatos,Rashina!-Felnevetek.
Végig húzom a kezem a meztelen hátán, és szájon csókolom,felkap és vissza visz a hálóba.
Leszedi rólam a selyem köntöst és hevesen csókolgat, Kisöpri minden aggodalmamat,meghatottságomat,vagy félelmemet a fejemből, Csak ö marad,az örült csókjai,az erős marcangoló mégis oly gyengéd mozdulatai. Még mindig,mint azon az éjszakán amikor alkoholtól ittasan zuhantam a karjaiba, Mikor még a nevét sem sikerült eszemben tartani de a szemei már régen belevésődtek az elmémbe,és veszettül akartam öt. Mindenestől.
A sebzett szívem ellenére,a több falat magam elé húzott férfi mentes életem ellenére
meg hülye szőkékét szeretem kijelentésem ellenére. Annyira akartam mint most,és mint mindig is,
A hátára fekszik és magára húz. Megragadja a tarkómat és a szememben néz miközben belém feszül.
a számba harap én pedig az ágyat markolászom gyönyörömben.
Csak ölelj még....és nem lesz semmi baj....Csak maradj velem...És minden rendben lesz....
***
Cerry!-Szorongatja a kezemet Hugó és könnyes szemeit törölgeti.-Büszke vagyok rád drágám!
-Köszönöm,de ez nélküled nem sikerült volna. -Mosolygom rá.
-Jaj ne csináld, még mindketten le pislogójuk a sminklemosót!
Be szalad hozzám a színfalak mögé egy kis angyal.-Anyu!
-Kislányom! Kapom a kezeim közé és felemelem. Mikor kinyitom a szemem,Mustafa áll előttem
büszke rám homlokon csókol.- Sok sikert!
-Behűtötted a Martinit?-Húzom fel a szemöldököm.
-Nem lesz rá szükség-Na gyere kincsem!-Kapja ki a kezemből a lányunkat aki mindettönk nyakát átöleli.
Szakad a kezemből a víz ahogy nézem hogy eltűnnek és a több száz ember között foglalnak helyet.
-Hugó,azt nem mondtad hogy ennyien lesznek!
-Drágám,ha valaki Hugó Laxik,el de Fonzó darabokat kreál és Hugó Laxik el "de fonzó keze alatt.
arra bizony kíváncsiak az emberek! Esküvő szezon van egyébként is. Amugy is a műveid káprázatosak Cherrym!!
A lányok felsorakoznak és elkezdődik a bemutató. Végig remegem de Hugó fogja a kezem. És a végén egyedül kell kiállnom. Kilépek a kifutóra és megpillantom a családomat,a gyönyörű kislányom angyal arcát,az én Aslanom csillogó barna szemeit,büszke mosolyát. Anyám könnyben úszó szemeit,
apám elismerő arcát a nővéremet aki mindig hitt bennem. Dzsanélát a kis pocakjával és az elérzékenyült arcával. És még valakit... Cihant!! Egyszerűen nem értem mit keres itt. De itt van,és tapsol mint a teremben bárki. Az erős fények még jobban kiadják a gyönyörű menyasszonyi ruha költeményeimet. A francia csipkét,a húzott selymet,a csillogó köveket.
Piros estélyimet végigvezetve a kifutón végéig, elcsuklok pár köszönöm,mondatot. És rózsa csokrot kapok egy az egyik modellünktől a kezembe.
Rajta egy címke amin ez áll!
"Ma este nem lesz martini, olíva bogyóm! "
Felnevetek és az én bolond barátomra pillantok aki vissza nevet rám karjában a kislányunkkal.
Igen,azt hiszem szerencsés,sőt a legszerencsésebb vagyok....
Négy nappal később.....
A tengerparton a sirályok hangját hallgatva merengek,Meliha az apja ölében aludt el én pedig
mosolyogva nézek a semmibe.
-Cihan jár a fejemben,számtalanszor hoztam fel a témát Mustafának azóta is.
Hogy ha még nem is apja ként de egy jó ismerősként próbáljon rá tekinteni.
De mindig azt válaszolta,hogy vagy családja.
-Mind gondolkodsz ennyire?
-A bemutatón...Ott volt Cihan!
-Igen,tudom,én küldtem meghívőt neki.
-Tessék? De....
-Meliha miatt...Sóhajt és a narancssárga hullámok parázslóan meleggé festik a szemét,vonásai megerősödtek,és napról napra jobban hasonlít az apjára.
Nem volt az apám,nem én tehettem róla. De arról tehetek hogyha Melihának nincs nagyapja....
Felhúzom a szemöldököm és kellem mosoly ül az arcomra,a szívemet elárasztja egyfajta nyugalom.
Mustafa egész fiatalsága arról szólt hogy makacsul hitte a saját igazát,de most nyert a férfi meggondoltság. Talán,sőt biztos jobb apa akar lenni.
Fogalma sincs hogy mekkorát nőtt újra a szememben...
-Persze, csak a lányom miatt!!-Szegi fel az állát büszkén ahogy azt szokta,
-Ahj Aslan! Mit csináljak veled? -Nevetem mire Meliha még jobban belebújik a mellkasába.
a göndör fürtjei az arcába lógnak,arrébb simítom őket amikor Mustafa megfogja a kezem és megpuszilja.
Csak maradj velem mindig....
Örökre!-Suttogom a szívéhez engedi a kezem,a kislányunk felszuszog és összeforr a szánk....
Üzerinde
*** Vége***
Meyrem Mustafa
--
2017. augusztus 24., csütörtök
2017. augusztus 21., hétfő
17. Rész
Tűzpiros ruhát kaptam fekete rózsahímzéssel, Hugó hasonló öltönyben villog mellettem.
Bár én elég kicsinek és szürkének érzem magam a sikkes,sokak már túl dramatizált megjelenése mellett. A terem hófehér, görög oszlopokkal,márvány terül el a padlón,és ezüst szín tálcákból kínálják a méregdrága pezsgőt.
Egyszerűen már nem is értem miért akartam én eljönni ide?
Vagy hogy eleve,van-e keresni való a divat szakmában. Bár tény hogy szeretem amikor egy nő s egy férfi is egyaránt "egyben" van,magabiztosan lép ki a kezeim közül,ha fogalmazhatok így.
Mióta Hugó mellett vagyok megtanultam hogy amit viselsz az vagy! És ez nem a marketingtől függ!
De nem ám,minden amit viselsz lehet az egy sál,kendő,vagy esetleg még a fehérnemű is.
Mindenben te vagy! És ha rosszul válogatod meg a ruháidat olyan leszel mint az étel ami "nem épp guszta de finom'' és ugye az ilyen falatokat kár kihagyni. De mivel finnyásak az emberek hamarabb kóstolnak bele egy étel különlegességbe mint egy sima egyszerű kis börekbe.
Oké, hagyom a példákat azt hiszem nem megy ez nekem. A lényeg! Hogy ez itt inkább színház,mint divat ünnep,És inkább megy ez vérre mint lélekre....
-Meyrem.-Érint szóval egy bársonyba burkolt hang a tulajdonosa pedig tinta kék selyemben.
-Szép estét Dália!-Mosolygom,kellemmel de közben a fanyar parfümétől és a vastagon rúzsos szájától kissé az émelygés kerülget.
-Milyen gyönyörű vagy!-Mér végig s közben kecsesen belém karol s a tömegben elegánsan kígyózunk
míg szóval tart.-Tudtad hogy sokan fecsegnek rólad,ifjú hölgy?!
Dália és az én szóváltásaim,folytonosan befejeződnek ott hogy: Hogy vagy? Vagy viszlát,Szép jó reggelt. Most meg jön nekem a hátam mögötti infóval. Tudom hogy pletykás kis nö személy,a büfés néni nem kedveli, Hugó is mesélte hogy szereti kiszínezni a dolgokat.Épp ezért nem is mélyültünk barátságba. De mint az imént is, mindig megjegyzi hogy nagyon csinos vagyok. Ami kedves. Sőt sokszor már túl hízelgő.
-Szóval,fecsegnek ROLAM? -Pedig én itt egy kis senki vagyok.Persze ezt nem mondtam ki hangosan
-Igen,rólad!-hörpint szórakozottan az italából,aztán folytatja.
-Sokan azt beszélik hogy a kis fotósunk szakított veled,s hogy ezért marad el a Kaden Hayat!
-Tessék?-Félre nyelem a saját szavamat is. Valószínűleg sokan és sokszor látták velem Mustafát.
Így feltételezhetik hogy a a barátnője voltam,plusz-mínusz rátesz ahogy a divatszakmában méltán elismert Zsalinda Egec-nek valóban így volt beadva. De hogy miattam hagyta volna el a munkáját és bontotta volna fel a Galériát?? Könyörgöm az abszurd! Közben pedig teljesen lehengerel,(és nem pozitív értelemben) hogy emlegetnek,vagy ismernek olyan elismert emberek akik itt ebben a körben mozognak. Hirtelen híres lennék? Ez egyre pusztítóbb! Mindig is a hátérben tettem a dolgom.
És szeretném ha ez így is maradna. Persze Mustafa a galéria nélkül is híres és elismert a szakmában
de mindettől függetlenül,én nem örülök hogy így emlegetnek.
-Nem,ez nincs így! Állás ajánlatot kapott és elfogadta,ennyi!
-Persze,de nincs az az állás amiért veszni hagynék egy Galériát!-Teszi le a poharát majd elengedi a karomat,és a cinizmus most bújt ki a szemeiből.
-És nincs az a nő sem aki miatt feladná!-Emelem fel az állam büszkén aztán ott hagyom.
Persze hogy volt az a nő aki miatt felrúgta a hónapok óta hirdetett és sokak által várt galériát aminek biztos vagyok hagy hatalmas sikere lett volna. De sajnos ez a nő már nincs köztünk,és nem fogom egy ilyen minden lében kanál perszónával megosztani azt amit Mustafa annyi évig takargatott.
-Mit akart tőled a sakál?-Szegi hozzám a kérdést Hugó és én belé karolok,megnyugtat a jelenléte.
-Szaftos háttér információt Mustafa Gürpinárról! Persze nem mondtam semmit...
-Pletyás szuka! -Köhint aztán elmosolygom magam,és egy férfival akad össze a tekintetem. már akkor mustrált amikor Hugóval megérkeztünk. Elvetemült pillantása arról árulkodik hogy szívesen tesztelné a ruhám varrás feszességét és az alatta levő fehérneműt. Mély csalódottsággal látná hogy nem az ö tervezésest viselem. Ugyan is ma este Carlos Renzó-val van szemkontaktus problémám.
Egyáltalán nem kelti fel az érdeklődésem az őszülő haja és a kocka álla,de még a természetellenesen tökéletesre szedett szemöldöke sem...Fúj!
Dzsanéla! Muszáj ezt?-Nyafogom miközben éppen kommandózunk.
-Nem csal meg! Azt ott a munka társa Aysa,ismerem!
-Aysa, ...tehén!!!
Kávézóban ücsörgünk és éppen Mehmet után forgolódunk aki hamarosan észre vesz mienket.
Fogalmam sincs honnan ez a féltékenység Dzsanélában,ez már szinte zsigeri állapot.
-Szörnyű vagy!-Nevetem amikor Aysa távozik egy mappával a kezében Mehmet pedig felénk tart.
-Lehet,de legalább biztosra megyek! Had érezze csak szorongatva a zabolátlant tökeit!
Szia DRÁGÁM!
A homlokomhoz kapva nevetek amikor megcsörren a telefonom.
-Bocsássatok meg ezt fel kell vennem.
Na ná hogy fel kell vennem!
-Szia!
-Szia,merre jársz?
-A városban.
-Menj haza! Vagyis hozzám...
-Miért?
-Majd meglátod!...Hívás vége...
Otthon van...?
Hát pesze hogy méltóságomat és fejemet vesztve rohanok haza.
-Mustafa!!! Itthon vagy? A lakás üres. Majd kiköpöm a lelkem mire egy fekete dobozzal akad össze
a tekintettem. A kanapén pihen rajta egy szatén masni és egy címke.
Nyiss ki!
A pulzusom megnövekszik, a lélegzetem visszafojtott,szépen leszedem a masnit,aztán leemelem a doboz fedelét.Körbe pillázom még egyszer a lakást,lehet hogy valamelyik sarokból leselkedik?
Egy fekete csipke ruha nézz vissza rám.De még mielőtt kiemelném egy meghívó pillant rám és egy levél,
Azonnal megragad az ismerős kép. A Kadyen Hayat címmel ellátott nagyon elegáns meghívón.
Amin a mai dátum szerepel?????
Feltépem a levelet amin csal pár sor áll.
"Majdnem rózsaszín ruhát küldtem,de te vagy az egyetlen nő aki más mit a többi. A rózsaszínt pedig
mi mást válthatná át mint a fekete? Imádtalak pirosban,sárgában,pizsamában,de most kérlek légy az én Famme fatal-om! Miss pinki poni királylány!' -Mustafa*
Kiemelem a ruhát,és a lélegzetem eláll, az egész lénye olyan meseszép és könnyed csipke.
Olyan sejtelmes akár csak a cigaretta füst,és olyan lehelet könnyű akár a lélek.
Egyszerűen egy káprázat.
Ehhez Hugónak is biztos hogy köze van!
Érkezett értem egy taxi és egészen a belvárosig vitt.
A nap lemenőben van és a tenyeremből szakad a víz.
Kiszállok a bejáratnál özönlenek a hófehér estélyibe öltözött elegáns hölgyek.
-Maga lesz Rashinda kisasszony igaz?-Pillant a szemembe félszegen egy fiatal portás.
-Igen én,-Ez az egész olyan mint valami jól megtervezett film egy romantikus jelenete,vagy egy mese. Ez nem olyan mint az én életem. Vagy mégis?
A Teremben hömpölyögnek az emberek,a hölgyek finom fehér ruhája hattyukra emlékeztetnek.
Az illat pedig a szantálfára.Kezdek szédülni,félek elájulok izgalmamban,pedig semmi félni valóm.
De mégis ez a bizsergés nem akar alább hagyni.És a szemem leakar csukódni miközben a lábam alatt magasodnak a lépcsőfokok. Elvesztem az erőm és megpillantom az oroszlánt miközben a portás utat mutatott,felvezetett egészen az emeletig.
Megszűnt a feszengés.Lelazulnak az izmaim,a tüdőmbe egyenletesen jár s kel a levegö.
Összefonom a kezeimet az apró boríték táskámon.
Itt áll előttem és mesterkélt mosolyát nem választja el a pezsgős poharától egyhamar.
Vajon csak vissza tartja a leigázottságát? Talán ö maga sem hitte volna hogy Rasindának tényleg jól áll a Famme fatal ruha?
-Szép estét Művész úr!-Pillantok merészen a szemeibe amiben egy pillanat alatt tűz gyullad.
Sötét van,csak pár piros gyertya ad fényt, pontosan mint azon ez estén amikor belém csókolta a lelkét.Közelebb lép,és a derekamnál ragad.
-Mi ez az egész?-Szegem hozzá a kérdést merészen,nem úgy mintha nem remegnék egész lényemmel.Mintha tartana a lábam,mintha nem ö lenne az egyetlen biztos pont az egész életemben.
-Az életem!-Suttogja forró lélegzettel a számra és megéget a csókja. De nem húzza sokáig inkább engem húz lefelé a földszintre ahol már nagyon sokan vannak.
Én vagyok ez egyetlen nő feketében és ettől olyan elemi magabiztosság tódul belém amit csak egy oroszlán tudna kordában tartani.
A mikrofon mögé lép,és beszédet készül mondani.
-Hölgyeim is uraim! Mindenek előtt szép estét szeretnék kívánni és szerezni önöknek.
S mélyen megtisztel hogy mindannyian itt vannak!
Mély levegőt vesz.-Tudják,ez a galéria,egy korona díszként az elmúlt éveim ékéül,amiket magam mögött hagytam. Minden amit látnak,én is láttam,sőt éreztem. Minden ami e falakon áll,a lelkem,szívem,fájdalmam,és örömöm,mámorom,áldásom,és átkom volt!
A nök számomra mindig is rejtélyt jelentetek,mint minden férfi számára,ezzel nem lehettem egyedül.
Aztán szép lassan rájöttem hogy a nőket nem megérteni,értelmezni,megfejteni kell,hanem csak szeretni. De ami a legfontosabb tisztelni!
De mire ide jutottam,sok pofont kaptam a sok rúzsnyom mellé nyilván,ezzel sem vagyok egyedül.-Cinkos mosoly kerülgeti a száját miközben a teremben levő hímegyedekre pillant.
A lényeg,hogy megértettem hogy a nő,maga az élet kelyhe,maga a megtestesült művészet.
Édesanyám mindig azt mondta.
-Fiam,ha nagy leszel sok nő rád mosolyog,de aki veszekszik is veled,az lesz az akire te őszintén fogsz!-Az édesanyám sajnos nem lehet már itt velünk,de lelke a szépsége,és a szeretete a falakon pihen. Még egyszer köszönöm hogy eljöttek!
Vastaps szólt ezután én pedig könnycseppet töröltem a szemem sarkából.
-Most azt hiszed levettél a tűsarkamról?-Mosolygom rá mire megfogja a kezem és a szemembe néz.
-Még nem...gyere...
Kezemet szorítva elvezet a hatalmas díszterem végéig, aztán megpillantom egy gigantikus fotón Melihát,egy kisfiú kezét aki az anyjáét szorítja, aztán egy másik képen ahogy összeolvad egy ételfontos kötény és egy kis fiúcska inge egy ölelésben,tovább megyünk És szembe kerülök magammal azzal a bizonyos képpel...
Mellete pedig egy csomó olyan képet amit észre sem vettem hogy elkészített rólam. A legtöbb munka közben készülhetett, mindenhol csak én vagyok. Feketén fehérben színesben,de mindenek előtt
egészben. Látom magamat,azt aki ébresztett bennem....
-Most essek le a tűsarkamról.... vagy később?
-Tartalak...!-Suttogja a fülembe,és elkuncogom magam.
-Nem is dolgoztál igaz? Végig a Galérián ügyködtél...
-Dolgoztam is de ez volt a fontosabb,bár sikerűt elhalasztani így is mindenki eljött az időpont változás ellenére is. Ez a pár hét kellett nekem...
-Mindenkinek ilyen meghívót küldtél mint nekem?-Pillantok felé kacér mosollyal.
-Várj erről volt egy listám...azt hiszem hogy volt akinek fehérneműt is küldtem...
Szúrósan mosolygom rá.-És most? Hogyan tovább?
Azt hittem üres leszek.-Mosolyog szórakozottan a képre,-De most ugy érzem teli vagyok ötletekkel,célokkal,...érzelmekkel.
-Oh...Érzelmekkel? -Kóstolgatom és a falnak dőlök.
-Meg tervekkel!-Pillant a szemembe merészen.
-Mesélj!
-Fel akarom újítani anyám házát....Oda költözöm!
-Igen?
-Igen!
-Kellene egy új téveszme,ami bebizonyítja hogy vannak dolgok,amik még itt tartanak.
-Egy téveszme?-Mosolyogom.
-Egy valós téveszme.-Közeledik felém.
-Hogyan segíthetnék hogy megtaláld ezt a téveszmét.
-Támaszd alá hogy valós,-Fonja a kezét az enyémbe és a derekamnál ragad.-És maradj velem!
Beszippantom a számat és a szemébe nézek. De nincs mit mondanom....
Engedem hogy megcsókoljon...
-Tudod mikor szerettem beléd Rasinda?
-Igen?
-Mikor azt mondtad hogy :-Te nem vagy férfi,te Mustafa vagy. Ez annyira agyon vágta az egómat hogy muszáj volt hogy szeresselek.
-Szörnyű vagy!-Nevetem...
A galéria hatalmas sikert aratott,aznap éjjel ital-mámor nélkül szédültünk újra egymás karjaiba.
Na jó,ez túl romantikus megfogalmazás,inkább úgy fejteném ki hogy nem kegyelmezett a csipkének.
Én pedig beleégtem a bőrébe,a lelkével itatott,a sóhajaival éltetett,és hogy milyen volt úgy ébredni mellette hogy nem ijedek meg reggel?
Fenomenális volt!
Rántottát sütöttünk,és beavatott a terveibe.....
Három hónappal később...
Bár én elég kicsinek és szürkének érzem magam a sikkes,sokak már túl dramatizált megjelenése mellett. A terem hófehér, görög oszlopokkal,márvány terül el a padlón,és ezüst szín tálcákból kínálják a méregdrága pezsgőt.
Egyszerűen már nem is értem miért akartam én eljönni ide?
Vagy hogy eleve,van-e keresni való a divat szakmában. Bár tény hogy szeretem amikor egy nő s egy férfi is egyaránt "egyben" van,magabiztosan lép ki a kezeim közül,ha fogalmazhatok így.
Mióta Hugó mellett vagyok megtanultam hogy amit viselsz az vagy! És ez nem a marketingtől függ!
De nem ám,minden amit viselsz lehet az egy sál,kendő,vagy esetleg még a fehérnemű is.
Mindenben te vagy! És ha rosszul válogatod meg a ruháidat olyan leszel mint az étel ami "nem épp guszta de finom'' és ugye az ilyen falatokat kár kihagyni. De mivel finnyásak az emberek hamarabb kóstolnak bele egy étel különlegességbe mint egy sima egyszerű kis börekbe.
Oké, hagyom a példákat azt hiszem nem megy ez nekem. A lényeg! Hogy ez itt inkább színház,mint divat ünnep,És inkább megy ez vérre mint lélekre....
-Meyrem.-Érint szóval egy bársonyba burkolt hang a tulajdonosa pedig tinta kék selyemben.
-Szép estét Dália!-Mosolygom,kellemmel de közben a fanyar parfümétől és a vastagon rúzsos szájától kissé az émelygés kerülget.
-Milyen gyönyörű vagy!-Mér végig s közben kecsesen belém karol s a tömegben elegánsan kígyózunk
míg szóval tart.-Tudtad hogy sokan fecsegnek rólad,ifjú hölgy?!
Dália és az én szóváltásaim,folytonosan befejeződnek ott hogy: Hogy vagy? Vagy viszlát,Szép jó reggelt. Most meg jön nekem a hátam mögötti infóval. Tudom hogy pletykás kis nö személy,a büfés néni nem kedveli, Hugó is mesélte hogy szereti kiszínezni a dolgokat.Épp ezért nem is mélyültünk barátságba. De mint az imént is, mindig megjegyzi hogy nagyon csinos vagyok. Ami kedves. Sőt sokszor már túl hízelgő.
-Szóval,fecsegnek ROLAM? -Pedig én itt egy kis senki vagyok.Persze ezt nem mondtam ki hangosan
-Igen,rólad!-hörpint szórakozottan az italából,aztán folytatja.
-Sokan azt beszélik hogy a kis fotósunk szakított veled,s hogy ezért marad el a Kaden Hayat!
-Tessék?-Félre nyelem a saját szavamat is. Valószínűleg sokan és sokszor látták velem Mustafát.
Így feltételezhetik hogy a a barátnője voltam,plusz-mínusz rátesz ahogy a divatszakmában méltán elismert Zsalinda Egec-nek valóban így volt beadva. De hogy miattam hagyta volna el a munkáját és bontotta volna fel a Galériát?? Könyörgöm az abszurd! Közben pedig teljesen lehengerel,(és nem pozitív értelemben) hogy emlegetnek,vagy ismernek olyan elismert emberek akik itt ebben a körben mozognak. Hirtelen híres lennék? Ez egyre pusztítóbb! Mindig is a hátérben tettem a dolgom.
És szeretném ha ez így is maradna. Persze Mustafa a galéria nélkül is híres és elismert a szakmában
de mindettől függetlenül,én nem örülök hogy így emlegetnek.
-Nem,ez nincs így! Állás ajánlatot kapott és elfogadta,ennyi!
-Persze,de nincs az az állás amiért veszni hagynék egy Galériát!-Teszi le a poharát majd elengedi a karomat,és a cinizmus most bújt ki a szemeiből.
-És nincs az a nő sem aki miatt feladná!-Emelem fel az állam büszkén aztán ott hagyom.
Persze hogy volt az a nő aki miatt felrúgta a hónapok óta hirdetett és sokak által várt galériát aminek biztos vagyok hagy hatalmas sikere lett volna. De sajnos ez a nő már nincs köztünk,és nem fogom egy ilyen minden lében kanál perszónával megosztani azt amit Mustafa annyi évig takargatott.
-Mit akart tőled a sakál?-Szegi hozzám a kérdést Hugó és én belé karolok,megnyugtat a jelenléte.
-Szaftos háttér információt Mustafa Gürpinárról! Persze nem mondtam semmit...
-Pletyás szuka! -Köhint aztán elmosolygom magam,és egy férfival akad össze a tekintetem. már akkor mustrált amikor Hugóval megérkeztünk. Elvetemült pillantása arról árulkodik hogy szívesen tesztelné a ruhám varrás feszességét és az alatta levő fehérneműt. Mély csalódottsággal látná hogy nem az ö tervezésest viselem. Ugyan is ma este Carlos Renzó-val van szemkontaktus problémám.
Egyáltalán nem kelti fel az érdeklődésem az őszülő haja és a kocka álla,de még a természetellenesen tökéletesre szedett szemöldöke sem...Fúj!
Dzsanéla! Muszáj ezt?-Nyafogom miközben éppen kommandózunk.
-Nem csal meg! Azt ott a munka társa Aysa,ismerem!
-Aysa, ...tehén!!!
Kávézóban ücsörgünk és éppen Mehmet után forgolódunk aki hamarosan észre vesz mienket.
Fogalmam sincs honnan ez a féltékenység Dzsanélában,ez már szinte zsigeri állapot.
-Szörnyű vagy!-Nevetem amikor Aysa távozik egy mappával a kezében Mehmet pedig felénk tart.
-Lehet,de legalább biztosra megyek! Had érezze csak szorongatva a zabolátlant tökeit!
Szia DRÁGÁM!
A homlokomhoz kapva nevetek amikor megcsörren a telefonom.
-Bocsássatok meg ezt fel kell vennem.
Na ná hogy fel kell vennem!
-Szia!
-Szia,merre jársz?
-A városban.
-Menj haza! Vagyis hozzám...
-Miért?
-Majd meglátod!...Hívás vége...
Otthon van...?
Hát pesze hogy méltóságomat és fejemet vesztve rohanok haza.
-Mustafa!!! Itthon vagy? A lakás üres. Majd kiköpöm a lelkem mire egy fekete dobozzal akad össze
a tekintettem. A kanapén pihen rajta egy szatén masni és egy címke.
Nyiss ki!
A pulzusom megnövekszik, a lélegzetem visszafojtott,szépen leszedem a masnit,aztán leemelem a doboz fedelét.Körbe pillázom még egyszer a lakást,lehet hogy valamelyik sarokból leselkedik?
Egy fekete csipke ruha nézz vissza rám.De még mielőtt kiemelném egy meghívó pillant rám és egy levél,
Azonnal megragad az ismerős kép. A Kadyen Hayat címmel ellátott nagyon elegáns meghívón.
Amin a mai dátum szerepel?????
Feltépem a levelet amin csal pár sor áll.
"Majdnem rózsaszín ruhát küldtem,de te vagy az egyetlen nő aki más mit a többi. A rózsaszínt pedig
mi mást válthatná át mint a fekete? Imádtalak pirosban,sárgában,pizsamában,de most kérlek légy az én Famme fatal-om! Miss pinki poni királylány!' -Mustafa*
Kiemelem a ruhát,és a lélegzetem eláll, az egész lénye olyan meseszép és könnyed csipke.
Olyan sejtelmes akár csak a cigaretta füst,és olyan lehelet könnyű akár a lélek.
Egyszerűen egy káprázat.
Ehhez Hugónak is biztos hogy köze van!
Érkezett értem egy taxi és egészen a belvárosig vitt.
A nap lemenőben van és a tenyeremből szakad a víz.
Kiszállok a bejáratnál özönlenek a hófehér estélyibe öltözött elegáns hölgyek.
-Maga lesz Rashinda kisasszony igaz?-Pillant a szemembe félszegen egy fiatal portás.
-Igen én,-Ez az egész olyan mint valami jól megtervezett film egy romantikus jelenete,vagy egy mese. Ez nem olyan mint az én életem. Vagy mégis?
A Teremben hömpölyögnek az emberek,a hölgyek finom fehér ruhája hattyukra emlékeztetnek.
Az illat pedig a szantálfára.Kezdek szédülni,félek elájulok izgalmamban,pedig semmi félni valóm.
De mégis ez a bizsergés nem akar alább hagyni.És a szemem leakar csukódni miközben a lábam alatt magasodnak a lépcsőfokok. Elvesztem az erőm és megpillantom az oroszlánt miközben a portás utat mutatott,felvezetett egészen az emeletig.
Megszűnt a feszengés.Lelazulnak az izmaim,a tüdőmbe egyenletesen jár s kel a levegö.
Összefonom a kezeimet az apró boríték táskámon.
Itt áll előttem és mesterkélt mosolyát nem választja el a pezsgős poharától egyhamar.
Vajon csak vissza tartja a leigázottságát? Talán ö maga sem hitte volna hogy Rasindának tényleg jól áll a Famme fatal ruha?
-Szép estét Művész úr!-Pillantok merészen a szemeibe amiben egy pillanat alatt tűz gyullad.
Sötét van,csak pár piros gyertya ad fényt, pontosan mint azon ez estén amikor belém csókolta a lelkét.Közelebb lép,és a derekamnál ragad.
-Mi ez az egész?-Szegem hozzá a kérdést merészen,nem úgy mintha nem remegnék egész lényemmel.Mintha tartana a lábam,mintha nem ö lenne az egyetlen biztos pont az egész életemben.
-Az életem!-Suttogja forró lélegzettel a számra és megéget a csókja. De nem húzza sokáig inkább engem húz lefelé a földszintre ahol már nagyon sokan vannak.
Én vagyok ez egyetlen nő feketében és ettől olyan elemi magabiztosság tódul belém amit csak egy oroszlán tudna kordában tartani.
A mikrofon mögé lép,és beszédet készül mondani.
-Hölgyeim is uraim! Mindenek előtt szép estét szeretnék kívánni és szerezni önöknek.
S mélyen megtisztel hogy mindannyian itt vannak!
Mély levegőt vesz.-Tudják,ez a galéria,egy korona díszként az elmúlt éveim ékéül,amiket magam mögött hagytam. Minden amit látnak,én is láttam,sőt éreztem. Minden ami e falakon áll,a lelkem,szívem,fájdalmam,és örömöm,mámorom,áldásom,és átkom volt!
A nök számomra mindig is rejtélyt jelentetek,mint minden férfi számára,ezzel nem lehettem egyedül.
Aztán szép lassan rájöttem hogy a nőket nem megérteni,értelmezni,megfejteni kell,hanem csak szeretni. De ami a legfontosabb tisztelni!
De mire ide jutottam,sok pofont kaptam a sok rúzsnyom mellé nyilván,ezzel sem vagyok egyedül.-Cinkos mosoly kerülgeti a száját miközben a teremben levő hímegyedekre pillant.
A lényeg,hogy megértettem hogy a nő,maga az élet kelyhe,maga a megtestesült művészet.
Édesanyám mindig azt mondta.
-Fiam,ha nagy leszel sok nő rád mosolyog,de aki veszekszik is veled,az lesz az akire te őszintén fogsz!-Az édesanyám sajnos nem lehet már itt velünk,de lelke a szépsége,és a szeretete a falakon pihen. Még egyszer köszönöm hogy eljöttek!
Vastaps szólt ezután én pedig könnycseppet töröltem a szemem sarkából.
-Most azt hiszed levettél a tűsarkamról?-Mosolygom rá mire megfogja a kezem és a szemembe néz.
-Még nem...gyere...
Kezemet szorítva elvezet a hatalmas díszterem végéig, aztán megpillantom egy gigantikus fotón Melihát,egy kisfiú kezét aki az anyjáét szorítja, aztán egy másik képen ahogy összeolvad egy ételfontos kötény és egy kis fiúcska inge egy ölelésben,tovább megyünk És szembe kerülök magammal azzal a bizonyos képpel...
Mellete pedig egy csomó olyan képet amit észre sem vettem hogy elkészített rólam. A legtöbb munka közben készülhetett, mindenhol csak én vagyok. Feketén fehérben színesben,de mindenek előtt
egészben. Látom magamat,azt aki ébresztett bennem....
-Most essek le a tűsarkamról.... vagy később?
-Tartalak...!-Suttogja a fülembe,és elkuncogom magam.
-Nem is dolgoztál igaz? Végig a Galérián ügyködtél...
-Dolgoztam is de ez volt a fontosabb,bár sikerűt elhalasztani így is mindenki eljött az időpont változás ellenére is. Ez a pár hét kellett nekem...
-Mindenkinek ilyen meghívót küldtél mint nekem?-Pillantok felé kacér mosollyal.
-Várj erről volt egy listám...azt hiszem hogy volt akinek fehérneműt is küldtem...
Szúrósan mosolygom rá.-És most? Hogyan tovább?
Azt hittem üres leszek.-Mosolyog szórakozottan a képre,-De most ugy érzem teli vagyok ötletekkel,célokkal,...érzelmekkel.
-Oh...Érzelmekkel? -Kóstolgatom és a falnak dőlök.
-Meg tervekkel!-Pillant a szemembe merészen.
-Mesélj!
-Fel akarom újítani anyám házát....Oda költözöm!
-Igen?
-Igen!
-Kellene egy új téveszme,ami bebizonyítja hogy vannak dolgok,amik még itt tartanak.
-Egy téveszme?-Mosolyogom.
-Egy valós téveszme.-Közeledik felém.
-Hogyan segíthetnék hogy megtaláld ezt a téveszmét.
-Támaszd alá hogy valós,-Fonja a kezét az enyémbe és a derekamnál ragad.-És maradj velem!
Beszippantom a számat és a szemébe nézek. De nincs mit mondanom....
Engedem hogy megcsókoljon...
-Tudod mikor szerettem beléd Rasinda?
-Igen?
-Mikor azt mondtad hogy :-Te nem vagy férfi,te Mustafa vagy. Ez annyira agyon vágta az egómat hogy muszáj volt hogy szeresselek.
-Szörnyű vagy!-Nevetem...
A galéria hatalmas sikert aratott,aznap éjjel ital-mámor nélkül szédültünk újra egymás karjaiba.
Na jó,ez túl romantikus megfogalmazás,inkább úgy fejteném ki hogy nem kegyelmezett a csipkének.
Én pedig beleégtem a bőrébe,a lelkével itatott,a sóhajaival éltetett,és hogy milyen volt úgy ébredni mellette hogy nem ijedek meg reggel?
Fenomenális volt!
Rántottát sütöttünk,és beavatott a terveibe.....
Három hónappal később...
2017. augusztus 8., kedd
16. Rész
-Ha velem akarsz jönni ám legyen,de tegyél róla hogy ezeket sosem tudjam ujra felvenni ugyan is a kukába hajítód MOST mézédes illatú szépségem!-Cirógatja meg az állam Húgó s egy rakat ruhát tesz a kezembe.
-Muszáj veled mennem,tudnom kell hogy mi is zajlik egy igazi Gálán!
-Ah semmi extra,hörpintgetjük a méregdrága pezsit és felreptetjük magunkat az egekig,persze magasztalva a másik alkotását,márkáját,előrébb jutását ,sikerét. Stb...csupa unalmas dolog!
-Akkor elviszel?
-Persze! Te vagy a jobb kezem,de kérlek Meyrem drágám,csípd ki magad ahogyan kell! Több fotós fog körbe állni téged mint angol királynöt,(Na jó vicceltem de azért mégis csak na,
Egyébként meg mi másban lennél Hugó Laxik el" de Fonzó oldalán mint Dolce and Gabbaban?!
-Erre nem is gondoltam! Nincs ruhám...
-De én gondoltam! Ne ess kétségek közé,divat tervező vagyok és egy csettintésre kreálok vagy találok neked olyant amiben császárné leszel cherry!
Széles vigyorral nézek Hugóra aki leszállva a mennyekből elsavanyodott képpel tekint vissza undorral a kezemben tartott göncökre.
-Azokat vidd! Nem bírom látni sem!
Szóval Gála?-Pillant rám Amira már Kenan autójában, ma ö jött el értem. Innen indulunk a
az esküvő helyszínére-A belvárosban most nincs akkora nyüzsgés.
-Igen! És már alig várom,Hugó azt mondta csak Dolcében lehetek! Nevetek fel mire Amira újra rám pillant.
-Talán most hallottalak először nevetni azóta hogy Mustafa elment.
A neve hallatán összeugrik a gyomrom,és az arcom újból ridegebbre vált.
-Nevettem már azóta!-Dölyfözöm egy kicsit aztán előkapom a táskámból a púderemet.
A szemeim kissé pirosak és beesettek s a napsütés egészen világos barnára festi, a hajam hullámai ide oda szállnak és ez az azúr ruha még inkább kiemeli a bőröm barnaságát.
-Szoktatok beszélni?-Kacérkodik a téma felé a minden lében kanál pillantásával a nővérem miközben épp féket nyom a lámpánál.
-Igen,néha,de nem minden nap...nem lenne egészséges!
-Oh! Értem...
-Most mi van?-Csapom össze a puderes dobozkát és csúsztatom vissza a neszesszerbe Amíg Amira
csíntalanul mosolyog!
-Semmi-semmi! Megérkeztünk!!!-Vigyorog és ámulattal pillantok végig a gyönyörű és hatalmas kerten.
Ki szállunk magamra kapom a kardigánom erősen lengedezik a szél de még mindig kellemes meleg van. Megcsap a frissen nyírt fű illata,mélyen magamba szívom kicsi korom óta imádom.
Aztán egyre közelebb kerülünk a kert belső tere felé ahol már a messzeségből megcsillant a tenger,és megállunk.
Amira szemei bekönnyesednek én pedig csak mosolygom rá.
-Nem hiszem el hogy holnap lesz...!
-A vállára döltöm a fejem és gyönyörködünk a gyönyörű szatén és virág díszítésen.
-És úgy lesz mint a filmben?
-Tessék?
-Tudod mint a 27 idegen igen-ben! Amikor az összes menyasszony akinek az Esküvőjén jártál...tudod...nem is folytatom mert hangosan felnevet....
Holnap...-Mosolygom és megpuszilom.
-Holnap...
Dzsanéla összejött a "vént trottyal"
Az a vén trotty annyira vént trotty hogy úgy néz ki mint egy félisten! De a modorát sosem birtam,Dzsan igen,kifejezetten imádja a birtokló férfiakat,hiába is tagadja. Oké,Dzsan letudva,mert ezek ketten olyanok mint a tépőzár!
A növérem holnap férjhez megy!
Kenan...Hát igen,Kenan egy amolyan tipikus török férfi. Annak minden békjójával ha ennek van
értelme. Mindenzeken felül,udvarias,és jóképü, de még mennyire,Igy tökéletes pár is az én gyönyörü
növéremmel. "Eladva"
"Hugó sosem adja be a derekét egy pasikának sem" -De szegénykémet annyira sajnálom Dália miatt...
Aztán itt vagyok ÉN!
Én:...............Magamról mit is mondhatnék?
Pancser? Ha pancser is vagyok megalább jó barát! Ez fix.
Buta? Ha buta is vagyok legalább be is ismerem.
A sóhajtásom akkora hogy szinte bepukkadok a polójába. Ja....IGEN! Gürpinár polója van rájtam.
Az ö lakásában ücsörgöm,csak most épp több vanillia illattal,nöi göncökkel tarkitva,és Mustafa-mentesen!
Hogy jellemezzem magam?
A megközelíthetetlenen?
A céltudatos?
A toltálisan szüz?
Ja nem....Már megrontottak!-És itt bolondulok meg!
Minden áldott reggel és este végig húzom a kezem az ingein,mélyen beleszagolok,és néha még egyet magamra is húzok.
A lakás minden szeglete rá emlékeztet,még az a résrepedés is a mennyezeten.
Akkor láttam először amikor nála ébredtem és közölte hogy festeni megy Meliához....
Nem is olyan régen volt ....A szívem elszomorodik, és ha én ilyen szomorú vagyok.
Ö vajon mennyire az?...Kicseppen a szememböl a könny,
Én vagyok Isztambul! Ö mondta...mire céloz? Hogy szeszélyes vagyok és mégis erös?
Vagy csak simán halszagú? Felnevetek és a telefonért nyúlok,
Hirtelen kiesik a kezemből amikor megrezzen, és a hívásjelzőn az ö neve áll.
-Halló.
-Tudtad hogy ha martinival iszod a wiskyt rohant rosszul leszel?
-Igen,mindenki tudja hogy a szeszes itlat nem keverjük. Ha martinit kívnvánsz azt igyál,és felejtsd el
az összes többit,..
-De jól hangzott,nagyon szivesen innék martinit,és már elegem van minden más...ból.
Nekem meg abból van elegem hogy állandóan célozgat,de semmi konkrétat nem mondd.
Hiányzól Meyrem!
Akarlak Myrem!
Vagy csak simán Rashinda... Abba halok bele! De csak akkor hiv igy amikor össztökélt,makacs és kicsinyes vagyok. Ö pedig kötekedö ragadozó. És libidóm az egekben....Mindegy!
Azt a teoriát hogy utána megyek már akkor elvetettem amikor kiötlöttem.
Egyes számú alapelvem hogy nem futok férfi után! És ez így is marad! Ha megveszek akkor is!!
-Egybébként,nem olyan a hangod mintha részeg lennél!
-Jól is néznék ki ha még most is vergödnék,tegnap éjjel óta....
-Most ért el a józan ész Gürpinár?
-Otthon hagytam,Rasinda.
Felülök az ágyodn de legszivesebben levetném a börömet is annyira felizzott.
-Nem kéne innod!
-Nem,kéne...
-Milyen a munkád?
-Laza...
-Ennyi? Laza?
-Egyátalán nincs sok munkám,többnyire smink és Parfüm reklámokat segíek elö. Ez semmi
ahoz az otthoni nyúzáshoz képest!
-Áh értem szóval lazsálunk-lazsálunk?
-Igen,és még nem döntöttem el hogy ezt imádjam vagy rühelljem-e?
-Szörnyü...-Cicegem mire rákontráz.
-Katasztrófa....
-És neked hogy megy?
-Remekül,hiszen miss munka mániással beszélsz!-Felnevet.-Képzeld! Gálára megyek Hugóval.
-Wáó!
-Most mi van?
-Semmi! Csak ámulok!
-Nem ez gúnyos volt!
-Nem volt!
-Az volt!
-Veszekedjünk reggelig?
-Jól esne!-Harapok a számba.Kezdi túl feszíteni a húrt,átlag dolgokról beszélünk de a hanglejtéseivel úgy játszadozik hogy a libidóm már haldoklik.
Hegykén felnevet aztán leráz. Szép álmokat címmel. Meg sem tudtam kérdezni jól van-e?
Ott belül,...nem tudunk már lelkizni? Elveszi az eszünket "aktivitás"?
NEM MEYREM! csak egy oroszlán elé vetni egy darab húst olyan,mint ha egy férfit kérnél arra
hogy legyen oly kedves és tartsa tiszteletben hogy mennyire vigyázol a szívedre!
Addig bizonygattam neki hogy senki sem kell,hogy a végén pontosan Ö lett az aki kell!
És fogalmam sincs hol tartunk most.
Vissza jön? És ha igen marad? És ha marad,a barátom marad? Vagy egy jó ismerös?
Vagy velem marad...?
Ki kéne szellőztetnem a fejemet,mivel majd hogy nem egész éjjel nem aludtam arra következtetésre jutottam hogy lezuhanyzom, felöltözöm,és hamarabb megyek át Amirához onnan indulunk majd együtt a szépségszalonba ahol majd úgy is emberi fazon kölcsönöznek nekem ezért nem is nagyon aggódom a karikás szemeim miatt.
Farmerba és egy laza fehér pólóba bújok mivelk kissé lengedezik a hűvös szél felkapok egy farmer inget a hajamat gyors lófórokba kötöm és parfümöt fújok a csuklómra és nyakszirtemre.
-Kellemes...!-Suttog fülemben az oroszlán hangja,melegség ölel körbe és arra gondolok hogy miért nem? Miért nem voltunk mi férfi és nő egymásnak? Miért nem folyattunk onnan ahonnan indult a szédült éjjel? Talán felnőttek vagyunk és tudunk uralkodni magunkon,vagy ennyire kiforrta magát a sok együtt töltött idő?
Tudom hogy szörnyű vagyok,de most hogy nővérem férjhez megy még jobban vágyom arra hogy valaki legyen mögöttem,aki egyben tart. Vagy inkább egyben tartjuk egymást.
Lent a téren még csak szürkület kavarog,hiszen nagyon korán van.
Végig sétálok az utcán és rengeteg emlék pörög le a szemem előtt,amikor megcsillan az órámon egy álmos napsugár. Belépek az épületbe,kinyitom az ajtót és a nővérem zilált könnyekben úszó szinte
tébolyodott arcával találom szemben magam.
Amira mindig karakán,kiegyensúlyozott nő volt. Még kislány korában is.
Szinte nem is emlékszem olyan percre hogy ne lett volna céltudatos. De most...
-Mi történt?
Világos rózsaszín selyem köntöst visel a haja rendezetlen kontyban, és a bőre sápadt.
-Meg ijedtem!-Csapkod tehetetlenül kezével a levegőben,
-Mitől? Drágám ülj le!-Leültettem öt az ágy szélére ,és egy teát tettem fel a tűzhelyre.
-Meséld el mi bánt!-Suttogom és elé ülök törökülésben ahogyan kislány korunkban vitattunk meg mindent.-Könnyeit törölgeti és hüppög miközben én bátorítóan megszorítom a hideg kezét.
-Egyszerűen be ijedtem....Én nem csináltam még ilyet!
-Igen? Nem mentél még férjhez? Fel sem tűnt!
Kuncog egyet aztán több tiszteletre int a pillantásával.-Mindig a magam ura voltam hiszen tudod.
-Bólogatok s közben annyira figyelem az arcát,minden kis részeltét,szegletét hogy csak most leszek figyelmes arra hogy milyen táskásak a szemei,hogy vonásai még erősebbek lettek, és a barna tűz amit mindig a temperamentumának hívtam,egyszerűen fuldoklik a gondterheltségben.
Gombóc szorul a torkomba mert az utóbbi időben keveset ültünk le így egymással szemben,és keveset törtem a lelkével mit ahogyan azt megszokta. Elhanyagoltam,bele sem gondoltam hogy nem minden napja cukormázos. Hogy igen is vannak félelmei,hiába úszik a boldogságban vagy a szerelemben...
-Mi lesz ha nem leszek jó ebben? Nem leszek jó feleség,vagy ami rosszabb nem leszen jó anya? Akkor mi van? Mindig csak a munkám érdekelt,az hogy elégedettséget lássak a párok arcán.
Hogy álom esküvöket szervezek számomra egy varázslat,mindig is azt hittem hogy ennél nincs tovább...
De van! Itt állok elötte! Kenan annyira tökéletes,én pedig.
-És te is az vagy együtt vele! Ti együtt vagyok tökéletesek! Tudod hogy mennyire örülök hogy együtt vagytok? Talán sosem mondtam neked,de számomra az egyik legszebb dolog amit láttam eddig életemben az a ti kapcsolatotok! Ahogyan kiegészítitek egymást, szeretet,aggódás,féltés,bizalom.
És mérhetetlen szerelem! Igazad van,álomokat váltottál valóra a munkáddal,és aki ilyenekre képes Amria,aki küzd azért hogy addhasson,annak jár hogy többszörösen kapjon! És ne félj!
Mert nálad jóbb feleség vagy anyúka nem is lesz! Higgy nekem!
HÁT PERSZE HOGY BÖGÜNK!!!
Tudtam hogy ezen a napom sokat fogok sírni,de hogy már hajnali 7 órakkor egymást szorongatva szipogunk és sípol a teafőző,érzelgősködünk a padlón miközben isszuk a teát és együtt ijedünk meg magunktól a tükörben. Igen...erre nem számítottam.
De általában amikre nem számítunk azok a legszebb és legtanulságosabb dolgok.
Hogy miért?....
Lengedezik a szél és fehér orchideák díszítik a kertet,telis-tele vendégekkel,Dialara nénikém karöltve mellettem áll,rövid vörös fürtjei és csont vékony alkata törékeny mégis makrancos nőt sejtet.
Sosem ment férjhez! Talán nekem is ez a sorosm. Mindig azt mondta: -"Lányok,én szeretem a füszereket,minek egyem az ételt csak sóval ha kedvemre hinthetem minden félével?"
Igen ám! Csak hogy só nélkül egyetlen fűszerezett ételnek sincs igazán íze!
Mint ahogy a martini is csak alkohol,olíva bogyó nélkül.
Könnyekben úszik és mosolyokban a pillanat amikor kimondják a boldogító igeneket.
Amira ugy tündököl akár egy drága kő,és amikor kijelentettem még régebben nagy dacomban hogy
nincs mesebeli igaz szerelem. Akkor most bontom fel a saját szavam, mert van!
-Itt sétálnak mellettem karöltve. Mesebeli herceg és hercegné módjára....
Bárhogy is alakul az életem,boldog vagyok,mert a nővérem mindig az lesz!
Már a fogadáson...
Lányom!-Szolít meg apám és büszkén néz végig rajtam,citromsáraga ruhám a földet simogatja,sellö szabású igazán kecses darab. A mellemnél strassz díszítéssel ami úgy selylik a sejtelmes fényben mi a teremben mereng mintha drága kövek díszítenék.
Igen! Ez egy igazi Hugó Laxik el"de Fonzó darab. A nyári kollekcióból.
Akár a napsugár Isambul tengerén. Igy jellemezte Hugó amikor felvettem.
-Gyönyörű vagy Meyrem!-Fogja meg két kezemet apám És közben lassan táncolni kezd velem
Mi mást is tudna nekem mondani?
Nekem? Az összetört szívű elesett lányának,aki csak másodhegedűsként,dacból menekült az álmai után a nővére árnyékában. A lányának kitől mást várt de csak Meyremet kapta,akinek az állítólagos vőlegénye,még el sem jött a családi ünnepre.
Lassusunk a hegedűszóra aztán Apám hirtelen megtorpan és így szól.
-Lányom nem ugy volt hogy a vőlegényed nem tud jönni?
-Igen,sajnos dolgozik és nem tudott elszabadulni...-Kezdem a kínos magyarázkodást amikor....
-De örülök hogy itt vagy fiam!-Apu elengedi a kezemet és egy magas férfira pillant,az illatát ezer közül is felismerném,és a barna szemek apámra mosolyognak.
-Én is örülök!-Aztán az én szemembe néz és apu a kezemet az övébe teszi. Majd helyben hagy.
A váratlan vendég finoman a csípőmért nyúl és közel húz magához. El nem tudom képzelni milyen arcot vághatok,de abban szinte biztos vagyok hogy ha még a zene miatt nem is hallja ,a közelsége miatt biztosan érzi hogy a szívem szinte kiakar ugrani az üregéből.
-Szép estét Rashinda.
-Mit keresel te itt?-Rebegem és erősebben érintem a vállt.
-Hát,ha vőlegényed van azt illene meghívni a nővéred esküvőjére nem de bár?-Aztán Amiráékra
sandítunk akik sunyi vigyorral táncolnak.
-Szerencsére a "sógornőm" juttatott nekem is meghívót!
Na igen,erre aztán tényleg nem számítottam! Közben kellemesen lassúzunk. Úgy szégyellem magam hogy nem akarok belenézni azokba a meleg kávé szemeibe.Megérinti az állam és tesz róla hogy mégis nézzem.
-Hogy tudtál elszabadulni?
-Holnap reggel indulok vissza.
-Nem kellett volna ,miattam eljönnöd hisz még gyászolsz és....-Hiszen még csak egy hónapja hunyt el az anyja.Hebegek-habogok kavarognak a gondolataim aztán amit tesz egyszerűen kisöpör mindent a fejemből és felégeti a bőrömet.
Finoman,szinte diszkréten szájon csókol,csak egy pillanatig,a szám ösztönösen rátapad az övre és magamba szívom mélyen az illatát,a frissen borotvált,durván férfi illatba burkolt mégis simogató mozdulatot.-Hiányoztál.-Sóhajtja a számra és egy pillanatra nem tudok sem válaszolni sem levegőt venni....Észbe kapok hogy többen is tancolnak körülöttünk de ez már csak akkor sejlik fel amikor átvált a zene és többen elsétálnak helyet foglalni.
Pillanatokon belül veszem csak észre hogy az ami felcsendült az Amira kedvence
a kicsit sem török és tradicionálisan nem megszokott de mégis tökéletes dal.
Bruno Mars Versace on the Floor.
Azt hiszem nincs mit mondanom neki,a könnycseppet a szememben úgy is látta,így a nyakba temetem az arcom és táncolunk homlokon csókol és az öltönye gallérjába kapaszkodva suttogom mégis csak a fülébe. Csak egy éjszakát maradsz?
-Nem néz rám,a barna csupasz vállamat nézi behunyja a szemét és biccent egyet majd hirtelen megforgat.
Mikor vissza érek a karjai közé ujabb kérdéssel bombázom.
-Semmi esélye hogy "Isztambulban" maradj?
Büszkén elmosolyodik és erősebben szorítja a derekam.
Isztambulban?-Vet rám egy teljesen lemesztelenitö pillantást.-Az én Isztambulomban?
-Igen!-Suttogom,és ugy érzem égek,most vagy soha. Itt kell öt tartanom,kell nekem!!!
-Tudod hogy te vagy az otthonom!-Sugja elsimítva a hullámzó sima hajam a nyakszirtemről megragadom a kezét kifelé húzom a teremből.
A folyosón ahol senki senki sincs csak a lila félhomály a hűvös szél és a dal visszhangja Végig sietünk és a kertben kötünk ki,ahol már tisztán halljuk egymás lélegzeteit,szavait.
-Meyrem!-Megérint a hangja és a keze is de közelebb nem húz. Félek kicsit túl merész voltam.
-Igen?
-Nem akarlak megbántani,de vissza kell mennem!
Legyözöttem mosolygom de sirás kerülget. Mit akar???
-De én nem akarom hogy elmenj!-Mosolyog és leülünk.
-Olyan sok mindent kellene mesélnem,de lényeg hogy belevágtam valamibe,jobban mondva folytatom amit elkeztedem,nem szeretném még tul beszélni ezt de a lényeg hogy igazad volt!
Mindenben! És azt hiszem már tiszta a kép! Tudom hogy mit akarok,vagy mit akartam eddig is.
De...Szeretném a türelmedet kérni.
-A türelmemet? Mégis miről van szó?
-Rólam van szó,és rólad is ha akarod,és szebb is igy.... rólunk van szó...
-Várjak? Mire?
A szemembe néz és közelebb húzodik,a képembe vigyorog.
-Azt nem mondom el! Meg akarom mutatni!-Suttogja és a számhoz ér a szája.-Mutasd!!! -Suttogom és megragadom az inggallérját,finoman mégis kissé erőszakosan csókolom meg amiből fogalmam sincs hogy mit szűr le. De jelen pillanatban nem akarok azon őrlődni hogy vajon mit is gondol rólam.
Bele szeretnék feledkezni mindenbe mert elfáradtam és öt akarom de nagyon!
Lassan elválnak az ajkaink és nagy levegőt veszünk,sokat kellene beszélnünk de egyikünknek sincs szava. Nincsenek olyan szavain amivel letudnám írni el tudnák mesélni hogy valójában mit is akarunk vagy mit és érzünk. Így inkább csak mélyen elveszünk valahol a szemek és az érzelmek perceiben amiket lassan elhord a szél percmutatója végül én töröm meg a csendet.
-És mikor jössz vissza?Miért nem mondasz valami konkrétat? Annyira elegem van belőled,komolyan mondom...egyébként is hányszor hívtál fel mióta leléptél? Mikor beszéltünk legutóbb?
-Tegnap éjszaka!
-Oké de nem hívtál! Biztos nyugalom terápiáztál valamik "kolléga növel"
-Féltékeny vagy Rasinda?-Kuncog én pedig tényleg majd felrobbanok. Beszteppel az extra szexi öltönyében meg a frissen borotvált képével. A Gürpinár imázsával meg az Aslan tekintettel. Alig állok a lábamon és erre benyögi hogy várjak. Mire? Szeretem öt! Hova akar menni? Ha menni akar mennyjen Ha maradni maradjon! Mi a fenét akar?
-Nem féltékeny,hanem össze vagyok zavarodva! Nem mondtad hogy vissza jössz,minek jöttél vissza ha megint itt hagysz?
-Emlékeztetnélek hogy t küldtél el,és jól tetted,dolgom van,és látni akartalak mert ugyan is te sem hívtál túl sokszor!
Felállok indulatomban és képes lenné toporzékolni vagy hisztizni,de inkább csak egy nagy levegőt veszek.
-Hát látod! Jól vagyok mehetsz dolgodra!
Felnevet...Mióta vagy ilyen házsártos?
-Amióta játszanak velem a magadfajták!
-Veled? Meyrem veled nem lehet játszani! Meg sem engeded! Feláll és túl közel jön ahoz hogy ne olvadjak el újra.
-Látod hogy mégis engedtem...-Elkapom a fejem és érzem gyűlnek a könnyeim...A távolban vidám zene szól és tücskök cirpelnek, Visszafordítja az arcom és újból szájon csókol,egyszerűen nem birok magamnak parancsolni,feltépett szíjakat érzek magamon amik csattantak a földön és a hangjuk zúgást igéz a fejemben. Csak a lélegzeteinket hallom,az ajkai puha követelőző mozgását izét érzem és nem akarom hogy elmenjen újra.
-Maradj velem!-Követelem és újra és újra birtokba veszem az Oroszlánt.
Érzem hogy kicsúszik a kezeim közül és el fogom veszteni....
ÉS ELMENT???-Tör ki hisztérikus rohamban Hugó már a Gála napján Három nappal később...
-Igen! Még visszamentünk üdvözölte a családomat és még a fogadás vége előtt közölte hogy indulnia kell. Ráadásul az éjszaka közepén!
-Komolyan mondom ez a Sziszafiú teljesen belebolondult! És azóta nem is hívott?
-Hívott de nem vettem fel! Érezze csak hogy megbántott!
-Jaj Drágám,ha elment hozzád biztosan többről van itt szó!
-Arról van itt szó hogy minden más az életében fontosabb mint én,és ezt el kell fogadjam.
Ennyi...
-Muszáj veled mennem,tudnom kell hogy mi is zajlik egy igazi Gálán!
-Ah semmi extra,hörpintgetjük a méregdrága pezsit és felreptetjük magunkat az egekig,persze magasztalva a másik alkotását,márkáját,előrébb jutását ,sikerét. Stb...csupa unalmas dolog!
-Akkor elviszel?
-Persze! Te vagy a jobb kezem,de kérlek Meyrem drágám,csípd ki magad ahogyan kell! Több fotós fog körbe állni téged mint angol királynöt,(Na jó vicceltem de azért mégis csak na,
Egyébként meg mi másban lennél Hugó Laxik el" de Fonzó oldalán mint Dolce and Gabbaban?!
-Erre nem is gondoltam! Nincs ruhám...
-De én gondoltam! Ne ess kétségek közé,divat tervező vagyok és egy csettintésre kreálok vagy találok neked olyant amiben császárné leszel cherry!
Széles vigyorral nézek Hugóra aki leszállva a mennyekből elsavanyodott képpel tekint vissza undorral a kezemben tartott göncökre.
-Azokat vidd! Nem bírom látni sem!
Szóval Gála?-Pillant rám Amira már Kenan autójában, ma ö jött el értem. Innen indulunk a
az esküvő helyszínére-A belvárosban most nincs akkora nyüzsgés.
-Igen! És már alig várom,Hugó azt mondta csak Dolcében lehetek! Nevetek fel mire Amira újra rám pillant.
-Talán most hallottalak először nevetni azóta hogy Mustafa elment.
A neve hallatán összeugrik a gyomrom,és az arcom újból ridegebbre vált.
-Nevettem már azóta!-Dölyfözöm egy kicsit aztán előkapom a táskámból a púderemet.
A szemeim kissé pirosak és beesettek s a napsütés egészen világos barnára festi, a hajam hullámai ide oda szállnak és ez az azúr ruha még inkább kiemeli a bőröm barnaságát.
-Szoktatok beszélni?-Kacérkodik a téma felé a minden lében kanál pillantásával a nővérem miközben épp féket nyom a lámpánál.
-Igen,néha,de nem minden nap...nem lenne egészséges!
-Oh! Értem...
-Most mi van?-Csapom össze a puderes dobozkát és csúsztatom vissza a neszesszerbe Amíg Amira
csíntalanul mosolyog!
-Semmi-semmi! Megérkeztünk!!!-Vigyorog és ámulattal pillantok végig a gyönyörű és hatalmas kerten.
Ki szállunk magamra kapom a kardigánom erősen lengedezik a szél de még mindig kellemes meleg van. Megcsap a frissen nyírt fű illata,mélyen magamba szívom kicsi korom óta imádom.
Aztán egyre közelebb kerülünk a kert belső tere felé ahol már a messzeségből megcsillant a tenger,és megállunk.
Amira szemei bekönnyesednek én pedig csak mosolygom rá.
-Nem hiszem el hogy holnap lesz...!
-A vállára döltöm a fejem és gyönyörködünk a gyönyörű szatén és virág díszítésen.
-És úgy lesz mint a filmben?
-Tessék?
-Tudod mint a 27 idegen igen-ben! Amikor az összes menyasszony akinek az Esküvőjén jártál...tudod...nem is folytatom mert hangosan felnevet....
Holnap...-Mosolygom és megpuszilom.
-Holnap...
Dzsanéla összejött a "vént trottyal"
Az a vén trotty annyira vént trotty hogy úgy néz ki mint egy félisten! De a modorát sosem birtam,Dzsan igen,kifejezetten imádja a birtokló férfiakat,hiába is tagadja. Oké,Dzsan letudva,mert ezek ketten olyanok mint a tépőzár!
A növérem holnap férjhez megy!
Kenan...Hát igen,Kenan egy amolyan tipikus török férfi. Annak minden békjójával ha ennek van
értelme. Mindenzeken felül,udvarias,és jóképü, de még mennyire,Igy tökéletes pár is az én gyönyörü
növéremmel. "Eladva"
"Hugó sosem adja be a derekét egy pasikának sem" -De szegénykémet annyira sajnálom Dália miatt...
Aztán itt vagyok ÉN!
Én:...............Magamról mit is mondhatnék?
Pancser? Ha pancser is vagyok megalább jó barát! Ez fix.
Buta? Ha buta is vagyok legalább be is ismerem.
A sóhajtásom akkora hogy szinte bepukkadok a polójába. Ja....IGEN! Gürpinár polója van rájtam.
Az ö lakásában ücsörgöm,csak most épp több vanillia illattal,nöi göncökkel tarkitva,és Mustafa-mentesen!
Hogy jellemezzem magam?
A megközelíthetetlenen?
A céltudatos?
A toltálisan szüz?
Ja nem....Már megrontottak!-És itt bolondulok meg!
Minden áldott reggel és este végig húzom a kezem az ingein,mélyen beleszagolok,és néha még egyet magamra is húzok.
A lakás minden szeglete rá emlékeztet,még az a résrepedés is a mennyezeten.
Akkor láttam először amikor nála ébredtem és közölte hogy festeni megy Meliához....
Nem is olyan régen volt ....A szívem elszomorodik, és ha én ilyen szomorú vagyok.
Ö vajon mennyire az?...Kicseppen a szememböl a könny,
Én vagyok Isztambul! Ö mondta...mire céloz? Hogy szeszélyes vagyok és mégis erös?
Vagy csak simán halszagú? Felnevetek és a telefonért nyúlok,
Hirtelen kiesik a kezemből amikor megrezzen, és a hívásjelzőn az ö neve áll.
-Halló.
-Tudtad hogy ha martinival iszod a wiskyt rohant rosszul leszel?
-Igen,mindenki tudja hogy a szeszes itlat nem keverjük. Ha martinit kívnvánsz azt igyál,és felejtsd el
az összes többit,..
-De jól hangzott,nagyon szivesen innék martinit,és már elegem van minden más...ból.
Nekem meg abból van elegem hogy állandóan célozgat,de semmi konkrétat nem mondd.
Hiányzól Meyrem!
Akarlak Myrem!
Vagy csak simán Rashinda... Abba halok bele! De csak akkor hiv igy amikor össztökélt,makacs és kicsinyes vagyok. Ö pedig kötekedö ragadozó. És libidóm az egekben....Mindegy!
Azt a teoriát hogy utána megyek már akkor elvetettem amikor kiötlöttem.
Egyes számú alapelvem hogy nem futok férfi után! És ez így is marad! Ha megveszek akkor is!!
-Egybébként,nem olyan a hangod mintha részeg lennél!
-Jól is néznék ki ha még most is vergödnék,tegnap éjjel óta....
-Most ért el a józan ész Gürpinár?
-Otthon hagytam,Rasinda.
Felülök az ágyodn de legszivesebben levetném a börömet is annyira felizzott.
-Nem kéne innod!
-Nem,kéne...
-Milyen a munkád?
-Laza...
-Ennyi? Laza?
-Egyátalán nincs sok munkám,többnyire smink és Parfüm reklámokat segíek elö. Ez semmi
ahoz az otthoni nyúzáshoz képest!
-Áh értem szóval lazsálunk-lazsálunk?
-Igen,és még nem döntöttem el hogy ezt imádjam vagy rühelljem-e?
-Szörnyü...-Cicegem mire rákontráz.
-Katasztrófa....
-És neked hogy megy?
-Remekül,hiszen miss munka mániással beszélsz!-Felnevet.-Képzeld! Gálára megyek Hugóval.
-Wáó!
-Most mi van?
-Semmi! Csak ámulok!
-Nem ez gúnyos volt!
-Nem volt!
-Az volt!
-Veszekedjünk reggelig?
-Jól esne!-Harapok a számba.Kezdi túl feszíteni a húrt,átlag dolgokról beszélünk de a hanglejtéseivel úgy játszadozik hogy a libidóm már haldoklik.
Hegykén felnevet aztán leráz. Szép álmokat címmel. Meg sem tudtam kérdezni jól van-e?
Ott belül,...nem tudunk már lelkizni? Elveszi az eszünket "aktivitás"?
NEM MEYREM! csak egy oroszlán elé vetni egy darab húst olyan,mint ha egy férfit kérnél arra
hogy legyen oly kedves és tartsa tiszteletben hogy mennyire vigyázol a szívedre!
Addig bizonygattam neki hogy senki sem kell,hogy a végén pontosan Ö lett az aki kell!
És fogalmam sincs hol tartunk most.
Vissza jön? És ha igen marad? És ha marad,a barátom marad? Vagy egy jó ismerös?
Vagy velem marad...?
Ki kéne szellőztetnem a fejemet,mivel majd hogy nem egész éjjel nem aludtam arra következtetésre jutottam hogy lezuhanyzom, felöltözöm,és hamarabb megyek át Amirához onnan indulunk majd együtt a szépségszalonba ahol majd úgy is emberi fazon kölcsönöznek nekem ezért nem is nagyon aggódom a karikás szemeim miatt.
Farmerba és egy laza fehér pólóba bújok mivelk kissé lengedezik a hűvös szél felkapok egy farmer inget a hajamat gyors lófórokba kötöm és parfümöt fújok a csuklómra és nyakszirtemre.
-Kellemes...!-Suttog fülemben az oroszlán hangja,melegség ölel körbe és arra gondolok hogy miért nem? Miért nem voltunk mi férfi és nő egymásnak? Miért nem folyattunk onnan ahonnan indult a szédült éjjel? Talán felnőttek vagyunk és tudunk uralkodni magunkon,vagy ennyire kiforrta magát a sok együtt töltött idő?
Tudom hogy szörnyű vagyok,de most hogy nővérem férjhez megy még jobban vágyom arra hogy valaki legyen mögöttem,aki egyben tart. Vagy inkább egyben tartjuk egymást.
Lent a téren még csak szürkület kavarog,hiszen nagyon korán van.
Végig sétálok az utcán és rengeteg emlék pörög le a szemem előtt,amikor megcsillan az órámon egy álmos napsugár. Belépek az épületbe,kinyitom az ajtót és a nővérem zilált könnyekben úszó szinte
tébolyodott arcával találom szemben magam.
Amira mindig karakán,kiegyensúlyozott nő volt. Még kislány korában is.
Szinte nem is emlékszem olyan percre hogy ne lett volna céltudatos. De most...
-Mi történt?
Világos rózsaszín selyem köntöst visel a haja rendezetlen kontyban, és a bőre sápadt.
-Meg ijedtem!-Csapkod tehetetlenül kezével a levegőben,
-Mitől? Drágám ülj le!-Leültettem öt az ágy szélére ,és egy teát tettem fel a tűzhelyre.
-Meséld el mi bánt!-Suttogom és elé ülök törökülésben ahogyan kislány korunkban vitattunk meg mindent.-Könnyeit törölgeti és hüppög miközben én bátorítóan megszorítom a hideg kezét.
-Egyszerűen be ijedtem....Én nem csináltam még ilyet!
-Igen? Nem mentél még férjhez? Fel sem tűnt!
Kuncog egyet aztán több tiszteletre int a pillantásával.-Mindig a magam ura voltam hiszen tudod.
-Bólogatok s közben annyira figyelem az arcát,minden kis részeltét,szegletét hogy csak most leszek figyelmes arra hogy milyen táskásak a szemei,hogy vonásai még erősebbek lettek, és a barna tűz amit mindig a temperamentumának hívtam,egyszerűen fuldoklik a gondterheltségben.
Gombóc szorul a torkomba mert az utóbbi időben keveset ültünk le így egymással szemben,és keveset törtem a lelkével mit ahogyan azt megszokta. Elhanyagoltam,bele sem gondoltam hogy nem minden napja cukormázos. Hogy igen is vannak félelmei,hiába úszik a boldogságban vagy a szerelemben...
-Mi lesz ha nem leszek jó ebben? Nem leszek jó feleség,vagy ami rosszabb nem leszen jó anya? Akkor mi van? Mindig csak a munkám érdekelt,az hogy elégedettséget lássak a párok arcán.
Hogy álom esküvöket szervezek számomra egy varázslat,mindig is azt hittem hogy ennél nincs tovább...
De van! Itt állok elötte! Kenan annyira tökéletes,én pedig.
-És te is az vagy együtt vele! Ti együtt vagyok tökéletesek! Tudod hogy mennyire örülök hogy együtt vagytok? Talán sosem mondtam neked,de számomra az egyik legszebb dolog amit láttam eddig életemben az a ti kapcsolatotok! Ahogyan kiegészítitek egymást, szeretet,aggódás,féltés,bizalom.
És mérhetetlen szerelem! Igazad van,álomokat váltottál valóra a munkáddal,és aki ilyenekre képes Amria,aki küzd azért hogy addhasson,annak jár hogy többszörösen kapjon! És ne félj!
Mert nálad jóbb feleség vagy anyúka nem is lesz! Higgy nekem!
HÁT PERSZE HOGY BÖGÜNK!!!
Tudtam hogy ezen a napom sokat fogok sírni,de hogy már hajnali 7 órakkor egymást szorongatva szipogunk és sípol a teafőző,érzelgősködünk a padlón miközben isszuk a teát és együtt ijedünk meg magunktól a tükörben. Igen...erre nem számítottam.
De általában amikre nem számítunk azok a legszebb és legtanulságosabb dolgok.
Hogy miért?....
Lengedezik a szél és fehér orchideák díszítik a kertet,telis-tele vendégekkel,Dialara nénikém karöltve mellettem áll,rövid vörös fürtjei és csont vékony alkata törékeny mégis makrancos nőt sejtet.
Sosem ment férjhez! Talán nekem is ez a sorosm. Mindig azt mondta: -"Lányok,én szeretem a füszereket,minek egyem az ételt csak sóval ha kedvemre hinthetem minden félével?"
Igen ám! Csak hogy só nélkül egyetlen fűszerezett ételnek sincs igazán íze!
Mint ahogy a martini is csak alkohol,olíva bogyó nélkül.
Könnyekben úszik és mosolyokban a pillanat amikor kimondják a boldogító igeneket.
Amira ugy tündököl akár egy drága kő,és amikor kijelentettem még régebben nagy dacomban hogy
nincs mesebeli igaz szerelem. Akkor most bontom fel a saját szavam, mert van!
-Itt sétálnak mellettem karöltve. Mesebeli herceg és hercegné módjára....
Bárhogy is alakul az életem,boldog vagyok,mert a nővérem mindig az lesz!
Már a fogadáson...
Lányom!-Szolít meg apám és büszkén néz végig rajtam,citromsáraga ruhám a földet simogatja,sellö szabású igazán kecses darab. A mellemnél strassz díszítéssel ami úgy selylik a sejtelmes fényben mi a teremben mereng mintha drága kövek díszítenék.
Igen! Ez egy igazi Hugó Laxik el"de Fonzó darab. A nyári kollekcióból.
Akár a napsugár Isambul tengerén. Igy jellemezte Hugó amikor felvettem.
-Gyönyörű vagy Meyrem!-Fogja meg két kezemet apám És közben lassan táncolni kezd velem
Mi mást is tudna nekem mondani?
Nekem? Az összetört szívű elesett lányának,aki csak másodhegedűsként,dacból menekült az álmai után a nővére árnyékában. A lányának kitől mást várt de csak Meyremet kapta,akinek az állítólagos vőlegénye,még el sem jött a családi ünnepre.
Lassusunk a hegedűszóra aztán Apám hirtelen megtorpan és így szól.
-Lányom nem ugy volt hogy a vőlegényed nem tud jönni?
-Igen,sajnos dolgozik és nem tudott elszabadulni...-Kezdem a kínos magyarázkodást amikor....
-De örülök hogy itt vagy fiam!-Apu elengedi a kezemet és egy magas férfira pillant,az illatát ezer közül is felismerném,és a barna szemek apámra mosolyognak.
-Én is örülök!-Aztán az én szemembe néz és apu a kezemet az övébe teszi. Majd helyben hagy.
A váratlan vendég finoman a csípőmért nyúl és közel húz magához. El nem tudom képzelni milyen arcot vághatok,de abban szinte biztos vagyok hogy ha még a zene miatt nem is hallja ,a közelsége miatt biztosan érzi hogy a szívem szinte kiakar ugrani az üregéből.
-Szép estét Rashinda.
-Mit keresel te itt?-Rebegem és erősebben érintem a vállt.
-Hát,ha vőlegényed van azt illene meghívni a nővéred esküvőjére nem de bár?-Aztán Amiráékra
sandítunk akik sunyi vigyorral táncolnak.
-Szerencsére a "sógornőm" juttatott nekem is meghívót!
Na igen,erre aztán tényleg nem számítottam! Közben kellemesen lassúzunk. Úgy szégyellem magam hogy nem akarok belenézni azokba a meleg kávé szemeibe.Megérinti az állam és tesz róla hogy mégis nézzem.
-Hogy tudtál elszabadulni?
-Holnap reggel indulok vissza.
-Nem kellett volna ,miattam eljönnöd hisz még gyászolsz és....-Hiszen még csak egy hónapja hunyt el az anyja.Hebegek-habogok kavarognak a gondolataim aztán amit tesz egyszerűen kisöpör mindent a fejemből és felégeti a bőrömet.
Finoman,szinte diszkréten szájon csókol,csak egy pillanatig,a szám ösztönösen rátapad az övre és magamba szívom mélyen az illatát,a frissen borotvált,durván férfi illatba burkolt mégis simogató mozdulatot.-Hiányoztál.-Sóhajtja a számra és egy pillanatra nem tudok sem válaszolni sem levegőt venni....Észbe kapok hogy többen is tancolnak körülöttünk de ez már csak akkor sejlik fel amikor átvált a zene és többen elsétálnak helyet foglalni.
Pillanatokon belül veszem csak észre hogy az ami felcsendült az Amira kedvence
a kicsit sem török és tradicionálisan nem megszokott de mégis tökéletes dal.
Bruno Mars Versace on the Floor.
Azt hiszem nincs mit mondanom neki,a könnycseppet a szememben úgy is látta,így a nyakba temetem az arcom és táncolunk homlokon csókol és az öltönye gallérjába kapaszkodva suttogom mégis csak a fülébe. Csak egy éjszakát maradsz?
-Nem néz rám,a barna csupasz vállamat nézi behunyja a szemét és biccent egyet majd hirtelen megforgat.
Mikor vissza érek a karjai közé ujabb kérdéssel bombázom.
-Semmi esélye hogy "Isztambulban" maradj?
Büszkén elmosolyodik és erősebben szorítja a derekam.
Isztambulban?-Vet rám egy teljesen lemesztelenitö pillantást.-Az én Isztambulomban?
-Igen!-Suttogom,és ugy érzem égek,most vagy soha. Itt kell öt tartanom,kell nekem!!!
-Tudod hogy te vagy az otthonom!-Sugja elsimítva a hullámzó sima hajam a nyakszirtemről megragadom a kezét kifelé húzom a teremből.
A folyosón ahol senki senki sincs csak a lila félhomály a hűvös szél és a dal visszhangja Végig sietünk és a kertben kötünk ki,ahol már tisztán halljuk egymás lélegzeteit,szavait.
-Meyrem!-Megérint a hangja és a keze is de közelebb nem húz. Félek kicsit túl merész voltam.
-Igen?
-Nem akarlak megbántani,de vissza kell mennem!
Legyözöttem mosolygom de sirás kerülget. Mit akar???
-De én nem akarom hogy elmenj!-Mosolyog és leülünk.
-Olyan sok mindent kellene mesélnem,de lényeg hogy belevágtam valamibe,jobban mondva folytatom amit elkeztedem,nem szeretném még tul beszélni ezt de a lényeg hogy igazad volt!
Mindenben! És azt hiszem már tiszta a kép! Tudom hogy mit akarok,vagy mit akartam eddig is.
De...Szeretném a türelmedet kérni.
-A türelmemet? Mégis miről van szó?
-Rólam van szó,és rólad is ha akarod,és szebb is igy.... rólunk van szó...
-Várjak? Mire?
A szemembe néz és közelebb húzodik,a képembe vigyorog.
-Azt nem mondom el! Meg akarom mutatni!-Suttogja és a számhoz ér a szája.-Mutasd!!! -Suttogom és megragadom az inggallérját,finoman mégis kissé erőszakosan csókolom meg amiből fogalmam sincs hogy mit szűr le. De jelen pillanatban nem akarok azon őrlődni hogy vajon mit is gondol rólam.
Bele szeretnék feledkezni mindenbe mert elfáradtam és öt akarom de nagyon!
Lassan elválnak az ajkaink és nagy levegőt veszünk,sokat kellene beszélnünk de egyikünknek sincs szava. Nincsenek olyan szavain amivel letudnám írni el tudnák mesélni hogy valójában mit is akarunk vagy mit és érzünk. Így inkább csak mélyen elveszünk valahol a szemek és az érzelmek perceiben amiket lassan elhord a szél percmutatója végül én töröm meg a csendet.
-És mikor jössz vissza?Miért nem mondasz valami konkrétat? Annyira elegem van belőled,komolyan mondom...egyébként is hányszor hívtál fel mióta leléptél? Mikor beszéltünk legutóbb?
-Tegnap éjszaka!
-Oké de nem hívtál! Biztos nyugalom terápiáztál valamik "kolléga növel"
-Féltékeny vagy Rasinda?-Kuncog én pedig tényleg majd felrobbanok. Beszteppel az extra szexi öltönyében meg a frissen borotvált képével. A Gürpinár imázsával meg az Aslan tekintettel. Alig állok a lábamon és erre benyögi hogy várjak. Mire? Szeretem öt! Hova akar menni? Ha menni akar mennyjen Ha maradni maradjon! Mi a fenét akar?
-Nem féltékeny,hanem össze vagyok zavarodva! Nem mondtad hogy vissza jössz,minek jöttél vissza ha megint itt hagysz?
-Emlékeztetnélek hogy t küldtél el,és jól tetted,dolgom van,és látni akartalak mert ugyan is te sem hívtál túl sokszor!
Felállok indulatomban és képes lenné toporzékolni vagy hisztizni,de inkább csak egy nagy levegőt veszek.
-Hát látod! Jól vagyok mehetsz dolgodra!
Felnevet...Mióta vagy ilyen házsártos?
-Amióta játszanak velem a magadfajták!
-Veled? Meyrem veled nem lehet játszani! Meg sem engeded! Feláll és túl közel jön ahoz hogy ne olvadjak el újra.
-Látod hogy mégis engedtem...-Elkapom a fejem és érzem gyűlnek a könnyeim...A távolban vidám zene szól és tücskök cirpelnek, Visszafordítja az arcom és újból szájon csókol,egyszerűen nem birok magamnak parancsolni,feltépett szíjakat érzek magamon amik csattantak a földön és a hangjuk zúgást igéz a fejemben. Csak a lélegzeteinket hallom,az ajkai puha követelőző mozgását izét érzem és nem akarom hogy elmenjen újra.
-Maradj velem!-Követelem és újra és újra birtokba veszem az Oroszlánt.
Érzem hogy kicsúszik a kezeim közül és el fogom veszteni....
ÉS ELMENT???-Tör ki hisztérikus rohamban Hugó már a Gála napján Három nappal később...
-Igen! Még visszamentünk üdvözölte a családomat és még a fogadás vége előtt közölte hogy indulnia kell. Ráadásul az éjszaka közepén!
-Komolyan mondom ez a Sziszafiú teljesen belebolondult! És azóta nem is hívott?
-Hívott de nem vettem fel! Érezze csak hogy megbántott!
-Jaj Drágám,ha elment hozzád biztosan többről van itt szó!
-Arról van itt szó hogy minden más az életében fontosabb mint én,és ezt el kell fogadjam.
Ennyi...
2017. július 24., hétfő
15.Rész
-Az csak egy kidolgozott test,ahogy elnézem a kb/ tizenöt éves aggyal rendelkező lehet a hapsi!-Jelenetem Dzsanélának akinek most sikerült felfognia hogy Mehmet Ödemir 9 évvel öregebb nála,de ennek ellenére soha-soha nem fog benőni a feje lágya. Így egy hangos szakítás utána Dzsannak szüksége volt rám,a koktél bárra,és arra hogy fiatal "vadászok" szaglásszák körül hogy visszatérjen az ö "egészséges " egójához!
-Lehet,de a jelenlegi célnak megfelel!-Pödörgeti mogyoró barna haját és csábosan pillantgat a vállam mögötti imént elemzett pasira.
-Hagyd abba Dzsanála! Ez sehogy sem fog jól kijönni.
-Semmi nem jön ki jobban mint a szakítás utáni szex!-Néz a szemembe meggyőzően,én pedig nem firtatom tovább,ö is nagyon jól tudja hogy ez nem így van!
Dzsan,tipikusan az a nő,akit ha megtör egy férfi azonnal keres valakit aki a szárnyai alá veszi.
"Vagy legalább is önmaga alá" Persze egy egóját elvesztett nő,borzalmas hogy más alsójában keresi a veszett magabiztosságot! De nem ítélem el a barátnőmet! Egyszer,(Igaz csak egyszer) én is bele estem egy ilyen helyzetbe. Nem is olyan régen. Így ahogy az oliva bogyót nézegetem a poharam alján,szomorúan rá mosolyogva Dzsánálára a vállamra dobom a hajam és elhessegetem a percenként visszatérő , viszkető,égető fájó hiányérzetet......
-Akkor menj! Szedd fel!.-Fordulok egyet a kényelmetlen emelt bőrborítású bárszéken és hörpintek az italomból.
-Azt mondta hogy egy kis frsuka vagyok!-Idézi fel alkohol ittasan a csalódást.
-Mért nem mondtad hogy ö meg egy vén trotty hozzád képest?
-Mert nem az! Mehmet egy dögös állat!
-Jaj Dzsanéla! Meg kell tanulnod végre különbséget tenni a szerelem és a rajongás között!
-Mondja nekem ezt egy olyan aki hamarabb rajongta körbe Mustafa Gürpinárt mint Török divatcégek!-Megrándul az arcom. Dzsanéla becsípve is észre vette hogy belém gázolt.
-Nem úgy gondoltam!....Tudod hogy néha hogy irigyellek?!
-Ccc! Engem?-Horkanok fel...
-Igen,téged! Neked maradt annyi erőd hogy elbírd a saját érzéseidet,és méltósággal viselted őket!
-Hát kösz....
-Mennyünk haza!-Áll fel hirtelen.
-Nem kell a kis "cuki"?-Pillantok a hátam mögé.
-Ugyan már...Mi ujjat tudna mutatni?-Vigyorog. Dzsanéla mosolya és provokatív kijelentései
mindig ugyan oda juttatnak. Jobb kedvem lesz,és imádom a barátnőmet!
Másnap nagyon korán ébredtem és le menetem a térre,egyedül kávéztam a miközben végig sétáltam az utcát,és magányba rekedtem mosolyogtam a napra.
Mióta Aslan elment még a nap is máshogyan süt, "Fenéket süt máshogyan Meyrem!!!" Csak egy nyomorult ponyvában hordanak össze ilyeneket!!! De tény hogy mióta elment teljesen színtelennek tűnnek a napok,belerekedtem a monotonitásba. Abba a fajtába amikor nem jön csesztetni senki hogy jöjjek vele ebédelni,nem kér meg senki nézzünk meg együtt egy filmet mert hasonlóan egyedül nézi mint én! Nem mosolyog úgy rám senki mint ö amikor bénáskodom,és senki nem szívja a vérem amikor sokat dolgozom azzal a bizonyos címmel hogy "MUNKAMÁNIÁS"
Senki nem hív Rashindának.... Már éppen nyitnám ki a lakás ajtót amikor a hátam mögül egy ismeretlen férfi hang a nevemen szólít.
-Rashinda kisasszony?-Na tessék! Mégis így hív valaki "Hurrá"
-Igen,én volnék!
-Jó napot! A nevem Cihan Gürpinár!-Nyújtja a kezét a nálam jóval magasabb,nagyon elegáns kissé őszülő keskeny arcú szürke szemű férfi.
-Maga Mustafa apja?
-Igen,én volnék!-Nyögi ki kissé hadarva, olyan mintha feszélyezve érezné magát a fia neve hallatán.
-Tegnap jártam itt de,nem volt otthon senki.
-Igen,későn érkeztem.-Kapok a homlokomhoz.-De feltételezem nem engem keres! A fia jelenleg nincs a városban,és őszintén szólva fogalmam sincs vissza jön-e!?
-Magát keresem!-Megdöbbenek! Aztán beinvitálom.
Beljebb kerülünk és Cihannak rögtön megakad a szeme, Mustafa és Meliha közös fotóján. Elidőz egy pillanatig aztán félbeszakítom.
-Meg kínálhatom egy kávéval vagy teával?
-Nem köszönöm,rövidre fognám nem szeretném feltartani!-A férfi arca kérlelő és gondterhelt már az elején. Vajon megrázta öt az egykori szerelme halála? A hátamon újra végigfut a kellemetlen hideg
a friss emlékek miatt! Istenem Meliha....
-Csak tessék.-Eszmélek fel aztán leülünk a kanapéra.
-Valószínűleg nem sok jót hallott rólam.
-Inkább mondjuk úgy hogy sokat hallottam magáról!
-Én is önről!-Füzi össze ujjait, a kezei olyanok mint Mustafáé.-Meliha mesélt magáról.
-Tessék?...Nem tudtam hogy maga,mármint hogy...
-Felvette velem a kapcsolatot körülbelül úgy két éve. Elmondta hogy súlyosan beteg,és kérte hogy próbáljak a fiúnkra vigyázni,mindazok ellenére hogy nincs sok közös emlékünk.-Megköszörüli a hangját,én pedig el fojtottan figyelem öt.
-Ami sajnos ezidáig minduntalan sikertelen lett,a fiam még csak hallani sem akar rólam,persze csodát nem vártam. Tudtam hogy Mustafa nem fog tárt karokkal fogadni,mert ugye milyen is az az apa aki
20 év után újra bekopogtat?!-Kérdőn néz felém,persze az arckifejezésem elárulja hogy mire gondolok,eddig megvetettem ezt a férfit,de hogy látom ezt a kellemetlen györtöt arcot,valahogy megfájdul a szívem. A szemei árulkodnak hogy sok álmatlan éjszakát hagyott maga után a saját vétke miatt.
-Nézze uram,én ebbe nem szólhatok bele,nem minősíthetem önt.
-Tudom,és most már látom is hogy maga jó lélékű Meyrem,Meliha sokat emlegette hogy mennyire kedveli önt. És örül hogy a fiúnk sok időt tölt magával. Épp ezért fordultam önhöz. Persze csak ismétlem magamat,csodát nem várhatok. A fiam már rég felnőtt férfi,nem egy kisfiú akit meg lágyithaok egy parkba vetett fagyizós bicikli túrával vagy egy közös pecázással. Ezt régebben kellet volna. -Visszhangoznak bennem Mustafa szavai,ahogy ez a férfi itt tördeli a kezeit és szemeiből mélységes mély megbánás tükröződik, azon vacillálok hogy MIÉRT? Miért egy halál eset kell ahhoz hogy az ember lépjen? Egy férfi,féltő apa legyen,vagy egy nő elég bátor legyen hozzá hogy segítséget kérjen? Hogy egy gyereknek újra apja legyen? Csak persze ez a gyerek már nem gyerek,és az egyetlen amit megtartott magának a gyermekkori mivoltjából,az pontosan a makacssága!
Éppen ezért így, ismerve Mustafa sebeit,nem hinném hogy tudnék segíteni ennek a férfinak.
-Nézze uram!
-Szólítson Cihannak!
-Rendben van, Cihan! Sajnos az én kapcsolatom sem valami egyszerű jelenleg a fiával.
Illetve,ne értse félre nem neheztelünk egymása, de sajnos az édesanyja halála nagyon megrázott mindkettőnket,és picit össze zavarodtunk....
-Maga nem a menyasszonya?-Kapja fel a fejét a férfi én pedig fülig elvörösödöm.
-Nem!-Érvelek kellemetlenül és közben a fülem mögé gyűrök egy tincset.
-Ne haragudjon! Meliha szavaiból úgy vettem ki hogy maga hogy is mondjam nagyon közeli kapcsolatban....
-Igen! Barátok voltunk,ez igaz! Vagyis inkább vagyunk-Úgy hadarok mint egy zavarba ejtett kislány.
Valóban nagyon közel állunk egymáshoz,a fia nagyon különleges ember,nagyon kedves és jó szívű!
De nem vagyok sem a menyasszonya.sem a barátnője csak egy barát...
-Értem! -Érvel a férfi,de látom nem teljesen érti,hiszen ö is ugyan abból az időből származik amiből az én szüleim is. Régebben valóban nem volt ez "divat" vagy épp megszokott.
Nö és férfi között vagy házasság lehetett,vagy semmi. És igazából kezdem én is érteni ennek a miértjét!.
-De ne aggódjon! Ha beszélek vele megemlítem önt,próbálok majd hatni rá,persze nem ígérhetek semmit! De felesleges aggódnia Cihan. Mustafa felnött erös férfi,vigyáz magára!
Ebben a pillanatban mondtam magamnak is igazat! Most jutott el nekem is az agyamig hogy valóban így van! És arrébb sepertem az aggodalmamat én magam is!
-Rendben van Meyrem!-Mosolyog rám.-Megyek is,nem tartanám fel,gondolom munkába igyekszik!
-Igen,így van!
-Köszönöm meghallgatott..-Nyújtja a kezét újra.
-Igazán nincs mit!
-Viszont látásra!
-Viszlát!-Ahogy a férfi kilép az ajtón a telefonom meg csörren és kijelzön felvillanó név miatt majd kiugrik a szívem. MUSTAFA az!
***
Minden erőmet összeszedve oldalra csúsztatom a zöld jelzőt és a lehető leghatározottabban beleszólok a telefonba.
-Szia,hogy vagy?
-Szia Meyrem,egész jól köszönöm. És te?
-Jól,jól...-Remegő lábaim miatt inkább nekiesek a kanapénak és vadul vakargatom a fejem azzal összeborzolva a hajamat. Fenébe! A gyomrom görcsben áll! Ha belegondolok hogy ez ugyan az a barom akit bármikor felhívtam,és most mégis olyan nagy köztünk a feszültség még telefonon kérészül is....
-Annak örülök,dolgozol?
-Még nem...nemsokára indulok!
-Kérnék tőled valamit,-Megsiklik a hangja,mintha szégyené magát. De én örülök ha kérni akar valamit akkor vagyunk még annyira jóban hogy ne érezzen utálatot irántam mert szinte elzavartam amikor velem akart maradni.
-Tessék,mondd csak!
-Elég fúra kérés,sőt az! De ne haragudj érte.
-Nyögd már ki!
-Ma vinnék el a lakásomba anyám hamvait!-szünetet tart én pedig vissza a levegőt. -Át kellene venned. Persze nem kérem hogy tartsd a lakásban ha zavar nyugodtan leviheted a raktárba a képekhez.Ne haragudj hogy ilyet kérek de rajtad kívül nem bíznám másra.
-Ne szabadkozz,kérek! Persze hogy átveszem,és nem viszem sehova,itt marad velem!
Köszönöm.-A hangja mázsás de mégis megkönnyebbült. A torkomat szorongató gombóc nem akar megszűnni,és egyszerűen annyira remegek hogy a kezemben alig tudom tartani a telefont.
Szünetet tartok és ö sem szól, ez ugyan az a kínos csend ami akkor áll be amikor
két ember nagyon kötődik egymáshoz nagyon vágyik a másikra de még sem tud mit mondani.
Ölelni volna jó öt,újra a szemébe nézni,érezni a melegét. Szavak nélkül beszélni.
-Ne haragudj de rohannom kell, Hugó szeretné ha bent lennék, tudod a őszi kollekciót tervezi,már hamarosan készen lett volna, de megszállta az ihlet és újra alkotta,természetesen azt jelenti hogy...
-MEYREM !!!CSIPKÉT,TŰT CÉRNÁT,LARA FÁBIÁNT !!!-Mondtuk ki egyszerre és elnevettük a végét.
-Persze mindent értek! És hogy fogadta Dáliá La' Borelli-t?
-Te is ismered Dáliát? Tudtad hogy ö lesz a helyeden?
-Először is nem én ismerem hanem ö ismer minden szakában levő hímet! Volt hozzá szerencsém,még régebben.
-Ouh!-Szóval vele is össze szűrte?
-Persze nem úgy! Ne értsd félre,az tény hogy több pasija volt mint Allahnak követője,de én tartoztam ezen hímegyedek közé! Hugó viszont igen!
-Mindent értek!-Kuncogom.-Igen már elmesélte hogy összetörte a szívét,de jól bírja az itt létét eddig!
Még csak egy fél doboz levendulás papírzsepit használt el! Néha ha rájön csak 1 tábla csokit puszit el.És naponta csak 10 szer pörgeti le egy huzamban a Caruso-t!
Elneveti magát,és azt kívánom bár lehalkulna a város hangja hogy jobban hallhassam mert közben elindultam,tényleg el ne késsek.
-Hát akkor ideje beszerezned 1 pár füldugót! Sokszor még én is hallottam odalent a stúdióban az "Áriáit".
percet sem gondolkodva,de mégis megszeppenve felteszek neki egy kérdést.-Nem hiányzik a stúdiód?
-A stúdióm,a lakásom,a városom...mind hiányoznak! De itt van szoba szolgálat,és egy remek kis bár lent.
-Ez szörnyű,elárullak Alinak!
-Nem,a Lialinánál nincs jobb!
-Persze-persze! Most már nem úszod meg!
-Semmi nem fogja pótolni Isztambult és annak minden zugát Meyrem!-Megállok egy helyben,mosolyra húzódik a szám,a hajam belesimul az arcomba hogy a cipőmet bánom.
-Szóval utálsz!
-Honnan veszed?
-Mert kitúrtalak,innen!
-Nem túrtál ki! Csak most is -mint általában mindig- igazad volt! Kellett egy kis friss levegő.
Most viszont szíven üt amit mondd! Most mit érezhet,belátta hogy tényleg csak kapaszkodott belém és nem érez semmit???
-Én is megyek,délután dolgozom és addig még sok elintézni valóm van!
-Mennyj csak,szép napot!
-Neked is,....Meyrem!!
-Igen?-Alahom! Csak mondja azt hogy hiányzom!!!
-Délután 6-ra viszik!
-Hogy mit? Ja igen...igen... Rendben,otthon leszek!
-Még egyszer köszönöm!
-Egyáltalán nincs mit! Szia...
-Szia....
Miért könnyes a szemed kora reggel drágám?-Szólított meg bársonyba burkot karokkal Hugó a bejáratnál fent az emeleten.
-Reménytelen! Már megint reménytelen...Hogy is képzelhettem hogy én meg ö?? A kurpli meg a "Casanova"!
-Jaj Drágám.-Nyájaskodik és simogatja meg a fejem a világ legaranyosabb főnöke.
Hiszen szeret téged!
-Ja,persze! Szeret! Mint a húgát esetleg!...Csak egy bukás voltam,és én buktam belé mégis!-Vágom le a táskám. Hugó előttem terem egy vadonat új levendulás papírzsepivel!
-Elmosolygom magam és újból csörren a telefonom. Amira az!
Szia!
-Szia Drágám,ugye nem felejtetted el hogy ma négy órakor lesz a menyasszonyi ruha próbám?-Kuncogja boldogan a nővérem,és én is felderülök az ö boldogságán.
-Persze hogy nem felejtettem el szívem! Ott leszek! De most dolgoznom kell!
-Rendben szép napot!
-Neked is....
Bámulom magam előtt Mustafa hálószobáját,2 hete itt vagyok de mégis csak most vettem észre
hogy milyen nagy is ez a szoba, és valamiért annyira üres...olyan semmit mondó.
Meg nem mondanám hogy pont egy olyan egyén él itt aki belül nagyon is szereti a sokoldalú sokat mondó dolgokat.Aki mindenből és mindenkiből kicsikarja a szépet,Legalább is a képein ezt láttatja.
Anyú amikor ma megpillantott a menyasszonyi ruha probán elég paprikás volt a kedve amikor
a fancsali képem mellé még megkapta a hírt hogy a "völegényem" nem lesz ott az esküvön.
Néha elgondolkodom hogy csak nekem vannak ilyen maradi szüleim,vagy nekem van pancser életem?
Kikászálódok a szobából és a nappali kanapájára vetem magam egy teával.
Szörnyrü hogy érezem az illatát,itt vagyok a lakásában és ö pedig sehol....
Az üveg dohányzó asztalra pillantok és az urnára miben Meliha hamvai pihennek,
Aztán bevillan Amira gyönyörű barna arca és hófehér menyasszonyi ruhája.
Vegyes gondolatok de a végén mind egyhez juttat,fel kell hívnom a barátomat.
-Szia!
-Nem tudsz aludni?-Kérdi kissé lustán.
-Miböl gondolod?
-Hát tudod, hajlani két óra van!
-Úgysem aludtál!-Köhintek hegykén.
-Valóban nem...
-Képzeld arra jutottam hogy ronda a lakásod!
-Eddig sosem mondad!
-Igen,nem tünt fel,de egyátalán nem olyan mint egy művész otthona.
-Nem vagyok Művész csak egy fotós!
-Nem áll jól mikor meg hazudtold magad! Hol hagytad az egódat?
-A lakásomban!-Ércelödik.
-Szóval átrendeztem kicsit ha nem gond!
-Mi műveltél?
-Öhm...semmit csak arrébb toltam a nappaliban a szekrényedet és tettem rá gyertyákat,és van egy uj
függönyöd a szobában, igy otthonosabb,nem birtam ugy élni hogy semmi élet nincs itt.
Minden fehér meg szürke....
-Nevet- Szörnyü vagy te nő!
-Hát igy jár az aki egy nőt költöztet az otthonába!
-Szóval nem szeretsz ott lenni? Ez eddig nem tűnt fel.
-Mert eddig itt voltál!
-És én voltam a legotthonosabb kiegészítő?-Hangosan felnevetek...
-Igen,pontosan!-Sziszegve szívja be a levegőt.
-Milyen napod volt ma?-Kérdi és közben visszafekszem az ágyba.
-Gyors és fárasztó munka,aztán egy röpke ebéd,és egy Mennyasszonyi ruha próba.
-Na! Férjhez mész?-Ércelödik,de közben gúnyosan ciceg.
-Képzeld! Leszel a tanúm?-Nevetek de ö nem csak ennyit fűz hozzá.
-Ha férjhez mennél,én megnősülnék!
-Ami azt jelenti hogy sosem megyek férjhez mert Gürpinár úr az agglegénynek született!
-Vagy jelentheti azt is hogy elveszlek...
Félrenyelem a saját nyálamat és felpattanok.-Hogy mit csinálsz?
-Hát, nem azt adtuk be a szüleidnek hogy vőlegényed vagyok?Ha bejelentenéd nekik hogy férjhez mész én kellene hogy elvegyelek!
-Oh te szegény! Nyugodj meg nem keverlek ilyen szörnyű helyzetbe!
-Igazad van,borzasztó lenne. Minden reggel arra ébredni hogy belém bújik egy nő. Pattog hogy vigyem le a szemetet,arrébb tolna borotválkozás közben a tükör elöl miközben ö sminkel.
Minden nap az illatától részegednék...és valószínűleg sose tudnék kijózanodni....
-Szeretsz részeg lenni...-Suttogom.
-Pedig józannak lenni is jó ha van miért!
-Igaz!
-Emlékszel az extra szűz olíva bogyóra?-Hozakodom elö-e hitvány kérdéssel de persze a női egó-m nem hagy most sem nyugodni. AKAROM HOGY AKARJON!
-Igen...Hiányzik...
Ajkamba harapok.-Menj le a bárba keress egyet!
-Nincs még egy olyan...Na jó! Aludnod kellene Pinki poni!
-Aslan!
-Tessék?
-Az az olíva bógyi...Szóval...Hogy néz ki?
Kicsit felnevet aztán halkan suttogja:-Olyan,mint Istambul! Szép álmokat!
-Neked is!
EGY FENÉKET ALSZOK! -Vigyorogva felkelek és kinyitom az ablakot,Hiányzok neki...!
Hiányzok neki!-Ismételgetem,és örülten azon elmélkedem hogy összepakolok és azonnal utána megyek.....
-Lehet,de a jelenlegi célnak megfelel!-Pödörgeti mogyoró barna haját és csábosan pillantgat a vállam mögötti imént elemzett pasira.
-Hagyd abba Dzsanála! Ez sehogy sem fog jól kijönni.
-Semmi nem jön ki jobban mint a szakítás utáni szex!-Néz a szemembe meggyőzően,én pedig nem firtatom tovább,ö is nagyon jól tudja hogy ez nem így van!
Dzsan,tipikusan az a nő,akit ha megtör egy férfi azonnal keres valakit aki a szárnyai alá veszi.
"Vagy legalább is önmaga alá" Persze egy egóját elvesztett nő,borzalmas hogy más alsójában keresi a veszett magabiztosságot! De nem ítélem el a barátnőmet! Egyszer,(Igaz csak egyszer) én is bele estem egy ilyen helyzetbe. Nem is olyan régen. Így ahogy az oliva bogyót nézegetem a poharam alján,szomorúan rá mosolyogva Dzsánálára a vállamra dobom a hajam és elhessegetem a percenként visszatérő , viszkető,égető fájó hiányérzetet......
-Akkor menj! Szedd fel!.-Fordulok egyet a kényelmetlen emelt bőrborítású bárszéken és hörpintek az italomból.
-Azt mondta hogy egy kis frsuka vagyok!-Idézi fel alkohol ittasan a csalódást.
-Mért nem mondtad hogy ö meg egy vén trotty hozzád képest?
-Mert nem az! Mehmet egy dögös állat!
-Jaj Dzsanéla! Meg kell tanulnod végre különbséget tenni a szerelem és a rajongás között!
-Mondja nekem ezt egy olyan aki hamarabb rajongta körbe Mustafa Gürpinárt mint Török divatcégek!-Megrándul az arcom. Dzsanéla becsípve is észre vette hogy belém gázolt.
-Nem úgy gondoltam!....Tudod hogy néha hogy irigyellek?!
-Ccc! Engem?-Horkanok fel...
-Igen,téged! Neked maradt annyi erőd hogy elbírd a saját érzéseidet,és méltósággal viselted őket!
-Hát kösz....
-Mennyünk haza!-Áll fel hirtelen.
-Nem kell a kis "cuki"?-Pillantok a hátam mögé.
-Ugyan már...Mi ujjat tudna mutatni?-Vigyorog. Dzsanéla mosolya és provokatív kijelentései
mindig ugyan oda juttatnak. Jobb kedvem lesz,és imádom a barátnőmet!
Másnap nagyon korán ébredtem és le menetem a térre,egyedül kávéztam a miközben végig sétáltam az utcát,és magányba rekedtem mosolyogtam a napra.
Mióta Aslan elment még a nap is máshogyan süt, "Fenéket süt máshogyan Meyrem!!!" Csak egy nyomorult ponyvában hordanak össze ilyeneket!!! De tény hogy mióta elment teljesen színtelennek tűnnek a napok,belerekedtem a monotonitásba. Abba a fajtába amikor nem jön csesztetni senki hogy jöjjek vele ebédelni,nem kér meg senki nézzünk meg együtt egy filmet mert hasonlóan egyedül nézi mint én! Nem mosolyog úgy rám senki mint ö amikor bénáskodom,és senki nem szívja a vérem amikor sokat dolgozom azzal a bizonyos címmel hogy "MUNKAMÁNIÁS"
Senki nem hív Rashindának.... Már éppen nyitnám ki a lakás ajtót amikor a hátam mögül egy ismeretlen férfi hang a nevemen szólít.
-Rashinda kisasszony?-Na tessék! Mégis így hív valaki "Hurrá"
-Igen,én volnék!
-Jó napot! A nevem Cihan Gürpinár!-Nyújtja a kezét a nálam jóval magasabb,nagyon elegáns kissé őszülő keskeny arcú szürke szemű férfi.
-Maga Mustafa apja?
-Igen,én volnék!-Nyögi ki kissé hadarva, olyan mintha feszélyezve érezné magát a fia neve hallatán.
-Tegnap jártam itt de,nem volt otthon senki.
-Igen,későn érkeztem.-Kapok a homlokomhoz.-De feltételezem nem engem keres! A fia jelenleg nincs a városban,és őszintén szólva fogalmam sincs vissza jön-e!?
-Magát keresem!-Megdöbbenek! Aztán beinvitálom.
Beljebb kerülünk és Cihannak rögtön megakad a szeme, Mustafa és Meliha közös fotóján. Elidőz egy pillanatig aztán félbeszakítom.
-Meg kínálhatom egy kávéval vagy teával?
-Nem köszönöm,rövidre fognám nem szeretném feltartani!-A férfi arca kérlelő és gondterhelt már az elején. Vajon megrázta öt az egykori szerelme halála? A hátamon újra végigfut a kellemetlen hideg
a friss emlékek miatt! Istenem Meliha....
-Csak tessék.-Eszmélek fel aztán leülünk a kanapéra.
-Valószínűleg nem sok jót hallott rólam.
-Inkább mondjuk úgy hogy sokat hallottam magáról!
-Én is önről!-Füzi össze ujjait, a kezei olyanok mint Mustafáé.-Meliha mesélt magáról.
-Tessék?...Nem tudtam hogy maga,mármint hogy...
-Felvette velem a kapcsolatot körülbelül úgy két éve. Elmondta hogy súlyosan beteg,és kérte hogy próbáljak a fiúnkra vigyázni,mindazok ellenére hogy nincs sok közös emlékünk.-Megköszörüli a hangját,én pedig el fojtottan figyelem öt.
-Ami sajnos ezidáig minduntalan sikertelen lett,a fiam még csak hallani sem akar rólam,persze csodát nem vártam. Tudtam hogy Mustafa nem fog tárt karokkal fogadni,mert ugye milyen is az az apa aki
20 év után újra bekopogtat?!-Kérdőn néz felém,persze az arckifejezésem elárulja hogy mire gondolok,eddig megvetettem ezt a férfit,de hogy látom ezt a kellemetlen györtöt arcot,valahogy megfájdul a szívem. A szemei árulkodnak hogy sok álmatlan éjszakát hagyott maga után a saját vétke miatt.
-Nézze uram,én ebbe nem szólhatok bele,nem minősíthetem önt.
-Tudom,és most már látom is hogy maga jó lélékű Meyrem,Meliha sokat emlegette hogy mennyire kedveli önt. És örül hogy a fiúnk sok időt tölt magával. Épp ezért fordultam önhöz. Persze csak ismétlem magamat,csodát nem várhatok. A fiam már rég felnőtt férfi,nem egy kisfiú akit meg lágyithaok egy parkba vetett fagyizós bicikli túrával vagy egy közös pecázással. Ezt régebben kellet volna. -Visszhangoznak bennem Mustafa szavai,ahogy ez a férfi itt tördeli a kezeit és szemeiből mélységes mély megbánás tükröződik, azon vacillálok hogy MIÉRT? Miért egy halál eset kell ahhoz hogy az ember lépjen? Egy férfi,féltő apa legyen,vagy egy nő elég bátor legyen hozzá hogy segítséget kérjen? Hogy egy gyereknek újra apja legyen? Csak persze ez a gyerek már nem gyerek,és az egyetlen amit megtartott magának a gyermekkori mivoltjából,az pontosan a makacssága!
Éppen ezért így, ismerve Mustafa sebeit,nem hinném hogy tudnék segíteni ennek a férfinak.
-Nézze uram!
-Szólítson Cihannak!
-Rendben van, Cihan! Sajnos az én kapcsolatom sem valami egyszerű jelenleg a fiával.
Illetve,ne értse félre nem neheztelünk egymása, de sajnos az édesanyja halála nagyon megrázott mindkettőnket,és picit össze zavarodtunk....
-Maga nem a menyasszonya?-Kapja fel a fejét a férfi én pedig fülig elvörösödöm.
-Nem!-Érvelek kellemetlenül és közben a fülem mögé gyűrök egy tincset.
-Ne haragudjon! Meliha szavaiból úgy vettem ki hogy maga hogy is mondjam nagyon közeli kapcsolatban....
-Igen! Barátok voltunk,ez igaz! Vagyis inkább vagyunk-Úgy hadarok mint egy zavarba ejtett kislány.
Valóban nagyon közel állunk egymáshoz,a fia nagyon különleges ember,nagyon kedves és jó szívű!
De nem vagyok sem a menyasszonya.sem a barátnője csak egy barát...
-Értem! -Érvel a férfi,de látom nem teljesen érti,hiszen ö is ugyan abból az időből származik amiből az én szüleim is. Régebben valóban nem volt ez "divat" vagy épp megszokott.
Nö és férfi között vagy házasság lehetett,vagy semmi. És igazából kezdem én is érteni ennek a miértjét!.
-De ne aggódjon! Ha beszélek vele megemlítem önt,próbálok majd hatni rá,persze nem ígérhetek semmit! De felesleges aggódnia Cihan. Mustafa felnött erös férfi,vigyáz magára!
Ebben a pillanatban mondtam magamnak is igazat! Most jutott el nekem is az agyamig hogy valóban így van! És arrébb sepertem az aggodalmamat én magam is!
-Rendben van Meyrem!-Mosolyog rám.-Megyek is,nem tartanám fel,gondolom munkába igyekszik!
-Igen,így van!
-Köszönöm meghallgatott..-Nyújtja a kezét újra.
-Igazán nincs mit!
-Viszont látásra!
-Viszlát!-Ahogy a férfi kilép az ajtón a telefonom meg csörren és kijelzön felvillanó név miatt majd kiugrik a szívem. MUSTAFA az!
***
Minden erőmet összeszedve oldalra csúsztatom a zöld jelzőt és a lehető leghatározottabban beleszólok a telefonba.
-Szia,hogy vagy?
-Szia Meyrem,egész jól köszönöm. És te?
-Jól,jól...-Remegő lábaim miatt inkább nekiesek a kanapénak és vadul vakargatom a fejem azzal összeborzolva a hajamat. Fenébe! A gyomrom görcsben áll! Ha belegondolok hogy ez ugyan az a barom akit bármikor felhívtam,és most mégis olyan nagy köztünk a feszültség még telefonon kérészül is....
-Annak örülök,dolgozol?
-Még nem...nemsokára indulok!
-Kérnék tőled valamit,-Megsiklik a hangja,mintha szégyené magát. De én örülök ha kérni akar valamit akkor vagyunk még annyira jóban hogy ne érezzen utálatot irántam mert szinte elzavartam amikor velem akart maradni.
-Tessék,mondd csak!
-Elég fúra kérés,sőt az! De ne haragudj érte.
-Nyögd már ki!
-Ma vinnék el a lakásomba anyám hamvait!-szünetet tart én pedig vissza a levegőt. -Át kellene venned. Persze nem kérem hogy tartsd a lakásban ha zavar nyugodtan leviheted a raktárba a képekhez.Ne haragudj hogy ilyet kérek de rajtad kívül nem bíznám másra.
-Ne szabadkozz,kérek! Persze hogy átveszem,és nem viszem sehova,itt marad velem!
Köszönöm.-A hangja mázsás de mégis megkönnyebbült. A torkomat szorongató gombóc nem akar megszűnni,és egyszerűen annyira remegek hogy a kezemben alig tudom tartani a telefont.
Szünetet tartok és ö sem szól, ez ugyan az a kínos csend ami akkor áll be amikor
két ember nagyon kötődik egymáshoz nagyon vágyik a másikra de még sem tud mit mondani.
Ölelni volna jó öt,újra a szemébe nézni,érezni a melegét. Szavak nélkül beszélni.
-Ne haragudj de rohannom kell, Hugó szeretné ha bent lennék, tudod a őszi kollekciót tervezi,már hamarosan készen lett volna, de megszállta az ihlet és újra alkotta,természetesen azt jelenti hogy...
-MEYREM !!!CSIPKÉT,TŰT CÉRNÁT,LARA FÁBIÁNT !!!-Mondtuk ki egyszerre és elnevettük a végét.
-Persze mindent értek! És hogy fogadta Dáliá La' Borelli-t?
-Te is ismered Dáliát? Tudtad hogy ö lesz a helyeden?
-Először is nem én ismerem hanem ö ismer minden szakában levő hímet! Volt hozzá szerencsém,még régebben.
-Ouh!-Szóval vele is össze szűrte?
-Persze nem úgy! Ne értsd félre,az tény hogy több pasija volt mint Allahnak követője,de én tartoztam ezen hímegyedek közé! Hugó viszont igen!
-Mindent értek!-Kuncogom.-Igen már elmesélte hogy összetörte a szívét,de jól bírja az itt létét eddig!
Még csak egy fél doboz levendulás papírzsepit használt el! Néha ha rájön csak 1 tábla csokit puszit el.És naponta csak 10 szer pörgeti le egy huzamban a Caruso-t!
Elneveti magát,és azt kívánom bár lehalkulna a város hangja hogy jobban hallhassam mert közben elindultam,tényleg el ne késsek.
-Hát akkor ideje beszerezned 1 pár füldugót! Sokszor még én is hallottam odalent a stúdióban az "Áriáit".
percet sem gondolkodva,de mégis megszeppenve felteszek neki egy kérdést.-Nem hiányzik a stúdiód?
-A stúdióm,a lakásom,a városom...mind hiányoznak! De itt van szoba szolgálat,és egy remek kis bár lent.
-Ez szörnyű,elárullak Alinak!
-Nem,a Lialinánál nincs jobb!
-Persze-persze! Most már nem úszod meg!
-Semmi nem fogja pótolni Isztambult és annak minden zugát Meyrem!-Megállok egy helyben,mosolyra húzódik a szám,a hajam belesimul az arcomba hogy a cipőmet bánom.
-Szóval utálsz!
-Honnan veszed?
-Mert kitúrtalak,innen!
-Nem túrtál ki! Csak most is -mint általában mindig- igazad volt! Kellett egy kis friss levegő.
Most viszont szíven üt amit mondd! Most mit érezhet,belátta hogy tényleg csak kapaszkodott belém és nem érez semmit???
-Én is megyek,délután dolgozom és addig még sok elintézni valóm van!
-Mennyj csak,szép napot!
-Neked is,....Meyrem!!
-Igen?-Alahom! Csak mondja azt hogy hiányzom!!!
-Délután 6-ra viszik!
-Hogy mit? Ja igen...igen... Rendben,otthon leszek!
-Még egyszer köszönöm!
-Egyáltalán nincs mit! Szia...
-Szia....
Miért könnyes a szemed kora reggel drágám?-Szólított meg bársonyba burkot karokkal Hugó a bejáratnál fent az emeleten.
-Reménytelen! Már megint reménytelen...Hogy is képzelhettem hogy én meg ö?? A kurpli meg a "Casanova"!
-Jaj Drágám.-Nyájaskodik és simogatja meg a fejem a világ legaranyosabb főnöke.
Hiszen szeret téged!
-Ja,persze! Szeret! Mint a húgát esetleg!...Csak egy bukás voltam,és én buktam belé mégis!-Vágom le a táskám. Hugó előttem terem egy vadonat új levendulás papírzsepivel!
-Elmosolygom magam és újból csörren a telefonom. Amira az!
Szia!
-Szia Drágám,ugye nem felejtetted el hogy ma négy órakor lesz a menyasszonyi ruha próbám?-Kuncogja boldogan a nővérem,és én is felderülök az ö boldogságán.
-Persze hogy nem felejtettem el szívem! Ott leszek! De most dolgoznom kell!
-Rendben szép napot!
-Neked is....
Bámulom magam előtt Mustafa hálószobáját,2 hete itt vagyok de mégis csak most vettem észre
hogy milyen nagy is ez a szoba, és valamiért annyira üres...olyan semmit mondó.
Meg nem mondanám hogy pont egy olyan egyén él itt aki belül nagyon is szereti a sokoldalú sokat mondó dolgokat.Aki mindenből és mindenkiből kicsikarja a szépet,Legalább is a képein ezt láttatja.
Anyú amikor ma megpillantott a menyasszonyi ruha probán elég paprikás volt a kedve amikor
a fancsali képem mellé még megkapta a hírt hogy a "völegényem" nem lesz ott az esküvön.
Néha elgondolkodom hogy csak nekem vannak ilyen maradi szüleim,vagy nekem van pancser életem?
Kikászálódok a szobából és a nappali kanapájára vetem magam egy teával.
Szörnyrü hogy érezem az illatát,itt vagyok a lakásában és ö pedig sehol....
Az üveg dohányzó asztalra pillantok és az urnára miben Meliha hamvai pihennek,
Aztán bevillan Amira gyönyörű barna arca és hófehér menyasszonyi ruhája.
Vegyes gondolatok de a végén mind egyhez juttat,fel kell hívnom a barátomat.
-Szia!
-Nem tudsz aludni?-Kérdi kissé lustán.
-Miböl gondolod?
-Hát tudod, hajlani két óra van!
-Úgysem aludtál!-Köhintek hegykén.
-Valóban nem...
-Képzeld arra jutottam hogy ronda a lakásod!
-Eddig sosem mondad!
-Igen,nem tünt fel,de egyátalán nem olyan mint egy művész otthona.
-Nem vagyok Művész csak egy fotós!
-Nem áll jól mikor meg hazudtold magad! Hol hagytad az egódat?
-A lakásomban!-Ércelödik.
-Szóval átrendeztem kicsit ha nem gond!
-Mi műveltél?
-Öhm...semmit csak arrébb toltam a nappaliban a szekrényedet és tettem rá gyertyákat,és van egy uj
függönyöd a szobában, igy otthonosabb,nem birtam ugy élni hogy semmi élet nincs itt.
Minden fehér meg szürke....
-Nevet- Szörnyü vagy te nő!
-Hát igy jár az aki egy nőt költöztet az otthonába!
-Szóval nem szeretsz ott lenni? Ez eddig nem tűnt fel.
-Mert eddig itt voltál!
-És én voltam a legotthonosabb kiegészítő?-Hangosan felnevetek...
-Igen,pontosan!-Sziszegve szívja be a levegőt.
-Milyen napod volt ma?-Kérdi és közben visszafekszem az ágyba.
-Gyors és fárasztó munka,aztán egy röpke ebéd,és egy Mennyasszonyi ruha próba.
-Na! Férjhez mész?-Ércelödik,de közben gúnyosan ciceg.
-Képzeld! Leszel a tanúm?-Nevetek de ö nem csak ennyit fűz hozzá.
-Ha férjhez mennél,én megnősülnék!
-Ami azt jelenti hogy sosem megyek férjhez mert Gürpinár úr az agglegénynek született!
-Vagy jelentheti azt is hogy elveszlek...
Félrenyelem a saját nyálamat és felpattanok.-Hogy mit csinálsz?
-Hát, nem azt adtuk be a szüleidnek hogy vőlegényed vagyok?Ha bejelentenéd nekik hogy férjhez mész én kellene hogy elvegyelek!
-Oh te szegény! Nyugodj meg nem keverlek ilyen szörnyű helyzetbe!
-Igazad van,borzasztó lenne. Minden reggel arra ébredni hogy belém bújik egy nő. Pattog hogy vigyem le a szemetet,arrébb tolna borotválkozás közben a tükör elöl miközben ö sminkel.
Minden nap az illatától részegednék...és valószínűleg sose tudnék kijózanodni....
-Szeretsz részeg lenni...-Suttogom.
-Pedig józannak lenni is jó ha van miért!
-Igaz!
-Emlékszel az extra szűz olíva bogyóra?-Hozakodom elö-e hitvány kérdéssel de persze a női egó-m nem hagy most sem nyugodni. AKAROM HOGY AKARJON!
-Igen...Hiányzik...
Ajkamba harapok.-Menj le a bárba keress egyet!
-Nincs még egy olyan...Na jó! Aludnod kellene Pinki poni!
-Aslan!
-Tessék?
-Az az olíva bógyi...Szóval...Hogy néz ki?
Kicsit felnevet aztán halkan suttogja:-Olyan,mint Istambul! Szép álmokat!
-Neked is!
EGY FENÉKET ALSZOK! -Vigyorogva felkelek és kinyitom az ablakot,Hiányzok neki...!
Hiányzok neki!-Ismételgetem,és örülten azon elmélkedem hogy összepakolok és azonnal utána megyek.....
2017. július 11., kedd
14.Rész
"Az aki reggel voltam,nem biztos hogy éjjelre is rád köszön"
Az aki tegnap fontos volt,ma már csak emlék..
Mély szorított levegővel, a torkomban ragadt szóval maradok a folyosón. A doktor megérinti a vállamat,és együttérzést tanúsítva ennyit mond:-Sajnálom!
Meglepődök a megindultságán,sajnos neki majdhogynem mindennaposak az ilyen esetek.
Aztán megpillantom Hugót a folyosó végén hozzá sietek,s észre veszem gyülekező könnyeit,
Az itt-ott begombolatlan kardigánomra szorítja kezeit ahogy átölel és a nedves hajam hozzáér az arcához.
-Ceryy,átfáztál!-Mit sem törődve aggódó arcával neki szegezem a kérdést.
-Honnan tudtad?
-Beszéltem az egyik nővérkével hogy ha gond van hívjon,nem akartam a szisza fiút egyedül hagyni.
Elmerengve nézek rá.
-Ceryy te remegsz!-Újra szinte meg sem hallom amit mond,pont nem érdekel hogy nekem milyen testi reakcióim vannak,fázok-e vagy fáradt vagyok. Az nő odabent épp haldoklik...
Mustafa pedig fogalmam sincs hogy fogja ezt viselni...Nyilván erős marad mert férfi!
Ö pontosan azokhoz a férfiakhoz sorolható akinek ha a hátára követ kötsz viseli.
De ott belül mi lesz vele...?
Be kellene mennem hozzá,hiszen azért vagyok itt! De amikor igazán nyújtani kellene neki a támaszt úgy érzem kifosztott vagyok.
Kicsókolta belőlem az erőt magába szívta a lekelem és már nincs mit adom neki csak a könnyeimet.
Levetem magamat a székre,és a tenyerembe temetem az arcom.
Erről beszélt nekem,
Hogy nem kapaszkodhat belém,nem telepedhet rám. Azt hittem bírom ezt,átvenni a saját terhét.
És tartani öt amikor össze akar zuhanni. Anyu jut eszembe,számtalanszor tartotta apuban a lelket.
S talán ezért is teremtette Alah a nőt!
A NŐT ki lelkével tartja a testet: a férfit...
Erőt veszek magamon,és átlépem a küszöböt. Aztán megpillantom a gyenge nőt.
Vézna,kis karjai élettelen színe,gyengeséget sugárzó arca úgy pihen az ágyon mint valami múló szeszélye ennek a világnak,kialudt láng,egy hervadó virág.
És hallom a szavait a fülemben,hallom ahogy azt kéri vigyázzak a fiára.
Tudom hogy Meliha azt szerette volna ha örökre vigyázok rá,gyerekeket szülök neki és nem hagynám öt magára. De jelen esetben csak annyit tehetek hogy mellé állok,hogy érezze van kibe kapaszkodni,amikor majd fel kell állni.
Az oroszlán egyik keze az anyáét fogja a másik a homlokát simogatja.
Biztos vagyok benne,hogy kevés férfi szereti így az anyját ahogyan hogy ö.
Dúdolni kezdek egy altatót,épp oly halkan ahogy a szél jár kel a nyitott ablakon...
Hugó könnyei patakokban folynak némán,Aztán megnyugvás terít be minket.
Így kevésbé erezhető,a fájó tehetetlenség.
Most érzem nyugszik a part,nem mossák a bősz hullámok,nem rágja a szívemet az esetlenség és a kétségbe esés. Hugó rám pillant,és tudom,jót tettem. Csillapodott a fájdalom ha csak egy pillanatra is.És amikor sípol a gép,Meliha utoljára felsóhajt.
Szeretlek anyám!-Suttogja anyának homlokára puszilja a szót,aztán mint egy erős szikla feláll és kimegy a szobából....
Hát vége lenne???
Meliha arca megkönnyebbült,szíve már nem ver,az ablakból hallom a sirályok ébredését,talán elszállt velük s a fényes hajnallal. Maga után hagyva mindent ami eddig múló világát jelentette.
Kikászálódok sokkosan a szobából,és Mustafát keresem,
Hugó ott maradt a nővérrel aki fehér lepedőt húzott Melihára,nem bírtam nézni tovább.
És egyre jobban félek mert az oroszlán eltűnt!
Már éppen hívnám mobilon amikor megpillantom a kórház kertjében,a padon amin olyan sokat beszélünk az elmúlt időben.
Kezeit imára tartja,a szemei napnak könnyes tükröt vetve....
Nem tudok mozdulni,vajon én mit tennék a helyében?
Biztosan hisztérikusan viselkednék,vagy épp magamba fordulva átkoznám még a napot is!
Itt ebben a percben látom benne azt amit igazából tisztelni való egy férfiban.
Viseli a fájdalmat,de nem törik meg!
-Hívtam egy taxit.-Suttogom s mellé ülök.
-Köszönöm!-Nyögi ki aztán csöndben vagyunk.
Mit mondjak neki? Mivel biztassam? Mit lehet ilyenkor mondani?
-Meyrem.-Megremegek és felé vetem a szemeimet,arcomat nem mozdítva,félek elküld.
vagy valami olyat mondd hogy megbánt újra...
-Mennyünk haza!-Megfogja a kezem és felállunk,Hugó csatlakozik hozzánk szintén csendben.
Már a lakásban....
Beérünk becsukom az ajtót,ö levetkőzik mintha ott sem lennék,aztán bezárkózik a fürdőbe.
Teát főzök,s amit kiér a zuhany alól rádől a kanapéra,sokkosan néz maga elé.
Átnyújtom a teát....
-Számtalanszor lejátszottam ezt az egészet már az évek alatt. -Kezdi-Túl sokszor is...
Mellé telepszem,s hallgatom.
-A legrosszabb az egészben hogy már nem is öt sajnáltam,hanem magamat!
Mindig olyan erős volt,és közben olyan gyenge,én nem tudtam volna ezt végigcsinálni!
De ö igen! Tíz évig húzta! Főképp miattam! És én közben magamat sajnáltam!!
Ökölbe rándult a keze a fehér kanapé kartámláján,és könny cseppent a szeméből,a tekintete még mindig homályos,merül a semmibe. Erősen harapom a számat hogy nem sírjak.
Becsukta a szemét és mély levegőket vett. Nem tudtam mit mondani.Csak néztem öt...
Végre kinyitja a szemét és rám néz egyenesen a szemembe.
Menny el!-Nem haragos,inkább úgy cseng mit egy jó tanács.
Csak ráztam a fejem.
-Meryrem menny el!
-Nem megyek!
-Miért?
-Mert igazából nem akarsz egyedül lenni!
-Igazad van,nem akarok! De te mindig azt veszed előbbre hogy nekem mi a jó!
Hol ott közben...teljesen kifacsarlak!
-Igazad van! kifacsarsz....Nem tudlak hova tenni...De ezt most félre teszem.
-Ne tedd félre...Ha mondani akarsz valamit,mondd!
-Nem! Nem most kell kettőnkről beszélünk,valószínűleg össze vagy zavarodva Mustafa.
És most már én is,de ettől függetlenül nem bántottál...Nincs jogom pont most egyedül hagyni.
Rám néz...Erősen magához húz a mellkasára fekteti a fejem megremeg és én is.
-Miféle nő vagy te?
Felnézek a szemébe:-Te tudod!-Suttogom aztán vissza bújok hozzá és végül elalszunk...
Órákkal később arra ébredek hogy felöltözött,tetőtől talpig feketébe,közben telefonálgat s végül megpillantja hogy ébren vagyok.
- El kell intéznek pár dolgot.
-Menjek veled?
-Nem pihenj,később beszélünk...
-Oké...-Bólogatok aztán megpuszil és egyedül maradok...
A telefonomon egy csomó nem fogadott hívás...Amira,Hugó,Anyu,Dzsanni,Bahar...mi van itt?
Azt sem tudom kit hívjak...egyszerűen beszélni sincs kedvem senkivel...
Lezuhanyzom és erőt gyűjtök,folyton látom Melihát,és elborzaszt hogy mi történt pár órája.
Kinézek az ablakon,és látom Isztambult,Az utcát,a nyüzsgő nagyvárost,minden ugyan olyan maradt.
Leülök,és megmaradt teát kortyolgatom...
Végig pörgetem a gondolataimat...micsoda örült módjára esünk egymásnak. A tarkómon átfut a borzongás,a gyomomba görcs áll. Aztán sminkelés közben a tükörben egy mondatot mondogatok magamnak amíg el nem hiszem fel nem fogom!
-Muszáj elengedned! Muszáj elengedned!....
***
Gyönyörű,felséges Istambul!
Hol meghajol a nap is fejedelmed felett.
Hol tornyosulnak a palota égbemetsző oszlopai..
Hova menekültem,s otthont kaptam szívébe fogadott ez a színes,tüzes város.
Teli Alah minden áldásával. Oh Alahom,csak te tudhatod vezeted az útjukat azoknak kik híven követnek,s azokat is oltalmazod kik megbuknak az úton levő gáncsos szakaszokon.
Fekete blúzomra cseppen a kávé amit meg látom s megremeg a kezem,
Leteszem a csészét ahogy közeledik,a napszemüvegén megcsillan a fény,a szoknyámba belekap a szél. Ö pedig csak közeledik, és közeledik.... Megbeszéltük együtt ebédelünk,ami persze annak apropója hogy igazából beszélni szeretne velem.
Tisztáznunk kell a helyzetet ezt mint kettőnk tudja.
Le ül velem szembe és leveszi a szemüveget. valahogy nem tudok a szemébe nézni....
-Rég vársz rám?
Ha tudnád milyen rég....Gondolom magamban s könnyen kiejtem.
-Nem,ne aggódj,csak nem rég érkeztem.
Belekortyol a kávéjába amit már előre kikértem neki aztán az órájára pillant.
-Elintéztem a hamvasztást....Közli s megrándul az arcom.
Ebédelni jöttünk de egyikünknek sincs étvágya.
Meyrem,igazából szeretnék veled beszélni...-Kezdődik!
Azt igazság az,hogy...hogy igazad volt,menekülni akartam,és....-Szemebe néz,összeszedetlen szavait azt szeretné hogy értsem meg. De meg nem szólalok.
-Szeretném ha tudnád hogy nem akarlak semmibe venni,úgy értem ami köztünk történt azt nem így akartam.Nem ilyen körülmények között. Nem szabadott volna igy lerohannom,de nem birtam féken tartani magam. Nem vagy használati tárgy és nekem sokat jelentesz...nagyon sokat.
Épp ezért már nem akarok elmenni...
-De menj el!-A hangom határozott,arca megszilárdul.-Menj csak el! Gondolkodnod kell! Jobb lesz,így hogy már belátod,hogy már nem menekvésnek szánod hanem időnek.
Ésszerűbb! Mennyj el! Amugy is már aláírtad a papírokat.
-Itt nem papírokról van szó Meyrem,-Érinti meg a kezem.-Arról van szó hogy...
-Arról van szó Mustafa hogy össze vagy zavarodva!-Húzom el a kezemet tőle.-
-Tisztában vagyok azzal hogy mit akarok,Rasinda.-Arca birtokló,s tekintete elárulja hogy ENGEM AKAR!
-Nem,nem vagy tisztában Gürpinár!-Hangunk védekezik a másik ellen.
Nem akarok száraz föld lenni egy olyannak aki szereti a tengert.de fél a vihartól!
Felállok a karomra akasztom a táskám,ö is feláll és olyannira közel jön hogy felesleges lenne
bármilyen szó. Annyira szeretnék hinni a lángoló barna szemeinek, de félek hogy magányból adódóan menekülne hozzám.
-Megérintem az arcát és erőltetve rámosolygom.-Jó utat Aslan!
Megérti hogy vigyázok magamra,de a tekintete leigázott. Minden bizonnyal abban bízott hogy
megvallom az érzéseimet és vele maradok. De nem maradhatok vele ameddig nem tudja biztosan.
Engem akar,vagy csak társaságot....
Akkor vegyük szép sorjában!-Ingatja a fejét Dzsanéla,feljöttem hozzá a lakásába,most kászálódott ki az ágyból,teával kínál,de jelen helyzetben a illatától is émelyem.
-Szóval:,-Közli hogy "olyan vagy mint Isztambul" ami kb annyit jelet hogy te vagy a fél élete.-Lesütöm a szemem.-Aztán a jó ízű kiosztás után,"finomkodtok" egy eszementet a raktárban.-Persze mindazok ellenére hogy veszekedtél vele.-Aztán vele maradsz amíg szegény anyukája...És..mire
Már el sem akar mozdulni mellőled: ELKÜLDÖD EGY RAKAT NŐVEL KÖRÜLVETT,TÖBB KM-RE LÉVÖ TÖBB HETES MUNKÁRA!-Emeli fel Dzsan értetlenkedve a hangját.
-Pontosan!-Jelentem ki kezemet tördelve.
-Megengedsz nekem valamit?
-Igen...?
Megragadja két karomat és felrázz.
-Te megörültél!!! EZ SZERELMES BELÉD!!!! TE IS BELÉ! ERRE ELKÜLDÖD???!! Szeretlek,de lökött vagy!-Hagy ott és ingerülten kiszedi a hosszú hajzuhatagából a gumit.
-Pontosan erröl van szó Dzsanéla! Nem a menedéke akarok lenni,mert az nem szerelem,az menekvés!
-Akkor sem értek egyet! Mindig vele vagy,most tényleg szüksége van rád!
-Nem! Időre van szüksége Dzsanéla,nem volt ura a tetteinek. Úgy esett nekem mint örült.
Olyan elesetten,nagyon akarta hogy szeressem eleve hogy VALAKI szeresse...-Halkulok le...egyedül volt érted? Azért nem akart elmenni már mert tudja hogy ott is egyedül lenne. Itt pedig nem!
-Értelek! De én biztosan nem tudnám elengedni!-Dzsanéla arca megállapodik rajtam,szürcsöl a forró teából...Majd rakoncátlanul elmosolyodik.
-És milyen volt?
-Hagyjál békén!-Mosolygom szemérmesen.
-Részleteket akarok!!! -Fészkelődik az ágyon és rámered!
-Jaj Dzsanéla...hagyjuk kérlek,téboly volt a múlt éjszaka... Fel sem fogtam hogy mit csináltunk,
olyan hitelen történt,aztán jött a hívás,rohantunk a kórházba...
-Oh Istenem!-Dzsaléla megölel és megfogja a kezem.
Mondtam én hogy finom!-Kacagja el magát...."mi csak barátok vagyunk" -Ugye?
-Tényleg azok vagyunk! De valószínű hogy ha kitisztul a feje,és rájön hogy jobb nem firtatni a dolgot. Szerintem a barátságunknak is annyi!
Dzsanéla elhúzza a száját oldalra,aztán mondd egy ilyet!- Ahol egyszer tűz volt ott mindig lesz parázs!....
-Ja! Vagy romok,meg korom...-Bököm ki savanyúan aztán mindketten kicsit nevetni kezdünk.
Mivel inkább éjszaka otthon aludtam,nem kíséreltem meg hogy újra kavarjunk egyet a dolgok menetén. Amirának is el kellet mondanom mi történt. Aki persze teljesen más véleménnyel volt mint Dzsanéla. Amira egyet értett velem és azt mondta,jól tettem hogy adtam idöt magunknak.
Csak tudnám hogy a jó döntés miért ilyen rohadt nehéz...
Másnap a munkában...
A studiója előtt elhaladva egy hölgyet láttam amit birtokba veszi a termet. Ha jól látom már dolgozik,is. Mivel elfoglalt még nem mutatkozom be neki inkább felmentem Hugóhoz.
De borzalmas állapotban találtam!Vörös fürtjei loboncosan lógtak egymásra,apró méregzöld csokornyakkendőét kioldva felém meresztette szemit.
-Jóreggelt!
-Mi a jó benne? -Savanykás hangjából ítélve bal lábbal kelt.-Hát nem itt hagyott minket ez a szegény kis mocskos!-Gyürködte a papírzsepit.
-Kávé,fönök!-Nyújtom oda aztán fintorogva leteszi az íróasztalra.
-Hugó!...Szólítom meg....még a körmét is rágja...Ilyenkor olyan mint egy kisgyerek.
-Mi baj van?-Érintem meg a vállát.
-Az a NŐ!
-Milyen nő?
-Dálía La' Borelli. Életem szerelme....Épp lent kattogtatja a vakut a szisza fiú helyett!Miért ver igy a Madonna???
-SZóval ismeritek egymást...Várj szerelmed?
-Bizony!...Sóhajt.-Nem először dolgozik itt nálunk. Elözö alkalommal összetörte a szívemet.
-Sosem mondad hogy nő is volt az életedben.
-Volt...az egyetlen...De nem birta velem,azt mondta nem tud úgy élni hogy közben tudja,a pasikákra bukom.Pedig esedeztem,mondtam hogy nekem egy pasika se kell ha velem maradna. De nem bírta,és elment....
-Mélyet sóhajtok és megölelem öt,most is női parfümmel van befújva. Hugó javíthatatlanul meleg.
De a szíve is az,megértem a nőt,de sajnálom Hugót.
-Na jó! Valahogy kibírom! -Erőltet magára egy mosolyt és kezdjük a munkát.
Amúgy drágám!
-Tessék?
-Ezeket a Szisza hagyta itt neked!
-Mustafa volt itt?
-Igen ma kora reggel, illetve nem rég azt mondta délután indul.
-Már is? De a munkája a csak 2 hét múlva kezdődne...
-Muszáj mennie...Azt mondta hogy ezt adjam oda neked.-A kezembe tesz egy kulcsot a házkulcs az,és a raktáré...A szemeim bekönnyesednek.-Most fordítok neki hátat amikor épp kellenék,önzőnek és butának érzem magam....
Délután sokat tépelődtem kettőnkön ezerszer megfordult a fejemben hogy kiszaladok a kikötőhöz és
nem engedem elmenni, De nem engedhettem magamnak hogy elragadjon az eszetlenség....jobb lesz így!
Üdvözöljük egymást Dáliával amikor megpillantom Zsalindát belépni a csapóajton.
Mint mindig most is magassarkút és miniruhát visel ,a haja fényesre és szögegyenesre vasalva.
Belép a stúdióterembe,és meghökken a látványon,miszerint egy hölgy fogja öt fotózni.
Bár Mustafa kitette ö az ágyából,az életéből,és a galériájából,a cégünkhöz való szerződése még itt tartja. Hiszen törzsgyökeres modellünk,a nyári divatlapok elején fog tündökölni.
Szívélyesen köszönt,még egy mosolyt is megereszt felém ami nem rá vall.
-Szervusz Meyrem!
-Szia!-Köszönök röviden és próbálok az összeállításokra koncentrálni,nem arra hogy beszélgetésbe szeretne velem keveredni, a közelsége erre utal.
-Hogy vagy?-Hogy-hogy vagyok??? Mit akar ez a nő?
-Jól köszönöm,és te?
-Remekül,-És jön a rizsa....Zsálindának mániája leregélni a sikereit,jó múltkor még Cosmopolitenben is szerepelt,aztán egy hajfesték reklámban is helyet kapott rizsa-rizsa és még több rizsa. Felfogtuk hogy gyönyörű vagy!
-Ez csodás további sok sikert...
-Oh köszönöm! -Legyint és odalöki azt amiért valójában szóba állt velem.
-Musafa jól van? Érdekes hogy nincs itt...
-Felmondott...most cipruson van!-A fenébe ezt minek mondtam el???? Képes kihasználja a helyzetet és utána megy,Mustafa meg lehet hogy amilyen állapotban van vissza repül a karjaiba,miért nem tudom a számat befogni????
-Valóban?
-Igen...-nyögöm ki szánalmasan.aztán mentem a menthetőt.-Jövőhetén a szabadidőmben meglepem. Utána megyek!-Egyből összerándult az arca,de mosolyt formál belőle.
-Hát peszre a szerelem.-Vicsorogja.
-Igen.-Vigyorgom én is aztán hátra dobja a haját és teszi a dolgát.
-Ribac!-Köhögöm fel.
-Szuka!-Köhinti mellettem Hugó is! -Jelen pillanatban nem tudtam eldönteni Zsálindát vagy Dáliát szidja.
Éjszaka....
Leültem a kikötőbe, lógatom a lábamat a molón,és figyelem ahogy a tenger feketén hullámzik.
A lángoló szívemre semmi nem lehet gyógyitobb,mint a hűs elborult tenger,
Senki nem tudja hány halál fekszik a mélyén,mennyi könnyel lett bővebb mégis olyan gyönyörű és nyugtató.....Gyere vissza Aslan..<3
Az aki tegnap fontos volt,ma már csak emlék..
Mély szorított levegővel, a torkomban ragadt szóval maradok a folyosón. A doktor megérinti a vállamat,és együttérzést tanúsítva ennyit mond:-Sajnálom!
Meglepődök a megindultságán,sajnos neki majdhogynem mindennaposak az ilyen esetek.
Aztán megpillantom Hugót a folyosó végén hozzá sietek,s észre veszem gyülekező könnyeit,
Az itt-ott begombolatlan kardigánomra szorítja kezeit ahogy átölel és a nedves hajam hozzáér az arcához.
-Ceryy,átfáztál!-Mit sem törődve aggódó arcával neki szegezem a kérdést.
-Honnan tudtad?
-Beszéltem az egyik nővérkével hogy ha gond van hívjon,nem akartam a szisza fiút egyedül hagyni.
Elmerengve nézek rá.
-Ceryy te remegsz!-Újra szinte meg sem hallom amit mond,pont nem érdekel hogy nekem milyen testi reakcióim vannak,fázok-e vagy fáradt vagyok. Az nő odabent épp haldoklik...
Mustafa pedig fogalmam sincs hogy fogja ezt viselni...Nyilván erős marad mert férfi!
Ö pontosan azokhoz a férfiakhoz sorolható akinek ha a hátára követ kötsz viseli.
De ott belül mi lesz vele...?
Be kellene mennem hozzá,hiszen azért vagyok itt! De amikor igazán nyújtani kellene neki a támaszt úgy érzem kifosztott vagyok.
Kicsókolta belőlem az erőt magába szívta a lekelem és már nincs mit adom neki csak a könnyeimet.
Levetem magamat a székre,és a tenyerembe temetem az arcom.
Erről beszélt nekem,
Hogy nem kapaszkodhat belém,nem telepedhet rám. Azt hittem bírom ezt,átvenni a saját terhét.
És tartani öt amikor össze akar zuhanni. Anyu jut eszembe,számtalanszor tartotta apuban a lelket.
S talán ezért is teremtette Alah a nőt!
A NŐT ki lelkével tartja a testet: a férfit...
Erőt veszek magamon,és átlépem a küszöböt. Aztán megpillantom a gyenge nőt.
Vézna,kis karjai élettelen színe,gyengeséget sugárzó arca úgy pihen az ágyon mint valami múló szeszélye ennek a világnak,kialudt láng,egy hervadó virág.
És hallom a szavait a fülemben,hallom ahogy azt kéri vigyázzak a fiára.
Tudom hogy Meliha azt szerette volna ha örökre vigyázok rá,gyerekeket szülök neki és nem hagynám öt magára. De jelen esetben csak annyit tehetek hogy mellé állok,hogy érezze van kibe kapaszkodni,amikor majd fel kell állni.
Az oroszlán egyik keze az anyáét fogja a másik a homlokát simogatja.
Biztos vagyok benne,hogy kevés férfi szereti így az anyját ahogyan hogy ö.
Dúdolni kezdek egy altatót,épp oly halkan ahogy a szél jár kel a nyitott ablakon...
Hugó könnyei patakokban folynak némán,Aztán megnyugvás terít be minket.
Így kevésbé erezhető,a fájó tehetetlenség.
Most érzem nyugszik a part,nem mossák a bősz hullámok,nem rágja a szívemet az esetlenség és a kétségbe esés. Hugó rám pillant,és tudom,jót tettem. Csillapodott a fájdalom ha csak egy pillanatra is.És amikor sípol a gép,Meliha utoljára felsóhajt.
Szeretlek anyám!-Suttogja anyának homlokára puszilja a szót,aztán mint egy erős szikla feláll és kimegy a szobából....
Hát vége lenne???
Meliha arca megkönnyebbült,szíve már nem ver,az ablakból hallom a sirályok ébredését,talán elszállt velük s a fényes hajnallal. Maga után hagyva mindent ami eddig múló világát jelentette.
Kikászálódok sokkosan a szobából,és Mustafát keresem,
Hugó ott maradt a nővérrel aki fehér lepedőt húzott Melihára,nem bírtam nézni tovább.
És egyre jobban félek mert az oroszlán eltűnt!
Már éppen hívnám mobilon amikor megpillantom a kórház kertjében,a padon amin olyan sokat beszélünk az elmúlt időben.
Kezeit imára tartja,a szemei napnak könnyes tükröt vetve....
Nem tudok mozdulni,vajon én mit tennék a helyében?
Biztosan hisztérikusan viselkednék,vagy épp magamba fordulva átkoznám még a napot is!
Itt ebben a percben látom benne azt amit igazából tisztelni való egy férfiban.
Viseli a fájdalmat,de nem törik meg!
-Hívtam egy taxit.-Suttogom s mellé ülök.
-Köszönöm!-Nyögi ki aztán csöndben vagyunk.
Mit mondjak neki? Mivel biztassam? Mit lehet ilyenkor mondani?
-Meyrem.-Megremegek és felé vetem a szemeimet,arcomat nem mozdítva,félek elküld.
vagy valami olyat mondd hogy megbánt újra...
-Mennyünk haza!-Megfogja a kezem és felállunk,Hugó csatlakozik hozzánk szintén csendben.
Már a lakásban....
Beérünk becsukom az ajtót,ö levetkőzik mintha ott sem lennék,aztán bezárkózik a fürdőbe.
Teát főzök,s amit kiér a zuhany alól rádől a kanapéra,sokkosan néz maga elé.
Átnyújtom a teát....
-Számtalanszor lejátszottam ezt az egészet már az évek alatt. -Kezdi-Túl sokszor is...
Mellé telepszem,s hallgatom.
-A legrosszabb az egészben hogy már nem is öt sajnáltam,hanem magamat!
Mindig olyan erős volt,és közben olyan gyenge,én nem tudtam volna ezt végigcsinálni!
De ö igen! Tíz évig húzta! Főképp miattam! És én közben magamat sajnáltam!!
Ökölbe rándult a keze a fehér kanapé kartámláján,és könny cseppent a szeméből,a tekintete még mindig homályos,merül a semmibe. Erősen harapom a számat hogy nem sírjak.
Becsukta a szemét és mély levegőket vett. Nem tudtam mit mondani.Csak néztem öt...
Végre kinyitja a szemét és rám néz egyenesen a szemembe.
Menny el!-Nem haragos,inkább úgy cseng mit egy jó tanács.
Csak ráztam a fejem.
-Meryrem menny el!
-Nem megyek!
-Miért?
-Mert igazából nem akarsz egyedül lenni!
-Igazad van,nem akarok! De te mindig azt veszed előbbre hogy nekem mi a jó!
Hol ott közben...teljesen kifacsarlak!
-Igazad van! kifacsarsz....Nem tudlak hova tenni...De ezt most félre teszem.
-Ne tedd félre...Ha mondani akarsz valamit,mondd!
-Nem! Nem most kell kettőnkről beszélünk,valószínűleg össze vagy zavarodva Mustafa.
És most már én is,de ettől függetlenül nem bántottál...Nincs jogom pont most egyedül hagyni.
Rám néz...Erősen magához húz a mellkasára fekteti a fejem megremeg és én is.
-Miféle nő vagy te?
Felnézek a szemébe:-Te tudod!-Suttogom aztán vissza bújok hozzá és végül elalszunk...
Órákkal később arra ébredek hogy felöltözött,tetőtől talpig feketébe,közben telefonálgat s végül megpillantja hogy ébren vagyok.
- El kell intéznek pár dolgot.
-Menjek veled?
-Nem pihenj,később beszélünk...
-Oké...-Bólogatok aztán megpuszil és egyedül maradok...
A telefonomon egy csomó nem fogadott hívás...Amira,Hugó,Anyu,Dzsanni,Bahar...mi van itt?
Azt sem tudom kit hívjak...egyszerűen beszélni sincs kedvem senkivel...
Lezuhanyzom és erőt gyűjtök,folyton látom Melihát,és elborzaszt hogy mi történt pár órája.
Kinézek az ablakon,és látom Isztambult,Az utcát,a nyüzsgő nagyvárost,minden ugyan olyan maradt.
Leülök,és megmaradt teát kortyolgatom...
Végig pörgetem a gondolataimat...micsoda örült módjára esünk egymásnak. A tarkómon átfut a borzongás,a gyomomba görcs áll. Aztán sminkelés közben a tükörben egy mondatot mondogatok magamnak amíg el nem hiszem fel nem fogom!
-Muszáj elengedned! Muszáj elengedned!....
***
Gyönyörű,felséges Istambul!
Hol meghajol a nap is fejedelmed felett.
Hol tornyosulnak a palota égbemetsző oszlopai..
Hova menekültem,s otthont kaptam szívébe fogadott ez a színes,tüzes város.
Teli Alah minden áldásával. Oh Alahom,csak te tudhatod vezeted az útjukat azoknak kik híven követnek,s azokat is oltalmazod kik megbuknak az úton levő gáncsos szakaszokon.
Fekete blúzomra cseppen a kávé amit meg látom s megremeg a kezem,
Leteszem a csészét ahogy közeledik,a napszemüvegén megcsillan a fény,a szoknyámba belekap a szél. Ö pedig csak közeledik, és közeledik.... Megbeszéltük együtt ebédelünk,ami persze annak apropója hogy igazából beszélni szeretne velem.
Tisztáznunk kell a helyzetet ezt mint kettőnk tudja.
Le ül velem szembe és leveszi a szemüveget. valahogy nem tudok a szemébe nézni....
-Rég vársz rám?
Ha tudnád milyen rég....Gondolom magamban s könnyen kiejtem.
-Nem,ne aggódj,csak nem rég érkeztem.
Belekortyol a kávéjába amit már előre kikértem neki aztán az órájára pillant.
-Elintéztem a hamvasztást....Közli s megrándul az arcom.
Ebédelni jöttünk de egyikünknek sincs étvágya.
Meyrem,igazából szeretnék veled beszélni...-Kezdődik!
Azt igazság az,hogy...hogy igazad volt,menekülni akartam,és....-Szemebe néz,összeszedetlen szavait azt szeretné hogy értsem meg. De meg nem szólalok.
-Szeretném ha tudnád hogy nem akarlak semmibe venni,úgy értem ami köztünk történt azt nem így akartam.Nem ilyen körülmények között. Nem szabadott volna igy lerohannom,de nem birtam féken tartani magam. Nem vagy használati tárgy és nekem sokat jelentesz...nagyon sokat.
Épp ezért már nem akarok elmenni...
-De menj el!-A hangom határozott,arca megszilárdul.-Menj csak el! Gondolkodnod kell! Jobb lesz,így hogy már belátod,hogy már nem menekvésnek szánod hanem időnek.
Ésszerűbb! Mennyj el! Amugy is már aláírtad a papírokat.
-Itt nem papírokról van szó Meyrem,-Érinti meg a kezem.-Arról van szó hogy...
-Arról van szó Mustafa hogy össze vagy zavarodva!-Húzom el a kezemet tőle.-
-Tisztában vagyok azzal hogy mit akarok,Rasinda.-Arca birtokló,s tekintete elárulja hogy ENGEM AKAR!
-Nem,nem vagy tisztában Gürpinár!-Hangunk védekezik a másik ellen.
Nem akarok száraz föld lenni egy olyannak aki szereti a tengert.de fél a vihartól!
Felállok a karomra akasztom a táskám,ö is feláll és olyannira közel jön hogy felesleges lenne
bármilyen szó. Annyira szeretnék hinni a lángoló barna szemeinek, de félek hogy magányból adódóan menekülne hozzám.
-Megérintem az arcát és erőltetve rámosolygom.-Jó utat Aslan!
Megérti hogy vigyázok magamra,de a tekintete leigázott. Minden bizonnyal abban bízott hogy
megvallom az érzéseimet és vele maradok. De nem maradhatok vele ameddig nem tudja biztosan.
Engem akar,vagy csak társaságot....
Akkor vegyük szép sorjában!-Ingatja a fejét Dzsanéla,feljöttem hozzá a lakásába,most kászálódott ki az ágyból,teával kínál,de jelen helyzetben a illatától is émelyem.
-Szóval:,-Közli hogy "olyan vagy mint Isztambul" ami kb annyit jelet hogy te vagy a fél élete.-Lesütöm a szemem.-Aztán a jó ízű kiosztás után,"finomkodtok" egy eszementet a raktárban.-Persze mindazok ellenére hogy veszekedtél vele.-Aztán vele maradsz amíg szegény anyukája...És..mire
Már el sem akar mozdulni mellőled: ELKÜLDÖD EGY RAKAT NŐVEL KÖRÜLVETT,TÖBB KM-RE LÉVÖ TÖBB HETES MUNKÁRA!-Emeli fel Dzsan értetlenkedve a hangját.
-Pontosan!-Jelentem ki kezemet tördelve.
-Megengedsz nekem valamit?
-Igen...?
Megragadja két karomat és felrázz.
-Te megörültél!!! EZ SZERELMES BELÉD!!!! TE IS BELÉ! ERRE ELKÜLDÖD???!! Szeretlek,de lökött vagy!-Hagy ott és ingerülten kiszedi a hosszú hajzuhatagából a gumit.
-Pontosan erröl van szó Dzsanéla! Nem a menedéke akarok lenni,mert az nem szerelem,az menekvés!
-Akkor sem értek egyet! Mindig vele vagy,most tényleg szüksége van rád!
-Nem! Időre van szüksége Dzsanéla,nem volt ura a tetteinek. Úgy esett nekem mint örült.
Olyan elesetten,nagyon akarta hogy szeressem eleve hogy VALAKI szeresse...-Halkulok le...egyedül volt érted? Azért nem akart elmenni már mert tudja hogy ott is egyedül lenne. Itt pedig nem!
-Értelek! De én biztosan nem tudnám elengedni!-Dzsanéla arca megállapodik rajtam,szürcsöl a forró teából...Majd rakoncátlanul elmosolyodik.
-És milyen volt?
-Hagyjál békén!-Mosolygom szemérmesen.
-Részleteket akarok!!! -Fészkelődik az ágyon és rámered!
-Jaj Dzsanéla...hagyjuk kérlek,téboly volt a múlt éjszaka... Fel sem fogtam hogy mit csináltunk,
olyan hitelen történt,aztán jött a hívás,rohantunk a kórházba...
-Oh Istenem!-Dzsaléla megölel és megfogja a kezem.
Mondtam én hogy finom!-Kacagja el magát...."mi csak barátok vagyunk" -Ugye?
-Tényleg azok vagyunk! De valószínű hogy ha kitisztul a feje,és rájön hogy jobb nem firtatni a dolgot. Szerintem a barátságunknak is annyi!
Dzsanéla elhúzza a száját oldalra,aztán mondd egy ilyet!- Ahol egyszer tűz volt ott mindig lesz parázs!....
-Ja! Vagy romok,meg korom...-Bököm ki savanyúan aztán mindketten kicsit nevetni kezdünk.
Mivel inkább éjszaka otthon aludtam,nem kíséreltem meg hogy újra kavarjunk egyet a dolgok menetén. Amirának is el kellet mondanom mi történt. Aki persze teljesen más véleménnyel volt mint Dzsanéla. Amira egyet értett velem és azt mondta,jól tettem hogy adtam idöt magunknak.
Csak tudnám hogy a jó döntés miért ilyen rohadt nehéz...
Másnap a munkában...
A studiója előtt elhaladva egy hölgyet láttam amit birtokba veszi a termet. Ha jól látom már dolgozik,is. Mivel elfoglalt még nem mutatkozom be neki inkább felmentem Hugóhoz.
De borzalmas állapotban találtam!Vörös fürtjei loboncosan lógtak egymásra,apró méregzöld csokornyakkendőét kioldva felém meresztette szemit.
-Jóreggelt!
-Mi a jó benne? -Savanykás hangjából ítélve bal lábbal kelt.-Hát nem itt hagyott minket ez a szegény kis mocskos!-Gyürködte a papírzsepit.
-Kávé,fönök!-Nyújtom oda aztán fintorogva leteszi az íróasztalra.
-Hugó!...Szólítom meg....még a körmét is rágja...Ilyenkor olyan mint egy kisgyerek.
-Mi baj van?-Érintem meg a vállát.
-Az a NŐ!
-Milyen nő?
-Dálía La' Borelli. Életem szerelme....Épp lent kattogtatja a vakut a szisza fiú helyett!Miért ver igy a Madonna???
-SZóval ismeritek egymást...Várj szerelmed?
-Bizony!...Sóhajt.-Nem először dolgozik itt nálunk. Elözö alkalommal összetörte a szívemet.
-Sosem mondad hogy nő is volt az életedben.
-Volt...az egyetlen...De nem birta velem,azt mondta nem tud úgy élni hogy közben tudja,a pasikákra bukom.Pedig esedeztem,mondtam hogy nekem egy pasika se kell ha velem maradna. De nem bírta,és elment....
-Mélyet sóhajtok és megölelem öt,most is női parfümmel van befújva. Hugó javíthatatlanul meleg.
De a szíve is az,megértem a nőt,de sajnálom Hugót.
-Na jó! Valahogy kibírom! -Erőltet magára egy mosolyt és kezdjük a munkát.
Amúgy drágám!
-Tessék?
-Ezeket a Szisza hagyta itt neked!
-Mustafa volt itt?
-Igen ma kora reggel, illetve nem rég azt mondta délután indul.
-Már is? De a munkája a csak 2 hét múlva kezdődne...
-Muszáj mennie...Azt mondta hogy ezt adjam oda neked.-A kezembe tesz egy kulcsot a házkulcs az,és a raktáré...A szemeim bekönnyesednek.-Most fordítok neki hátat amikor épp kellenék,önzőnek és butának érzem magam....
Délután sokat tépelődtem kettőnkön ezerszer megfordult a fejemben hogy kiszaladok a kikötőhöz és
nem engedem elmenni, De nem engedhettem magamnak hogy elragadjon az eszetlenség....jobb lesz így!
Üdvözöljük egymást Dáliával amikor megpillantom Zsalindát belépni a csapóajton.
Mint mindig most is magassarkút és miniruhát visel ,a haja fényesre és szögegyenesre vasalva.
Belép a stúdióterembe,és meghökken a látványon,miszerint egy hölgy fogja öt fotózni.
Bár Mustafa kitette ö az ágyából,az életéből,és a galériájából,a cégünkhöz való szerződése még itt tartja. Hiszen törzsgyökeres modellünk,a nyári divatlapok elején fog tündökölni.
Szívélyesen köszönt,még egy mosolyt is megereszt felém ami nem rá vall.
-Szervusz Meyrem!
-Szia!-Köszönök röviden és próbálok az összeállításokra koncentrálni,nem arra hogy beszélgetésbe szeretne velem keveredni, a közelsége erre utal.
-Hogy vagy?-Hogy-hogy vagyok??? Mit akar ez a nő?
-Jól köszönöm,és te?
-Remekül,-És jön a rizsa....Zsálindának mániája leregélni a sikereit,jó múltkor még Cosmopolitenben is szerepelt,aztán egy hajfesték reklámban is helyet kapott rizsa-rizsa és még több rizsa. Felfogtuk hogy gyönyörű vagy!
-Ez csodás további sok sikert...
-Oh köszönöm! -Legyint és odalöki azt amiért valójában szóba állt velem.
-Musafa jól van? Érdekes hogy nincs itt...
-Felmondott...most cipruson van!-A fenébe ezt minek mondtam el???? Képes kihasználja a helyzetet és utána megy,Mustafa meg lehet hogy amilyen állapotban van vissza repül a karjaiba,miért nem tudom a számat befogni????
-Valóban?
-Igen...-nyögöm ki szánalmasan.aztán mentem a menthetőt.-Jövőhetén a szabadidőmben meglepem. Utána megyek!-Egyből összerándult az arca,de mosolyt formál belőle.
-Hát peszre a szerelem.-Vicsorogja.
-Igen.-Vigyorgom én is aztán hátra dobja a haját és teszi a dolgát.
-Ribac!-Köhögöm fel.
-Szuka!-Köhinti mellettem Hugó is! -Jelen pillanatban nem tudtam eldönteni Zsálindát vagy Dáliát szidja.
Éjszaka....
Leültem a kikötőbe, lógatom a lábamat a molón,és figyelem ahogy a tenger feketén hullámzik.
A lángoló szívemre semmi nem lehet gyógyitobb,mint a hűs elborult tenger,
Senki nem tudja hány halál fekszik a mélyén,mennyi könnyel lett bővebb mégis olyan gyönyörű és nyugtató.....Gyere vissza Aslan..<3
2017. június 30., péntek
13.Rész
Már a holmijaim egy része a lakásában.
Szótlanul pakoltuk és vártunk....Amirának láttam a tekintetén hogy nem pártolja a dolgot,sosem szerette nézni hogyan kínlódom. Föképp most amikor ö annyira boldog.
Három hét múlva lesz az esküvő. Ahova igazából Mustafa is hivatalos lenne..
Persze anyuék mit sem sejtenek arról hogy valójában nem vagyok a menyasszonya,és hogy Mustafának ilyen állapotban van az anyukája.
-Vacsi?-Nézek rá puhatolózó tekintettel.
-Főzzünk?-Pillant rám.
-Főzzünk!-Mosolygom.-Valójában most olyan mintha összeköltöztünk volna.
Borzalmasan telnek a percek,aztán elkezdünk főzni és a csend elevenen lenyel minket.
Aztán elkezd nézni miközben mosogatok.
-Mi a baj?
-Olyan vagy mint Istambul!-Jelenti ki őszintén,fűszerezetlen hangon,nincs benne gúny,tűz,bántás vagy dicséret.Csak a szimpla felismerés.
-Tőlem is menekülsz igaz?-Nyögöm ki keserűen.
-Micsoda?
-Semmi hagyjuk. -Elkezd forrni a vérem....
-Vádaskodni akarsz? Mond te mit tennél a helyemben.?-Próbálok épp ésszel gondolkodni és nem leteremteni.
-Én is menekültem mikor fájt,nem szólhatok bele a te ügyedbe...
-Tudom hogy nem tetszik,és lehet hogy csalódtál bennem de ez van!
Megkavarom az ételt....Nem szólok semmit....
-Gyávának,és élettelennek tartasz,legyen! Egy sajnálni való bolond vagyok!
-Sosem mondtam ilyet!
-De gondoltad!
-Mustafa! Abba hagynád ezt? Az idegeimre mész! Nem mindegy mit gondolok rólad? Úgy is elmész! Úgy sem számít hogy mi fog itt történni,mert Isztabulal együtt elfelejtesz!-Gombócot nyelek és a párás szemeimmel elárulom magam. Így veszettül támadok tovább! Eszetlenül hozzá vágok mindent amit nem kellene,szavakat amiket a keserűségem szült.
-Tudod mi a véleményem? Hogy szereted nyalogatni a sebeidet,beletörődsz a fájdalomba! Mindenkinek vannak problémái! De tudod az hogy fájdítod a szívedet a múltal azzal tönkre teszed a jövődet! Észre sem veszed mit hagysz magad után.
Cserben hagyod Hugót,söt az egész céget! De tudod mit nem Hugó itt a baj mert talál mást,
te cserben hagyod magadat!...Igen ezt gondolom! Egy Galéria! Erről álmodtál,nem kell mondanod, mert tudom.-Remeg a hangom de annál erősebben feszítem a szavakat.ö pedig úgy áll a konyha közepén mintha sok kis üvegszilánk szakítaná a bőrét, kínnal de tűri.
-Ezt volt az álmod! És mit teszel? Eltűnsz! Gratulálok! Az a férfi aki én ismerek az céltudatos és bátor! És nem menekül! De mondok én neked valamit! Itt hagyod a szívedet!
Mert nem én vagyok Istambul Mustafa! Te vagy az...A szomorú hullámok a parton,a lemenő nap,a színes utcák,..minden ami körülvesz a lelked! -Megakar szólalni de nem hagyom.
-És tudod mit? Nem is az a legidegesítőbb hogy elmész,hanem az hogy azt hiszed ezzel megoldod!
Pedig nem!
-Meyrem!-A hangja akár a hárfa,hogy lehet ennyire nyugtot? Azt hittem rám fog förmedni.
-Menj innen kérlek! És ne gyere vissza!-Kés a szívembe! Oké de nem hagyom annyiban.
-Most elküledesz? Miért? Mert probállak észhez tériteni? Nem erröl szól a barátság?
-Te...ezt nem érted...-Suttogja a szemei akár egy törött tükör.-Láttam hogy éltél,boldog családban!
Foggalmad sincs róla mit érzek!
-De tudom...Suttogom,-De ezzel nem oldasz meg semmit!
-Akkor mesélj mit tegyek?
-Közelebb lépek,remegö tenyeremet a szivére emelem,érzem erősen ver. Erre hallgass,ne is rám,nem is másra,csak erre. És ne a félelmedre!
Szemembe néz arca elárulja mennyire belé tapostak a szavaim,azt akarom hogy újra lássam öt mosolyogni,látni akarom azt amilyennek megismertem. De most nem látok mást mint egy vérzö,zilált oroszlánt aminek perzselnek a szemei...-Elveszem a kezemet és felkapom a táskám.
-Ne menj el! Maradj-Kap a karomért de rá sem nézek,lassan ereszt....
-Zárd el a gázt!-Utasitom komoran és kilépek a lakásból.
A az ég sir helyettem,elázott a ruhám és nagyon fázok,de nem megyek vissza,sem haza.
Céltalanul járom a gyönyörü Isztamult,aztán a lábam valahogy a Lialina bejáratohoz vitt,
Oda is a legközelebbi helyhez,vagyis a pulthoz és Alihoz.
A barna börü fekete szemű apuval egyidős tán kicsit idösebb férfi szemembe néz vizes hajamat komor arcomat és zilált ruhámat tekintgeti miközben egy sörös poharat csillogtat a fényben.
Aztán elém tol egy üres martinis poharat,intek hogy ne tegye! ,ne töltse bele az életembe végzetesen
beletrafált italt,amivel kezdődött minden.
-Nem kérek semmit!-Nézek rá egykedvüen tekintetét kerülöm,és várom a kérdését amit meg is kapok.
-Hol hagytad Mustafát?
Megrándul az arcom,a vizes hajamba túrok aztán Ali mégis csak tölt nekem.
-Nem kérek Ali...-Mosolygom elesetten aztán beleteszi az olíva bogyót és kinómban elvigyorgom magam.
-De a lelked kéri!-Kacsit majd ott is hagy és ugyan kit szolgál ki? Na kit?
-Szép estét!-Magas termete melletem tornyosul,szöke haja neki is nedves és komoran megkérdi.
Szabad ez a hely?
-Tessék!-Vetem oda és meghúzom a martinim.
-Meyrem Rasinda!
-A görög félisten!-Nézek rá helykén és keresztbe tett lábakkal oda szólok Alinak.-Igazad van! -Rám pillant.-A poharamat nyújtom felé.-Mikor teletölti mindet tudó és nem tetsző pillantást vet mind kettőnkre. Titkon tudom hogy ö is azt szeretné hogy Mustafa akit szinte már fia ként szeret,legyen a én lovagom.Erre be szteppel az életembe ez a szőkeség és elhiszi második nekifutásra kifekszek neki.
-Eláztál?
-Még csak most fogok igazán,húzom le frissen töltött italomat aztán a szemébe nézek.
-Kérek,menny innen! Nem szeretnék rajtad kitölteni olyan dühöt amit egy másik hímállat rakott belém!
Felnevet aztán az ajkába harap.
-Tudod,rég nem találkoztam már ilyen növel.
-Milyennel? Aki olyan agybeteg hogy elküld egy magadfajta félistent a sunyiba?
-Ilyen tüzessel,olyannal mint ez a martini a számban.....
A szemem elkerekedik,a lélegzetem megáll aztán leesik minden...
A szemébe nézek! ÉN VAGYOK AZ OLVIVA BOGYI!!!!
-Hogy micsoda?-Néz semmit értőn de engem ez már feltart mert mindent értek felkapom a táskám
és csak ennyit szólok:
-Köszönöm!-Megérintem a vállát és Alinak is odaszólok.
-Kösz Ali!!!
-Ugyan mit?
-Az olva bogyót!-Vigyorgom -majd holnap rendezzük.-Mosolyomra ö is felderül.-A ház vendége voltál!
Fejvesztve szedem a lábaim szakad az eső s már villámlik is lekapom a lábamról a cipöm hogy hamarabb előrébb jussak.
Örültként rohanok vissza a lakásába!
-Én vagyok az! -Ismételgetem és a szivem ugy dörömbol hogy a város és az esö hangját is alig hallom.
Én vagyok az!
Felérek a lakásba de vérfagyaszó a látvány,a villany ég és az ajtó kivágva,de Mustafa sehol sincs.
Olyan mintha kirabolták volna,éjjel 11 óra van.Mindig bezárja a lakását.
Csak nehogy az legyen amire gondolok...
Hívom s meghallok egy halk csengést,az ajtó felé indulok és egyre erősebben hallom.
Aztán felveszi.
-Merre vagy?
-Lent vagyok a raktárban...a hangja már sokkal barátságosabb mint pár órája amikor itt hagytam.
Leindulok a lépcsőn,a meztelen lábaimra pillant amikor beérek a raktár küszöbére.
-Megáztam!-Nyögőm ki de hogy mi értelme nem tudom...furcsán érzem magamat, a raktárban egyetlen villanykörte ég az is gyengén de a látvány igy is annyira lenyűgöző,. Letépte a ponyvákat a fotókról ,hatalmasak és annyira megláttatják a nőiesség fogalmát, olyan mint amikor a bor megtestesedik a szádban.-Még mindig rökönyödve állok ,aztán elővesz egy bekötözött képet,
földön állítva is a derekáig ér ,bontogatni kezdi ,aztán feltárul ami rajta van.
Egy nőt látok ,bőre akár a szűz homok, az ajkai akár a szirmok,szemei akár a méz és tekintete éget.
Nagy levegőt vesz, megbabonázva elindulok a kép s egyben felé ,megállok mellette.
-Mondtam hogy olyan vagy mint Isztambul!
Nyelnem kell egyet ,arra eszmélek hogy reszketek vizes vagyok és nagyon fáradt ,vagy feldúlt,
Ram néz, én pedig a szemébe, aztán a szemeiben gyűlt láng valahogy melegséget ébreszt.
-Bocsánat!-Suttogom halkan ..és lesütöm a szemeimet.-Csak ezért jöttem!-Dehogy ezért jöttem,csak most sem tudok mit kezdeni. Mondjam hogy rájöttem hogy rólam beszélt? És ha nem is?
Jaj miért ingok meg tőle mindig? -Sóhajtok aztán ram teríti a ponyvát. Meglepődőm. de nem ereszti
közel húz magához és velem együtt szorongatja a rám terített pokrócot.
-Bocsánat!-Mondja ki ö is.
-Te miért kérsz bocsánatot?.-Szemtelenül közel kerültünk egymáshoz,
-Mert, olyat fogok tenni amivel lehet hogy megfoglak bántani.-Megakar csókolni ,a szavai olyan erősen égetnek,nem bírom tovább nyitva tartani a szemem....Megcsókol! Vadan! Mint egy veszett állat, elesik rólam a ponyva és a nem létező ellenállás is.
A hajamba túr és szemtelenül tovább merészkedik,a nyakamat akarja, meg is kapja.
Aztán...szédülni kezdek ,ellep a mámor, és a sűrű égető levegő eláraszt,
Magamba szívom az illatát, Remegek ö pedig vadállat módjára letépi a ruhámat, könnyű dolga van.
csak egy egybe ruha, a hátamon a cipzár szinte reccsen amikor szét feszíti az finom anyagot és az végül a földön végzi.
Egy percig sem gondolkodom ,máson csak azon hogy minél többet kapjak belőle,
Többet....A földre fektet, és fölém hajol.
Lehúzom róla az inget és megéget a bőre ,felszisszenek és erősen a combomba mar...
Tarkón ragadom és csókolom eldől a mellettünk levő kép, nagyot csattan de nem foglalkozunk semmivel. Jelent pillanatban egy bomba sem téphetne el tőle.
-Aztán hirtelen megáll ,a szemembe néz, térdre ereszkedik és kicsatolja a szíját.
Vissza akarom magamra húzni de combomba csókol ,futótűz terjed el rajtam és sokszorosan hallom vissza a saját nyögéseimet. Megragadja a csípömet és az övéhez préseli az ölébe emel.
Ha már Törökország akkor török ülés... Körmeim a hátába vájnak ahogy testünk összeforr.
Annyira esztelen, olyan ösztönös és véget vethetetlenül akaratos,makacsul akar...
A hajam a meztelen hátamra omlik amikor lepattan a fekete csipke a melltartóm.
Marjuk,égetjük egymást, testek ajkak tekintetek körülöttünk mind némává válik hogy mi életet lehelünk egymásba. Veszettül szeretem öt, táncolok az ölében, a csípőm az övén és tudom ö sem akarja hogy vége legyen. A fékezhetetlen megsemmisülés elér mindkettőnket,az erőtlenség egymás fáradt testére lök. A torkom kiszáradt. És a józan eszünket visszanyerve szép lassan felüti a fejét a kérdés.
-Mit műveltünk? -
-Szeretkezünk!-Suttogja.
-Tényleg? Azt hittem teniszeztünk!-
-Valahogy most nem nevetünk ,furcsát érzek, mind végig perzselő elnyomott és kiszabadul szerelmet éreztem de most magamon érzem a "köszönöm elég volt" pillantását.
-Visszakapom magamra a ruhát és sírni tudnék. Megöl a csend...Szólalj már meg!!
Még ülök, a hátam közepén felhúzza a cipzárt, -ez olyan megalázó köszönöm képpen megpuszilja a vállam.-Bocsánat!-Suttogja.
-Mit bocsássák meg?
-Hogy még én is kihasználtalak.
Felállok.-Aha...semmi baj...Végül is felnőttek vagyunk...csak hogy is szoktad mondani? Átestem egy Egészégügyi vizsgálaton, vagy nevezzem kúrának?? Igen talán ez a megfelelőbb!
Remegek még rám sem néz. Olyan rideg, Hova lett tüzes oroszlánom ,a kedves Aslanom?
KI EZ A FÉRFI EGYÁTALÁN? 10 perece még azt hittem itt van.
-És most mennyek el?
-Te jöttél vissza...-morogja és felhúzza a cipzárját.-Úr isten érzem magam mint egy kihasznált lábtörlő. Miért voltam olyan naiv hogy az ölébe hullva elhittem a szerelmem majd velem marasztalja?
Megcsörren a telefonja.
-Azonnal indulok!-Arca félelmet sugároz.
-Mi a baj?
-Anyu...-Csak ennyit mond de már is megfagynak az éreim.
Annyira gyűlölöm magamat hogy vele megyek. De ez már régen többről szól, Meliha is a lelkem kis darabja lett. És szorul a torkom ahogy beérünk a korházba berohan az anyjához én belőlem pedig kiszakad a zokogás amikor meghallom amit Meliha főorvosa azt mondja a nővérnek.
Már nem éli meg a reggelt.....
Szótlanul pakoltuk és vártunk....Amirának láttam a tekintetén hogy nem pártolja a dolgot,sosem szerette nézni hogyan kínlódom. Föképp most amikor ö annyira boldog.
Három hét múlva lesz az esküvő. Ahova igazából Mustafa is hivatalos lenne..
Persze anyuék mit sem sejtenek arról hogy valójában nem vagyok a menyasszonya,és hogy Mustafának ilyen állapotban van az anyukája.
-Vacsi?-Nézek rá puhatolózó tekintettel.
-Főzzünk?-Pillant rám.
-Főzzünk!-Mosolygom.-Valójában most olyan mintha összeköltöztünk volna.
Borzalmasan telnek a percek,aztán elkezdünk főzni és a csend elevenen lenyel minket.
Aztán elkezd nézni miközben mosogatok.
-Mi a baj?
-Olyan vagy mint Istambul!-Jelenti ki őszintén,fűszerezetlen hangon,nincs benne gúny,tűz,bántás vagy dicséret.Csak a szimpla felismerés.
-Tőlem is menekülsz igaz?-Nyögöm ki keserűen.
-Micsoda?
-Semmi hagyjuk. -Elkezd forrni a vérem....
-Vádaskodni akarsz? Mond te mit tennél a helyemben.?-Próbálok épp ésszel gondolkodni és nem leteremteni.
-Én is menekültem mikor fájt,nem szólhatok bele a te ügyedbe...
-Tudom hogy nem tetszik,és lehet hogy csalódtál bennem de ez van!
Megkavarom az ételt....Nem szólok semmit....
-Gyávának,és élettelennek tartasz,legyen! Egy sajnálni való bolond vagyok!
-Sosem mondtam ilyet!
-De gondoltad!
-Mustafa! Abba hagynád ezt? Az idegeimre mész! Nem mindegy mit gondolok rólad? Úgy is elmész! Úgy sem számít hogy mi fog itt történni,mert Isztabulal együtt elfelejtesz!-Gombócot nyelek és a párás szemeimmel elárulom magam. Így veszettül támadok tovább! Eszetlenül hozzá vágok mindent amit nem kellene,szavakat amiket a keserűségem szült.
-Tudod mi a véleményem? Hogy szereted nyalogatni a sebeidet,beletörődsz a fájdalomba! Mindenkinek vannak problémái! De tudod az hogy fájdítod a szívedet a múltal azzal tönkre teszed a jövődet! Észre sem veszed mit hagysz magad után.
Cserben hagyod Hugót,söt az egész céget! De tudod mit nem Hugó itt a baj mert talál mást,
te cserben hagyod magadat!...Igen ezt gondolom! Egy Galéria! Erről álmodtál,nem kell mondanod, mert tudom.-Remeg a hangom de annál erősebben feszítem a szavakat.ö pedig úgy áll a konyha közepén mintha sok kis üvegszilánk szakítaná a bőrét, kínnal de tűri.
-Ezt volt az álmod! És mit teszel? Eltűnsz! Gratulálok! Az a férfi aki én ismerek az céltudatos és bátor! És nem menekül! De mondok én neked valamit! Itt hagyod a szívedet!
Mert nem én vagyok Istambul Mustafa! Te vagy az...A szomorú hullámok a parton,a lemenő nap,a színes utcák,..minden ami körülvesz a lelked! -Megakar szólalni de nem hagyom.
-És tudod mit? Nem is az a legidegesítőbb hogy elmész,hanem az hogy azt hiszed ezzel megoldod!
Pedig nem!
-Meyrem!-A hangja akár a hárfa,hogy lehet ennyire nyugtot? Azt hittem rám fog förmedni.
-Menj innen kérlek! És ne gyere vissza!-Kés a szívembe! Oké de nem hagyom annyiban.
-Most elküledesz? Miért? Mert probállak észhez tériteni? Nem erröl szól a barátság?
-Te...ezt nem érted...-Suttogja a szemei akár egy törött tükör.-Láttam hogy éltél,boldog családban!
Foggalmad sincs róla mit érzek!
-De tudom...Suttogom,-De ezzel nem oldasz meg semmit!
-Akkor mesélj mit tegyek?
-Közelebb lépek,remegö tenyeremet a szivére emelem,érzem erősen ver. Erre hallgass,ne is rám,nem is másra,csak erre. És ne a félelmedre!
Szemembe néz arca elárulja mennyire belé tapostak a szavaim,azt akarom hogy újra lássam öt mosolyogni,látni akarom azt amilyennek megismertem. De most nem látok mást mint egy vérzö,zilált oroszlánt aminek perzselnek a szemei...-Elveszem a kezemet és felkapom a táskám.
-Ne menj el! Maradj-Kap a karomért de rá sem nézek,lassan ereszt....
-Zárd el a gázt!-Utasitom komoran és kilépek a lakásból.
A az ég sir helyettem,elázott a ruhám és nagyon fázok,de nem megyek vissza,sem haza.
Céltalanul járom a gyönyörü Isztamult,aztán a lábam valahogy a Lialina bejáratohoz vitt,
Oda is a legközelebbi helyhez,vagyis a pulthoz és Alihoz.
A barna börü fekete szemű apuval egyidős tán kicsit idösebb férfi szemembe néz vizes hajamat komor arcomat és zilált ruhámat tekintgeti miközben egy sörös poharat csillogtat a fényben.
Aztán elém tol egy üres martinis poharat,intek hogy ne tegye! ,ne töltse bele az életembe végzetesen
beletrafált italt,amivel kezdődött minden.
-Nem kérek semmit!-Nézek rá egykedvüen tekintetét kerülöm,és várom a kérdését amit meg is kapok.
-Hol hagytad Mustafát?
Megrándul az arcom,a vizes hajamba túrok aztán Ali mégis csak tölt nekem.
-Nem kérek Ali...-Mosolygom elesetten aztán beleteszi az olíva bogyót és kinómban elvigyorgom magam.
-De a lelked kéri!-Kacsit majd ott is hagy és ugyan kit szolgál ki? Na kit?
-Szép estét!-Magas termete melletem tornyosul,szöke haja neki is nedves és komoran megkérdi.
Szabad ez a hely?
-Tessék!-Vetem oda és meghúzom a martinim.
-Meyrem Rasinda!
-A görög félisten!-Nézek rá helykén és keresztbe tett lábakkal oda szólok Alinak.-Igazad van! -Rám pillant.-A poharamat nyújtom felé.-Mikor teletölti mindet tudó és nem tetsző pillantást vet mind kettőnkre. Titkon tudom hogy ö is azt szeretné hogy Mustafa akit szinte már fia ként szeret,legyen a én lovagom.Erre be szteppel az életembe ez a szőkeség és elhiszi második nekifutásra kifekszek neki.
-Eláztál?
-Még csak most fogok igazán,húzom le frissen töltött italomat aztán a szemébe nézek.
-Kérek,menny innen! Nem szeretnék rajtad kitölteni olyan dühöt amit egy másik hímállat rakott belém!
Felnevet aztán az ajkába harap.
-Tudod,rég nem találkoztam már ilyen növel.
-Milyennel? Aki olyan agybeteg hogy elküld egy magadfajta félistent a sunyiba?
-Ilyen tüzessel,olyannal mint ez a martini a számban.....
A szemem elkerekedik,a lélegzetem megáll aztán leesik minden...
A szemébe nézek! ÉN VAGYOK AZ OLVIVA BOGYI!!!!
-Hogy micsoda?-Néz semmit értőn de engem ez már feltart mert mindent értek felkapom a táskám
és csak ennyit szólok:
-Köszönöm!-Megérintem a vállát és Alinak is odaszólok.
-Kösz Ali!!!
-Ugyan mit?
-Az olva bogyót!-Vigyorgom -majd holnap rendezzük.-Mosolyomra ö is felderül.-A ház vendége voltál!
Fejvesztve szedem a lábaim szakad az eső s már villámlik is lekapom a lábamról a cipöm hogy hamarabb előrébb jussak.
Örültként rohanok vissza a lakásába!
-Én vagyok az! -Ismételgetem és a szivem ugy dörömbol hogy a város és az esö hangját is alig hallom.
Én vagyok az!
Felérek a lakásba de vérfagyaszó a látvány,a villany ég és az ajtó kivágva,de Mustafa sehol sincs.
Olyan mintha kirabolták volna,éjjel 11 óra van.Mindig bezárja a lakását.
Csak nehogy az legyen amire gondolok...
Hívom s meghallok egy halk csengést,az ajtó felé indulok és egyre erősebben hallom.
Aztán felveszi.
-Merre vagy?
-Lent vagyok a raktárban...a hangja már sokkal barátságosabb mint pár órája amikor itt hagytam.
Leindulok a lépcsőn,a meztelen lábaimra pillant amikor beérek a raktár küszöbére.
-Megáztam!-Nyögőm ki de hogy mi értelme nem tudom...furcsán érzem magamat, a raktárban egyetlen villanykörte ég az is gyengén de a látvány igy is annyira lenyűgöző,. Letépte a ponyvákat a fotókról ,hatalmasak és annyira megláttatják a nőiesség fogalmát, olyan mint amikor a bor megtestesedik a szádban.-Még mindig rökönyödve állok ,aztán elővesz egy bekötözött képet,
földön állítva is a derekáig ér ,bontogatni kezdi ,aztán feltárul ami rajta van.
Egy nőt látok ,bőre akár a szűz homok, az ajkai akár a szirmok,szemei akár a méz és tekintete éget.
Nagy levegőt vesz, megbabonázva elindulok a kép s egyben felé ,megállok mellette.
-Mondtam hogy olyan vagy mint Isztambul!
Nyelnem kell egyet ,arra eszmélek hogy reszketek vizes vagyok és nagyon fáradt ,vagy feldúlt,
Ram néz, én pedig a szemébe, aztán a szemeiben gyűlt láng valahogy melegséget ébreszt.
-Bocsánat!-Suttogom halkan ..és lesütöm a szemeimet.-Csak ezért jöttem!-Dehogy ezért jöttem,csak most sem tudok mit kezdeni. Mondjam hogy rájöttem hogy rólam beszélt? És ha nem is?
Jaj miért ingok meg tőle mindig? -Sóhajtok aztán ram teríti a ponyvát. Meglepődőm. de nem ereszti
közel húz magához és velem együtt szorongatja a rám terített pokrócot.
-Bocsánat!-Mondja ki ö is.
-Te miért kérsz bocsánatot?.-Szemtelenül közel kerültünk egymáshoz,
-Mert, olyat fogok tenni amivel lehet hogy megfoglak bántani.-Megakar csókolni ,a szavai olyan erősen égetnek,nem bírom tovább nyitva tartani a szemem....Megcsókol! Vadan! Mint egy veszett állat, elesik rólam a ponyva és a nem létező ellenállás is.
A hajamba túr és szemtelenül tovább merészkedik,a nyakamat akarja, meg is kapja.
Aztán...szédülni kezdek ,ellep a mámor, és a sűrű égető levegő eláraszt,
Magamba szívom az illatát, Remegek ö pedig vadállat módjára letépi a ruhámat, könnyű dolga van.
csak egy egybe ruha, a hátamon a cipzár szinte reccsen amikor szét feszíti az finom anyagot és az végül a földön végzi.
Egy percig sem gondolkodom ,máson csak azon hogy minél többet kapjak belőle,
Többet....A földre fektet, és fölém hajol.
Lehúzom róla az inget és megéget a bőre ,felszisszenek és erősen a combomba mar...
Tarkón ragadom és csókolom eldől a mellettünk levő kép, nagyot csattan de nem foglalkozunk semmivel. Jelent pillanatban egy bomba sem téphetne el tőle.
-Aztán hirtelen megáll ,a szemembe néz, térdre ereszkedik és kicsatolja a szíját.
Vissza akarom magamra húzni de combomba csókol ,futótűz terjed el rajtam és sokszorosan hallom vissza a saját nyögéseimet. Megragadja a csípömet és az övéhez préseli az ölébe emel.
Ha már Törökország akkor török ülés... Körmeim a hátába vájnak ahogy testünk összeforr.
Annyira esztelen, olyan ösztönös és véget vethetetlenül akaratos,makacsul akar...
A hajam a meztelen hátamra omlik amikor lepattan a fekete csipke a melltartóm.
Marjuk,égetjük egymást, testek ajkak tekintetek körülöttünk mind némává válik hogy mi életet lehelünk egymásba. Veszettül szeretem öt, táncolok az ölében, a csípőm az övén és tudom ö sem akarja hogy vége legyen. A fékezhetetlen megsemmisülés elér mindkettőnket,az erőtlenség egymás fáradt testére lök. A torkom kiszáradt. És a józan eszünket visszanyerve szép lassan felüti a fejét a kérdés.
-Mit műveltünk? -
-Szeretkezünk!-Suttogja.
-Tényleg? Azt hittem teniszeztünk!-
-Valahogy most nem nevetünk ,furcsát érzek, mind végig perzselő elnyomott és kiszabadul szerelmet éreztem de most magamon érzem a "köszönöm elég volt" pillantását.
-Visszakapom magamra a ruhát és sírni tudnék. Megöl a csend...Szólalj már meg!!
Még ülök, a hátam közepén felhúzza a cipzárt, -ez olyan megalázó köszönöm képpen megpuszilja a vállam.-Bocsánat!-Suttogja.
-Mit bocsássák meg?
-Hogy még én is kihasználtalak.
Felállok.-Aha...semmi baj...Végül is felnőttek vagyunk...csak hogy is szoktad mondani? Átestem egy Egészégügyi vizsgálaton, vagy nevezzem kúrának?? Igen talán ez a megfelelőbb!
Remegek még rám sem néz. Olyan rideg, Hova lett tüzes oroszlánom ,a kedves Aslanom?
KI EZ A FÉRFI EGYÁTALÁN? 10 perece még azt hittem itt van.
-És most mennyek el?
-Te jöttél vissza...-morogja és felhúzza a cipzárját.-Úr isten érzem magam mint egy kihasznált lábtörlő. Miért voltam olyan naiv hogy az ölébe hullva elhittem a szerelmem majd velem marasztalja?
Megcsörren a telefonja.
-Azonnal indulok!-Arca félelmet sugároz.
-Mi a baj?
-Anyu...-Csak ennyit mond de már is megfagynak az éreim.
Annyira gyűlölöm magamat hogy vele megyek. De ez már régen többről szól, Meliha is a lelkem kis darabja lett. És szorul a torkom ahogy beérünk a korházba berohan az anyjához én belőlem pedig kiszakad a zokogás amikor meghallom amit Meliha főorvosa azt mondja a nővérnek.
Már nem éli meg a reggelt.....
2017. június 25., vasárnap
12 rész
Elaludt!-Közlöm vele halkan. Már sötétedik,mélyet sóhajt pontosan akkor amikor én is.
-Én haza megyek,ha nincs rám szükséged!
Hallgat
-Jól vagy? Pillantok a szemébe de az lángol a dühtől és meg éget. Elnyomja a cigit és a kigyúló lápára pillant.
-Jól!
Könnyesek a szemeim és mázsásnak érzem a levegőt,elnehezedett a helyzet.
Meliha tényleg megfog halni!
-Azt hiszem indulok!_közlöm újra.
-Meyrem!
-Tessék?
-Nagyon sajnálom!
-Micsodát?
-Hogy belekevertelek az életembe! Egyszerűen nem volt erőm egyedül lenni!
És most te is meg kínlódód!
-Na ide figyelj Alslan! Nagylány vagyok már! Eltudom dönteni mit teszek!
-És mit fogsz tenni?
Elmosolygom magam,a szemébe nézek és a válaszom a következő:-Veled maradok!
-De hát az előbb indulni akartál.
-Megyek is,reggel munka van. Úgy értem nem hagylak cserben! És nem sajnálatból,hanem csak mert ilyen jó fej vagyok!-Jelentem ki hegykén.
-Elmosolyogja magát. Megölel szorosan,el kellene engednem de....áh a fenébe ölelkezzünk!
Lassan elenged és azt mondja.
-Jó éjszakát pinki poni!
-Neked is kis oroszlán!
Aztán kilépek a kapun és ö újra rágyújt.
-Mustafa!-Szólok vissza.
-Igen?
-Csak a sármod hasonlít apukádra!
-Hogy mit?
-A sármod!-Kacsitok-Tudom hogy ez bántott! Te jó apa leszel!
-Mosolyog...-Ugye tudod hogy először dicsértél meg?
-Tudom!-Mosolygom aztán leintek egy taxit.
Az autóban Amirát tárcsázom.
-Szia drágám,már kész a vacsora.
-Szerelmes vagyok!
-Hogy mit?
-Igen! Szerelmes vagyok!-A taxis rám mosolyog a visszapillantóból,
-Jól van drágám,oké-Amira kissé meghökkent de muszáj volt valakinek újra mondanom.
Úgy érzem amikor ezt kimondom újra könnyű vagyok,és nyugodt! Igen,nyugodt hogy tudok még szeretni. Igazán feltétel nélkül,szeretni....
Hazaértek! Gyertyák,finom étel illata és Amira kellemes ölelése fogad.
Elmesélek neki mindent,kitálalok az éréseimről,és könnyes lesz a szemem,mint ha mázsák hullanának le rólam. Selim óta egyetlen férfinak sem mertem a közelében maradni.
Ellen szemben amikor összehozott a sors ezzel a sebes szívű oroszlánnal úgy érzem hogy egy hasonló cipőben járó majd balzsam lesz a lelkemnek.És így is lett! A többi rizsa hogy nem szőke vagy hogy borostás vagy eleve nem is az én zsánerem csak ellenérv volt amivel erősítettem magam körül a falamat. Ledőlt az a fal!. Meg is szűnt! Amikor ott ültem az izmos görög félistennel arra gondoltam.
Itt van előttem a tökéletes,aztán felöltött bennem a kérdés. : Akkor vajon miért jár az agyam azon hogy most vajon féltékeny-e? Vagy szomorú?
Azt még nem tudom hogyan tovább,de minden esetre jobb hogy kiderült magam előtt a tény.
Szeretem,és ezen a világ összes görög félistene sem változtathat!!!
Másnap
Hugo mellet az élet fáj! De szó szerint,ha meghallja valaki hogy mivel foglalkozom mindenki azt hiszi hogy egész napomat azzal töltöm hogy mindenkinek meg mondom mit vegyen fel!
Hát messziről nem!
Az Hugó dolga,én caplatok utána,jegyzetelek,pakolok tervezek szaladok,intézkedem.
Hugó,láttad már az ördög padat visel című filmet?-Ércelődöm ironikusan.
-Persze! Különbség köztem és Miranda közt,hogy én több Dolcét hordok,és van humorom!
-Meg ö nő!-Esett ki a számon,-Mire Hugó ez csak le legyintette.-Az mindegy,tudod hogy női lelkem van!
-Tudom! Mosolygom rá,aztán lazítás képpen benyom egy Kenji Girac számot.
Ö mindig azt mondja a lelke francia,az temperamentuma olasz a szíve török.
Kenj és Lara Fabian a kedvence,és érdekes hogy én sem unom.
Délután egy modell érkezett hozzánk egy reklám ügynökség küldte.
Olyan igazi díva alkat,sovány,de formás,szögletes arccsont,bézs barna bőr,égető málna ajkak,és
alá rendelő tekintet.
Pillantásunk az Oroszlánnal keresztezi egymást amikor a modell , Hayzian Marla-Livardi,leveti az áttetsző selyemköntöst és hanyatt fekszik a ponyván.
-Nem először jár itt! Azt hiszem volt egy kis etyepetyéjük a szépfiúval de most eljegyzett menyasszony hírében áll!-Sutyorogja oda a bő információt Hugó.
Figyelemmel kísérjük ahogy Mustafa dolgozik,a lány pedig alárendeltem teszi a dolgát.
Mélyet sóhajtok. Talán most féltékenynek kéne lennem?
Látom köztük a meggyúló tüzet a sistergő mozdulatok megvannak,óvatos sokat mondó mozdulatok.
Vigyázva arra hogy ne menjen át intimitásba a munka de mégis szenvedélyt mutasson a kamerának
a lány. Igen! Féltékenynek kellene lennem. Főleg így hogy tudom,volt közöttük valami.
DE!
Megvan a véleményem a féltékenységről.
A nők 70%-a azért féltékeny mert nem tartja a párjával való élettani vagy szexuális kapcsolatát teljesen egészségesnek.(Amiről megjegyzem,nem mindig a nő tehet) DE! Általában az ellaposodott kapcsolatok azért hullanak szét, majd kapnak újra lángra a (hiány miatt) mert nincs odafigyelés!
Hiszen a férfi a "szultán" a nő pedig szeretet éhes vagy csúnyán mondva tétlenül tárt lábakkal várja a csodát! Ami felettébb szomorú,hiszen nem kérheted számon kapcsolatod hím párján hogy vadásszon le amikor már régen hagytad hogy lerágott csont légy!
Tehát mosolygom,és szíves együtt működésemet mutatva. Megkérdem miután távozott a lány és mindketten pakolunk:-Ö az olíva bogyi?
Felém tekint aztán a fényképező géppel babrál.-Nem! -Jelenti ki teljes közömbösséggel.
Miért nem hagyok helyet a féltékenységnek?
1.Mert megcsaltak! Ott tudom mit rontottam,nem voltam izgalmas. Talán nem is illetünk össze teljesem más tészta. De lerágott csont voltam.
2.Miért is lennék az,amikor tudom hogy én vagyok Meyrem?! Az a Meyrem aki olyan mintha a napjaiból való kimaradhatatlan Óra,perc,lélegzet,étel,vagy épp kávé lennék. Ellen szemben ö egy levadászandó pipi. Amit teljesen megengedettnek tartok,hiszen vagyok annyira gyenge még hogy ameddig nem állok készen hogy elmondjam mit is érzek addig kell hogy valamin vagy valakin rágódjon.(Már,amennyiben az eljegyzett kacsója nem zavarja,)
3......Nincs három! Nem vagyok féltékeny! Majd leszek ha szerelmes lesz valakibe! Mondjuk ha Zsalida vissza kerülne a képbe biztos hogy földhöz vágnám magam. De ameddig sport neki a pipi vadászat hát hajrá!
-Miért érdekel? Veti fel a kérdést és már is mondom a választ.
-Mert Lialánában nagyon fel voltál "pácolva"!
-Pácolva?
-Igen,olyan...tejesen kábultan beszéltél róla.
-Részeg voltam,veti oda.
-Tudod,részegen az emberek rettenő őszinték!-Első lépés az igazság felé,célozgatok,remélem érti.
-Tudom!-Sóhajt majd vissza fordul az állványhoz és megigazítja azt.-Egyébként nem érdekel!
-Az olíva bogyi? Vagy ez a nő?
Mélyet sóhajt.-Úgy az egész! Nem kell senki! -Arca nyúzott és törött. Magamat látom benne.
-Üdv a kiábrándultak klubjában!-Nyújtom a kezem és ö szomorúan mosolyogva megpuszilja azt.
Ö is szeret engem,csak kétlem hogy szerelmes lenne belém!
Na ez a bibi! Ha nem szerelmes,akkor kapaszkodó vagyok! És kezdődik az ördögi kör újra.
Csak egytől félek,és féltem egészen idáig is,mi lesz velem ha az érzelmeim miatt elveszítem a legjobb barátomat?
-Meyrem drágám! Merre jársz?-Kekeckedik Hugó.
-Mit akarsz kihúzni belőlem,mondd?
-Féltékeny vagy?
-Nem,inkább szomorú...Figyelj Hugó,pár nap szabadnapot szeretnék.
-Mikor?
-A lehető leghamarabb.
-A munka elöl menekülsz vagy a Szisza fiú elöl?
-Egyik elöl sem,ne bonyolitsd! Csak kell egy kis szusszanás.
-Mikor akarod bevallani nekem hogy mennyie oda vagy a formás fenekéért?
-Oh! Te kis huncut! -Kacsintok Hugóra és használom az ö szavait ellene,-Ne légy ilyen csintalan!
Hegykén elneveti magát és a karjaiban kötök ki.-Olyan akár egy pipiskedő nő.
A mosolya felvdit és jól esik az ölelése.
-Persze hogy kaphatsz szabit,megbeszéljük!
*** RAMADÁN***
Az első felnőttként ünneplő Ramadánomon emlékszem égszínkék ruhában voltam,a hajam hullámokban hullott a vállamra és a szerelem ellepte a szívemet.
Ha jobban belegondolok,már 14 évesen is lázadó, voltam! Na jó,talán annyira nem.
Hiszen a Ramadán csak az étel böjtöt és a házasélet tiltását jegyzi elő.A csókot nem...
Tizennégy éves voltam,és örültem szerelmes,emlékszem Selim megfogta a kezem és a házuk végébe vezetett,a mellettünk rozsa ágyások terültek és még napnyugta előtt pirosra csókolta az ajkaimat.
Akkor véltem magamban felfedezni a nőiességet,amikor ö megmutatta az érzékeimnek,
Milyen is egy nő!
Akkor még lövésem sem volt arról hogy hova jutok,mindig is a felesége akartam lenni.
De már semmiért sem cserélnék Fatmával.
-Min gondolkodsz ennyire?-Von kérdőre a mellettem sétáló Oroszlán.
-Múlton...-Suttogom és közben elterül a tekintetünk a téren csillámló ünnepre,lámpások,viháncoló gyerek kacajok,csillogó kendők.-Szerettem ezt az ünnepet.
-Én sosem!
-Gondolatm!-Gúnyolódom,hiszem tudom hogy ez a nap két olyan dolgot tilt amit ö imád,Szexelni és enni!
-Visszapillant rám kacéran s én még kacérabban benyögöm.
-Én ramadánkor csókolóztam először.
-Oh te bűnös nő! Tisztulj!
Felnevetünk aztán megpillantom hogy sokan özönlenek a közeli Mecset körül.Megragadom a kezét.
-Gyere,tisztuljunk!-Fel sem fogta már a mecsetben térdelt,és imára intettem,
-Minek?-Suttogja bosszúsan.
-Mustafa kérlek!-Tudom hogy Meliha is megtanította hinni csak az élet sodorta a hitetlensége felé a szomorúság sok sötét gondolat attya de Alah segít ha érzi mellette állsz és ö melletted lesz.
Nekem azt tanították,
Két tenyerét az arcára simítva az ima befejeztével felállt s ott hagyott.
-Utána siettem...
-Megtisztultál?-Gúnyolódik.
-Mustafa...! Intem több tiszteletre mégis csak Allah könyörületesét akarja szurkálni.
Látom a szemiben a megvetést.
Meggyújtott cigarettáját mélyen le tüdőzve pillant a semmibe.-Kikapom a kezéből,s ö megdöbbenten pillant rám.
-Ne add elő nekem a dacos kisfiút! Se a hitetlent.
-Miben higgyek? Tudod te hányszor kértem hogy gyógyítsa meg? Nem hallotta.-suttogja reményvesztetten s szinte már gonoszan pillantva a Mecset bejáratára s vissza veszi a cigarettát a kezemből.
-De igen,hallotta adott időt!-Suttogom, s lehet már meg sem hallja.
A kórházban szürke folyosó üresen kong,belépünk Meliha elernyedt vékony teste az ágyon pilleként pihen.Mellé lép megpuszilja hosszan a homlokát de Meliha nem nyitja ki a szemeit.
Csendes őrlődés után Mustafa gyertyát gyújtott.
-Menj haza!-Simogatja meg az arcom megfogom a kezét s ott tartom még közben ingatom a fejem.
Amikor kinyitom a szemem homokon csókol, Istenem,mennyire kívánom a száját.kiszárad a torkom.
-Menyj! Kérlek!
-Holnap nem kell mennem dolgozni,és a héten sem. Hugótol szabadságot kértem.-Rebegem.
-Miért?
-Csak ugy...
-Hogy mellettem lehess?
-Is...-Suttogom röviden és felállok.
-Szeretnék veled beszélni Meyrem,-Köszörüli meg a torkát.
-Miröl?-Istenem,tudja hogy belé szerettem,biztosra veszem hogy most akarja meg húzni köztünk a záró vonalat. Elszorult torokkal és dörömbölő szívvel indulok utána ki a folyosóra.
-Mit szeretnél?
-Meyrem,már mondani akartam...de csak ma lett végleges,...
-Micsoda?
-Ha anyu meg....szóval ha elmegy. Én sem maradok Iszambulban.
A lábaim kocsonyaként akarnak összeomlani a szívembe feszítő fájdalom ugrik.
-Hová akarsz menni?
Mély levegőt vesz és nem néz a szemembe.
-Nem régiben kaptam egy munka ajánlatot Ciprusról,Talán ott is maradok.
Egyetlen egyszer érzetem hogy a halál után vágyódom,most másodjára is ugyan olyan keserű.
-Miért?
-Minek maradjak? Kivel? Hogyan?...
-Hogy..Hogy-hogy kivel? Itt vannak a barátaid! Ali,Hugó, Besír,és ÉN!!!! Ott leszel egyedül!
-Nem telepedhetek rátok! -Áll fel indulatosan!
-De..
-Nincs de Meyrem! Nézz magadra,karikásak a szemeid,ha kell ha nem itt vagy hallgatod a nyüszítésemet,elviselsz, caplatsz utánam,mindet sajnálatból. Nem engedhetem hogy tönkre menj az én fájdalmam miatt.
-Ne! Ne játszd itt nekem a hőst jó?-Szipogóm.-Én jól vagyok,és te is átvészeled,és...-belém folytja a szót a szoros ölelése.-Ne menj el! -nyüszitem
Nem szól,egyszerre ütemesen és lassan lélegzünk ki be,a mellkasa az enyémmel együtt emelkedik és lankad,a szemeimet csípik a könnyek és olyan erősen szorítom hogy elfehérednek az ujjaim.
-Muszáj!-Suttogja.
-Nem muszáj! Nem lehet ennyire csökönyös!-Ugy dacolok vele mint egy kislány.
Felemeli az arcom,az ujja simogatja az állam, a szemeim könnyesek hogy nézzek igy a szemébe?
A francba,erre nem voltam felkészülve!
-A homlokunk a másikén pihen.
Meg akarom mondani hogy szeretem,de úgy félek....
-Lenne egy kérésem!-leheli.
-Micsoda?
-Eltávolodik és a zsebéből egy kulcsot vesz elő.
-Erre vigyázz kérlek.Ez a bérelt raktáram kulcsa,ott vannak a kiállításra szánt képek.
-Hogy micsoda? Már a Galériát sem akarod?
-Meyrem! Az orvos azt mondta anyámnak napjai vannak! a Galéria 22-én lenne hivatalos.Nem fogok gálánsan koccintani a sikeremre miközben gyászolok!
Remegö kézzel veszem el a kulcsot.
-Nálad van a legjobb helyen!
-Maradj itt kérlek!-Sosem könyörögtem férfinak!
-Már eldöntöttem!-Közli hidegen és vissza megy a kórterembe engem faképnél hagyva....
Elmegy??-Kapja fel a fejét Dzsanéla a butikban. Kisírt szemekkel meredek rá. Nyomorultul érzem magam.
-El kell mondanod neki!
-Most? Az anyja haldoklik,ismerem öt,nem most akar boldog lenni. Még ha szeretne akkor sem
most lenne a legalkalmasabb az idő.
-Nem te mondod mindig hogy a szeretet nincs időhöz kötve,Meyrem Rashinda?
-De...de ez más! Odaadta a kulcsait,megkért hogy költözzek be a lakásába ameddig távol van,hogy ne adják ki addig senkinek mig vissza jön és a raktár kulcsát már eltettem,Nem lesz galéria,
Eldobja az álmait és menekül! Ö imádja Istambult! Szereti a stúdióját,az itteni életét! A francba is!
-Nem lennék a helyetekben!-Fonja össze bronz barna karjait a mandula szemű mindig jókedvű de most borongós tekintetű barátnőm.
-De mondok én valamit! Csak te tudod itt tartani!....Bizony szívem! Csak te!
Játszottam a tűzzel,és most lángolok.
Igen akarom öt,a nap konokul süt a szemembe,és a mólón lógatom a lábam.
Idefelé láttam egy párt akik épp házasodtak,a szívem ketté akar hasadni!
Mi francért vagyok ennyire csökönyös? Miért nem mondom el neki?...Ellökne magától?
Tudna egyáltalán engem szeretni?
Vagy bárkit? A divatbemutatóra gondolok s arra amit akkor mondott,
"Egyszer rám tapadt egy igazi nö is" -Rám gondolt! El kellene mondanom neki,és talán akkor nem menne el! Tudnia kell! Így is úgy is elveszítem,ha elmegy bele szeret ciprusba a rejteke lesz a régi életétől. Tudom hogy milyen,könnyen megszereti a kényelmeset,az egyszerűt,és tesz úgy minta minden rendben lenne. Ameddig van hely ahova menekül,ameddig van martini amibe belefolytja magát ,ameddig van ereje nevetni míg inkább sírna,addig ez így lesz!
Ö egy erős férfi,akinek meleg a szíve. De ö is csak ember! És tudom hogy ugyan olyan csökönyös mint én! -Felkapom a táskám és bemegyek a kórházba,már lassan sátrat ver ott,tegnap például a folyóson dolgozott. Az ölében fektetve a laptoppal félkomásan nézte át és küldte el a munkáit.
Nem mozdul az anyja mellöl...Biztos hogy ott van!
-Merre vagy Drágám?
-Szia Hugó! A parton,baj van?
-Nem,nincs semmi,...CSAK TOTÁLIS KÁOSZ!! Te tudtad hogy a szisza fiú itt hagy minket?
-Igen...tudom!
-Hát ez remek,elvileg én vagyok a főnök és nekem nem szól senki!
-Akkor mégis kitől tudod?
-Hát tőle,itt áll a felmondó levelén feketén-fehéren!
-Írásban közölte?-Hüledezem,ez nagyon nem rá vall,Hugó a barátja.
-Nem dehogy!...Itt volt és kést szúrt a szívembe..Hogy találok egy hamar még egy ilyen tehetséget? Mindenki öt akarja erre az a Ciprusi főmufti a szépség iparos majom akinek semmi köze a finom divatvilághoz lecsap rá! Művészetet kreál neki az ÉN kandúr- kamera-bajnokom és már fel is tört! Az a Ciprusban tanyázó pojáca!
-Ahjaj jön a melodráma. Mindjárt sírni is fog vagy hisztizni..Hugó kényes sikongatásától kínzó nevetés féle tör ki belőlem.
-Figyelj rám! Kérlek! Meg próbálom marasztalni,nem lesz semmi baj...Remélem.
-Ahj dobd be magad Cherry! .....
A kórházban már messziről megismernek a betegek és az orvosok is.
De Mustafa nincs itt,talán ez is egy jel hogy ne tegyem?
Be pillanatok Melihára,Isten bocsássa meg nekem,de már most olyan mintha nem is élne.
A szemeim újra könnybe lábadnak és elkerülve a sírást kifordulok a kórteremből.
-Meyrem!-Fogad a jelenléte,meleg és muszáj belé bújnom.
-Mi van veled?-Szorítom mint egy kislány a plüssmackóját,az ingének benzin,parfüm és erős kávé illata van. Szeretlek,csak ki kellene mondanom. Hogy kell ezt? Miért olyan nem ide illő?
Vagy miért olyan nehéz ez?
-Csak hiányoztál!-Nyögöm ki halkan.
-Tegnap óta?-Mosolyogja és nyom egy puszit a homlokomra,
Szeretlek,beszélnünk kell! Csak ezt kellene mondani Meyrem nyögd ki!!!
-Tudod hogy ragaszkodós vagyok!
-Tudom! -el ereszt és bemegy az anyjához,de én kint maradok. Kisvártatva kijön és közöl velem valamit.
Már jöttem volna hamarabb de apám újra beszélni akart velem.
-Járt nálad?
-Igen...
-És mi történt?
-Semmi,kitessékeltem,aztán jött a "megbántam bűneimet duma"...Fiamnak hívott...Érted te ezt?-A tekintete olyan megtört és zavaros,ajkamba harapok.Ellepi a szívemet a mély sajnálat az én lelkem is érzem az övével együtt töredezik darabokra....
-Várod.. egész kölyök korodban várod ezt az egy kurva kibaszott szót hogy Fiam.
És mikor megkapod,olyan színtelen,olyan értelmét vesztett...
Fogaimat összeszorítva nézem öt,ö pedig a fehér csempét a lábunk alatt.
-Elegem van...!-Temeti egyik tenyerébe a homlokát én pedig megérintem az arcát.
-Tudom!-Suttogom.
-Elvesztem Meyrem! Össze vagyok roppanva,és nem tudom hogyan kell tovább gondolni a múltat.
Nem tudok ebben élni,nem tudok itt lenni. Vagy a halál vagy a menekvés...
Kitör belőlem a zokogás. Meg lepődik...
-Ne sirj! Erről beszélek,kikészíted magad miattam! El kell mennem innen gyorsan!
-Épp azért sírok mert elmész te ütődött!-Csapom kicsit karba,-Persze hogy sajnállak!
Nekem is van szívem!!
-De még mekkora!-Mosolyog és karját nyújtja felém....
-Menj! Menj el...Ha az meggyógyít menj Aslan!
Mért csináltam ezt? Miért nem mondtam hogy szeretem?
Azért mert tudja! Elég jól ismeri a nőket ahhoz hogy érezze a rezgésemen,az ölelésemen felismerje a szememben,vagy a szavaiban. Már nem elég a martini,sem semmilyen rogyá tett "Ágynemű"
Nem elég a vicc,nem vagyok elég én sem, Neki friss levegő kell ami majd szárítja a sebét.
Elengedem mert szeretem...
-Ennyi??? Ennyii???
-Ennyi Hugó! Szeretem a javát akarom ha menni akar nem húzom vissza.
Gyere ide Cherry!....Kemény csaj vagy!
-Dehogy vagyok! Csak olyan rohadtul szerelmes...
-Én haza megyek,ha nincs rám szükséged!
Hallgat
-Jól vagy? Pillantok a szemébe de az lángol a dühtől és meg éget. Elnyomja a cigit és a kigyúló lápára pillant.
-Jól!
Könnyesek a szemeim és mázsásnak érzem a levegőt,elnehezedett a helyzet.
Meliha tényleg megfog halni!
-Azt hiszem indulok!_közlöm újra.
-Meyrem!
-Tessék?
-Nagyon sajnálom!
-Micsodát?
-Hogy belekevertelek az életembe! Egyszerűen nem volt erőm egyedül lenni!
És most te is meg kínlódód!
-Na ide figyelj Alslan! Nagylány vagyok már! Eltudom dönteni mit teszek!
-És mit fogsz tenni?
Elmosolygom magam,a szemébe nézek és a válaszom a következő:-Veled maradok!
-De hát az előbb indulni akartál.
-Megyek is,reggel munka van. Úgy értem nem hagylak cserben! És nem sajnálatból,hanem csak mert ilyen jó fej vagyok!-Jelentem ki hegykén.
-Elmosolyogja magát. Megölel szorosan,el kellene engednem de....áh a fenébe ölelkezzünk!
Lassan elenged és azt mondja.
-Jó éjszakát pinki poni!
-Neked is kis oroszlán!
Aztán kilépek a kapun és ö újra rágyújt.
-Mustafa!-Szólok vissza.
-Igen?
-Csak a sármod hasonlít apukádra!
-Hogy mit?
-A sármod!-Kacsitok-Tudom hogy ez bántott! Te jó apa leszel!
-Mosolyog...-Ugye tudod hogy először dicsértél meg?
-Tudom!-Mosolygom aztán leintek egy taxit.
Az autóban Amirát tárcsázom.
-Szia drágám,már kész a vacsora.
-Szerelmes vagyok!
-Hogy mit?
-Igen! Szerelmes vagyok!-A taxis rám mosolyog a visszapillantóból,
-Jól van drágám,oké-Amira kissé meghökkent de muszáj volt valakinek újra mondanom.
Úgy érzem amikor ezt kimondom újra könnyű vagyok,és nyugodt! Igen,nyugodt hogy tudok még szeretni. Igazán feltétel nélkül,szeretni....
Hazaértek! Gyertyák,finom étel illata és Amira kellemes ölelése fogad.
Elmesélek neki mindent,kitálalok az éréseimről,és könnyes lesz a szemem,mint ha mázsák hullanának le rólam. Selim óta egyetlen férfinak sem mertem a közelében maradni.
Ellen szemben amikor összehozott a sors ezzel a sebes szívű oroszlánnal úgy érzem hogy egy hasonló cipőben járó majd balzsam lesz a lelkemnek.És így is lett! A többi rizsa hogy nem szőke vagy hogy borostás vagy eleve nem is az én zsánerem csak ellenérv volt amivel erősítettem magam körül a falamat. Ledőlt az a fal!. Meg is szűnt! Amikor ott ültem az izmos görög félistennel arra gondoltam.
Itt van előttem a tökéletes,aztán felöltött bennem a kérdés. : Akkor vajon miért jár az agyam azon hogy most vajon féltékeny-e? Vagy szomorú?
Azt még nem tudom hogyan tovább,de minden esetre jobb hogy kiderült magam előtt a tény.
Szeretem,és ezen a világ összes görög félistene sem változtathat!!!
Másnap
Hugo mellet az élet fáj! De szó szerint,ha meghallja valaki hogy mivel foglalkozom mindenki azt hiszi hogy egész napomat azzal töltöm hogy mindenkinek meg mondom mit vegyen fel!
Hát messziről nem!
Az Hugó dolga,én caplatok utána,jegyzetelek,pakolok tervezek szaladok,intézkedem.
Hugó,láttad már az ördög padat visel című filmet?-Ércelődöm ironikusan.
-Persze! Különbség köztem és Miranda közt,hogy én több Dolcét hordok,és van humorom!
-Meg ö nő!-Esett ki a számon,-Mire Hugó ez csak le legyintette.-Az mindegy,tudod hogy női lelkem van!
-Tudom! Mosolygom rá,aztán lazítás képpen benyom egy Kenji Girac számot.
Ö mindig azt mondja a lelke francia,az temperamentuma olasz a szíve török.
Kenj és Lara Fabian a kedvence,és érdekes hogy én sem unom.
Délután egy modell érkezett hozzánk egy reklám ügynökség küldte.
Olyan igazi díva alkat,sovány,de formás,szögletes arccsont,bézs barna bőr,égető málna ajkak,és
alá rendelő tekintet.
Pillantásunk az Oroszlánnal keresztezi egymást amikor a modell , Hayzian Marla-Livardi,leveti az áttetsző selyemköntöst és hanyatt fekszik a ponyván.
-Nem először jár itt! Azt hiszem volt egy kis etyepetyéjük a szépfiúval de most eljegyzett menyasszony hírében áll!-Sutyorogja oda a bő információt Hugó.
Figyelemmel kísérjük ahogy Mustafa dolgozik,a lány pedig alárendeltem teszi a dolgát.
Mélyet sóhajtok. Talán most féltékenynek kéne lennem?
Látom köztük a meggyúló tüzet a sistergő mozdulatok megvannak,óvatos sokat mondó mozdulatok.
Vigyázva arra hogy ne menjen át intimitásba a munka de mégis szenvedélyt mutasson a kamerának
a lány. Igen! Féltékenynek kellene lennem. Főleg így hogy tudom,volt közöttük valami.
DE!
Megvan a véleményem a féltékenységről.
A nők 70%-a azért féltékeny mert nem tartja a párjával való élettani vagy szexuális kapcsolatát teljesen egészségesnek.(Amiről megjegyzem,nem mindig a nő tehet) DE! Általában az ellaposodott kapcsolatok azért hullanak szét, majd kapnak újra lángra a (hiány miatt) mert nincs odafigyelés!
Hiszen a férfi a "szultán" a nő pedig szeretet éhes vagy csúnyán mondva tétlenül tárt lábakkal várja a csodát! Ami felettébb szomorú,hiszen nem kérheted számon kapcsolatod hím párján hogy vadásszon le amikor már régen hagytad hogy lerágott csont légy!
Tehát mosolygom,és szíves együtt működésemet mutatva. Megkérdem miután távozott a lány és mindketten pakolunk:-Ö az olíva bogyi?
Felém tekint aztán a fényképező géppel babrál.-Nem! -Jelenti ki teljes közömbösséggel.
Miért nem hagyok helyet a féltékenységnek?
1.Mert megcsaltak! Ott tudom mit rontottam,nem voltam izgalmas. Talán nem is illetünk össze teljesem más tészta. De lerágott csont voltam.
2.Miért is lennék az,amikor tudom hogy én vagyok Meyrem?! Az a Meyrem aki olyan mintha a napjaiból való kimaradhatatlan Óra,perc,lélegzet,étel,vagy épp kávé lennék. Ellen szemben ö egy levadászandó pipi. Amit teljesen megengedettnek tartok,hiszen vagyok annyira gyenge még hogy ameddig nem állok készen hogy elmondjam mit is érzek addig kell hogy valamin vagy valakin rágódjon.(Már,amennyiben az eljegyzett kacsója nem zavarja,)
3......Nincs három! Nem vagyok féltékeny! Majd leszek ha szerelmes lesz valakibe! Mondjuk ha Zsalida vissza kerülne a képbe biztos hogy földhöz vágnám magam. De ameddig sport neki a pipi vadászat hát hajrá!
-Miért érdekel? Veti fel a kérdést és már is mondom a választ.
-Mert Lialánában nagyon fel voltál "pácolva"!
-Pácolva?
-Igen,olyan...tejesen kábultan beszéltél róla.
-Részeg voltam,veti oda.
-Tudod,részegen az emberek rettenő őszinték!-Első lépés az igazság felé,célozgatok,remélem érti.
-Tudom!-Sóhajt majd vissza fordul az állványhoz és megigazítja azt.-Egyébként nem érdekel!
-Az olíva bogyi? Vagy ez a nő?
Mélyet sóhajt.-Úgy az egész! Nem kell senki! -Arca nyúzott és törött. Magamat látom benne.
-Üdv a kiábrándultak klubjában!-Nyújtom a kezem és ö szomorúan mosolyogva megpuszilja azt.
Ö is szeret engem,csak kétlem hogy szerelmes lenne belém!
Na ez a bibi! Ha nem szerelmes,akkor kapaszkodó vagyok! És kezdődik az ördögi kör újra.
Csak egytől félek,és féltem egészen idáig is,mi lesz velem ha az érzelmeim miatt elveszítem a legjobb barátomat?
-Meyrem drágám! Merre jársz?-Kekeckedik Hugó.
-Mit akarsz kihúzni belőlem,mondd?
-Féltékeny vagy?
-Nem,inkább szomorú...Figyelj Hugó,pár nap szabadnapot szeretnék.
-Mikor?
-A lehető leghamarabb.
-A munka elöl menekülsz vagy a Szisza fiú elöl?
-Egyik elöl sem,ne bonyolitsd! Csak kell egy kis szusszanás.
-Mikor akarod bevallani nekem hogy mennyie oda vagy a formás fenekéért?
-Oh! Te kis huncut! -Kacsintok Hugóra és használom az ö szavait ellene,-Ne légy ilyen csintalan!
Hegykén elneveti magát és a karjaiban kötök ki.-Olyan akár egy pipiskedő nő.
A mosolya felvdit és jól esik az ölelése.
-Persze hogy kaphatsz szabit,megbeszéljük!
*** RAMADÁN***
Az első felnőttként ünneplő Ramadánomon emlékszem égszínkék ruhában voltam,a hajam hullámokban hullott a vállamra és a szerelem ellepte a szívemet.
Ha jobban belegondolok,már 14 évesen is lázadó, voltam! Na jó,talán annyira nem.
Hiszen a Ramadán csak az étel böjtöt és a házasélet tiltását jegyzi elő.A csókot nem...
Tizennégy éves voltam,és örültem szerelmes,emlékszem Selim megfogta a kezem és a házuk végébe vezetett,a mellettünk rozsa ágyások terültek és még napnyugta előtt pirosra csókolta az ajkaimat.
Akkor véltem magamban felfedezni a nőiességet,amikor ö megmutatta az érzékeimnek,
Milyen is egy nő!
Akkor még lövésem sem volt arról hogy hova jutok,mindig is a felesége akartam lenni.
De már semmiért sem cserélnék Fatmával.
-Min gondolkodsz ennyire?-Von kérdőre a mellettem sétáló Oroszlán.
-Múlton...-Suttogom és közben elterül a tekintetünk a téren csillámló ünnepre,lámpások,viháncoló gyerek kacajok,csillogó kendők.-Szerettem ezt az ünnepet.
-Én sosem!
-Gondolatm!-Gúnyolódom,hiszem tudom hogy ez a nap két olyan dolgot tilt amit ö imád,Szexelni és enni!
-Visszapillant rám kacéran s én még kacérabban benyögöm.
-Én ramadánkor csókolóztam először.
-Oh te bűnös nő! Tisztulj!
Felnevetünk aztán megpillantom hogy sokan özönlenek a közeli Mecset körül.Megragadom a kezét.
-Gyere,tisztuljunk!-Fel sem fogta már a mecsetben térdelt,és imára intettem,
-Minek?-Suttogja bosszúsan.
-Mustafa kérlek!-Tudom hogy Meliha is megtanította hinni csak az élet sodorta a hitetlensége felé a szomorúság sok sötét gondolat attya de Alah segít ha érzi mellette állsz és ö melletted lesz.
Nekem azt tanították,
Két tenyerét az arcára simítva az ima befejeztével felállt s ott hagyott.
-Utána siettem...
-Megtisztultál?-Gúnyolódik.
-Mustafa...! Intem több tiszteletre mégis csak Allah könyörületesét akarja szurkálni.
Látom a szemiben a megvetést.
Meggyújtott cigarettáját mélyen le tüdőzve pillant a semmibe.-Kikapom a kezéből,s ö megdöbbenten pillant rám.
-Ne add elő nekem a dacos kisfiút! Se a hitetlent.
-Miben higgyek? Tudod te hányszor kértem hogy gyógyítsa meg? Nem hallotta.-suttogja reményvesztetten s szinte már gonoszan pillantva a Mecset bejáratára s vissza veszi a cigarettát a kezemből.
-De igen,hallotta adott időt!-Suttogom, s lehet már meg sem hallja.
A kórházban szürke folyosó üresen kong,belépünk Meliha elernyedt vékony teste az ágyon pilleként pihen.Mellé lép megpuszilja hosszan a homlokát de Meliha nem nyitja ki a szemeit.
Csendes őrlődés után Mustafa gyertyát gyújtott.
-Menj haza!-Simogatja meg az arcom megfogom a kezét s ott tartom még közben ingatom a fejem.
Amikor kinyitom a szemem homokon csókol, Istenem,mennyire kívánom a száját.kiszárad a torkom.
-Menyj! Kérlek!
-Holnap nem kell mennem dolgozni,és a héten sem. Hugótol szabadságot kértem.-Rebegem.
-Miért?
-Csak ugy...
-Hogy mellettem lehess?
-Is...-Suttogom röviden és felállok.
-Szeretnék veled beszélni Meyrem,-Köszörüli meg a torkát.
-Miröl?-Istenem,tudja hogy belé szerettem,biztosra veszem hogy most akarja meg húzni köztünk a záró vonalat. Elszorult torokkal és dörömbölő szívvel indulok utána ki a folyosóra.
-Mit szeretnél?
-Meyrem,már mondani akartam...de csak ma lett végleges,...
-Micsoda?
-Ha anyu meg....szóval ha elmegy. Én sem maradok Iszambulban.
A lábaim kocsonyaként akarnak összeomlani a szívembe feszítő fájdalom ugrik.
-Hová akarsz menni?
Mély levegőt vesz és nem néz a szemembe.
-Nem régiben kaptam egy munka ajánlatot Ciprusról,Talán ott is maradok.
Egyetlen egyszer érzetem hogy a halál után vágyódom,most másodjára is ugyan olyan keserű.
-Miért?
-Minek maradjak? Kivel? Hogyan?...
-Hogy..Hogy-hogy kivel? Itt vannak a barátaid! Ali,Hugó, Besír,és ÉN!!!! Ott leszel egyedül!
-Nem telepedhetek rátok! -Áll fel indulatosan!
-De..
-Nincs de Meyrem! Nézz magadra,karikásak a szemeid,ha kell ha nem itt vagy hallgatod a nyüszítésemet,elviselsz, caplatsz utánam,mindet sajnálatból. Nem engedhetem hogy tönkre menj az én fájdalmam miatt.
-Ne! Ne játszd itt nekem a hőst jó?-Szipogóm.-Én jól vagyok,és te is átvészeled,és...-belém folytja a szót a szoros ölelése.-Ne menj el! -nyüszitem
Nem szól,egyszerre ütemesen és lassan lélegzünk ki be,a mellkasa az enyémmel együtt emelkedik és lankad,a szemeimet csípik a könnyek és olyan erősen szorítom hogy elfehérednek az ujjaim.
-Muszáj!-Suttogja.
-Nem muszáj! Nem lehet ennyire csökönyös!-Ugy dacolok vele mint egy kislány.
Felemeli az arcom,az ujja simogatja az állam, a szemeim könnyesek hogy nézzek igy a szemébe?
A francba,erre nem voltam felkészülve!
-A homlokunk a másikén pihen.
Meg akarom mondani hogy szeretem,de úgy félek....
-Lenne egy kérésem!-leheli.
-Micsoda?
-Eltávolodik és a zsebéből egy kulcsot vesz elő.
-Erre vigyázz kérlek.Ez a bérelt raktáram kulcsa,ott vannak a kiállításra szánt képek.
-Hogy micsoda? Már a Galériát sem akarod?
-Meyrem! Az orvos azt mondta anyámnak napjai vannak! a Galéria 22-én lenne hivatalos.Nem fogok gálánsan koccintani a sikeremre miközben gyászolok!
Remegö kézzel veszem el a kulcsot.
-Nálad van a legjobb helyen!
-Maradj itt kérlek!-Sosem könyörögtem férfinak!
-Már eldöntöttem!-Közli hidegen és vissza megy a kórterembe engem faképnél hagyva....
Elmegy??-Kapja fel a fejét Dzsanéla a butikban. Kisírt szemekkel meredek rá. Nyomorultul érzem magam.
-El kell mondanod neki!
-Most? Az anyja haldoklik,ismerem öt,nem most akar boldog lenni. Még ha szeretne akkor sem
most lenne a legalkalmasabb az idő.
-Nem te mondod mindig hogy a szeretet nincs időhöz kötve,Meyrem Rashinda?
-De...de ez más! Odaadta a kulcsait,megkért hogy költözzek be a lakásába ameddig távol van,hogy ne adják ki addig senkinek mig vissza jön és a raktár kulcsát már eltettem,Nem lesz galéria,
Eldobja az álmait és menekül! Ö imádja Istambult! Szereti a stúdióját,az itteni életét! A francba is!
-Nem lennék a helyetekben!-Fonja össze bronz barna karjait a mandula szemű mindig jókedvű de most borongós tekintetű barátnőm.
-De mondok én valamit! Csak te tudod itt tartani!....Bizony szívem! Csak te!
Játszottam a tűzzel,és most lángolok.
Igen akarom öt,a nap konokul süt a szemembe,és a mólón lógatom a lábam.
Idefelé láttam egy párt akik épp házasodtak,a szívem ketté akar hasadni!
Mi francért vagyok ennyire csökönyös? Miért nem mondom el neki?...Ellökne magától?
Tudna egyáltalán engem szeretni?
Vagy bárkit? A divatbemutatóra gondolok s arra amit akkor mondott,
"Egyszer rám tapadt egy igazi nö is" -Rám gondolt! El kellene mondanom neki,és talán akkor nem menne el! Tudnia kell! Így is úgy is elveszítem,ha elmegy bele szeret ciprusba a rejteke lesz a régi életétől. Tudom hogy milyen,könnyen megszereti a kényelmeset,az egyszerűt,és tesz úgy minta minden rendben lenne. Ameddig van hely ahova menekül,ameddig van martini amibe belefolytja magát ,ameddig van ereje nevetni míg inkább sírna,addig ez így lesz!
Ö egy erős férfi,akinek meleg a szíve. De ö is csak ember! És tudom hogy ugyan olyan csökönyös mint én! -Felkapom a táskám és bemegyek a kórházba,már lassan sátrat ver ott,tegnap például a folyóson dolgozott. Az ölében fektetve a laptoppal félkomásan nézte át és küldte el a munkáit.
Nem mozdul az anyja mellöl...Biztos hogy ott van!
-Merre vagy Drágám?
-Szia Hugó! A parton,baj van?
-Nem,nincs semmi,...CSAK TOTÁLIS KÁOSZ!! Te tudtad hogy a szisza fiú itt hagy minket?
-Igen...tudom!
-Hát ez remek,elvileg én vagyok a főnök és nekem nem szól senki!
-Akkor mégis kitől tudod?
-Hát tőle,itt áll a felmondó levelén feketén-fehéren!
-Írásban közölte?-Hüledezem,ez nagyon nem rá vall,Hugó a barátja.
-Nem dehogy!...Itt volt és kést szúrt a szívembe..Hogy találok egy hamar még egy ilyen tehetséget? Mindenki öt akarja erre az a Ciprusi főmufti a szépség iparos majom akinek semmi köze a finom divatvilághoz lecsap rá! Művészetet kreál neki az ÉN kandúr- kamera-bajnokom és már fel is tört! Az a Ciprusban tanyázó pojáca!
-Ahjaj jön a melodráma. Mindjárt sírni is fog vagy hisztizni..Hugó kényes sikongatásától kínzó nevetés féle tör ki belőlem.
-Figyelj rám! Kérlek! Meg próbálom marasztalni,nem lesz semmi baj...Remélem.
-Ahj dobd be magad Cherry! .....
A kórházban már messziről megismernek a betegek és az orvosok is.
De Mustafa nincs itt,talán ez is egy jel hogy ne tegyem?
Be pillanatok Melihára,Isten bocsássa meg nekem,de már most olyan mintha nem is élne.
A szemeim újra könnybe lábadnak és elkerülve a sírást kifordulok a kórteremből.
-Meyrem!-Fogad a jelenléte,meleg és muszáj belé bújnom.
-Mi van veled?-Szorítom mint egy kislány a plüssmackóját,az ingének benzin,parfüm és erős kávé illata van. Szeretlek,csak ki kellene mondanom. Hogy kell ezt? Miért olyan nem ide illő?
Vagy miért olyan nehéz ez?
-Csak hiányoztál!-Nyögöm ki halkan.
-Tegnap óta?-Mosolyogja és nyom egy puszit a homlokomra,
Szeretlek,beszélnünk kell! Csak ezt kellene mondani Meyrem nyögd ki!!!
-Tudod hogy ragaszkodós vagyok!
-Tudom! -el ereszt és bemegy az anyjához,de én kint maradok. Kisvártatva kijön és közöl velem valamit.
Már jöttem volna hamarabb de apám újra beszélni akart velem.
-Járt nálad?
-Igen...
-És mi történt?
-Semmi,kitessékeltem,aztán jött a "megbántam bűneimet duma"...Fiamnak hívott...Érted te ezt?-A tekintete olyan megtört és zavaros,ajkamba harapok.Ellepi a szívemet a mély sajnálat az én lelkem is érzem az övével együtt töredezik darabokra....
-Várod.. egész kölyök korodban várod ezt az egy kurva kibaszott szót hogy Fiam.
És mikor megkapod,olyan színtelen,olyan értelmét vesztett...
Fogaimat összeszorítva nézem öt,ö pedig a fehér csempét a lábunk alatt.
-Elegem van...!-Temeti egyik tenyerébe a homlokát én pedig megérintem az arcát.
-Tudom!-Suttogom.
-Elvesztem Meyrem! Össze vagyok roppanva,és nem tudom hogyan kell tovább gondolni a múltat.
Nem tudok ebben élni,nem tudok itt lenni. Vagy a halál vagy a menekvés...
Kitör belőlem a zokogás. Meg lepődik...
-Ne sirj! Erről beszélek,kikészíted magad miattam! El kell mennem innen gyorsan!
-Épp azért sírok mert elmész te ütődött!-Csapom kicsit karba,-Persze hogy sajnállak!
Nekem is van szívem!!
-De még mekkora!-Mosolyog és karját nyújtja felém....
-Menj! Menj el...Ha az meggyógyít menj Aslan!
Mért csináltam ezt? Miért nem mondtam hogy szeretem?
Azért mert tudja! Elég jól ismeri a nőket ahhoz hogy érezze a rezgésemen,az ölelésemen felismerje a szememben,vagy a szavaiban. Már nem elég a martini,sem semmilyen rogyá tett "Ágynemű"
Nem elég a vicc,nem vagyok elég én sem, Neki friss levegő kell ami majd szárítja a sebét.
Elengedem mert szeretem...
-Ennyi??? Ennyii???
-Ennyi Hugó! Szeretem a javát akarom ha menni akar nem húzom vissza.
Gyere ide Cherry!....Kemény csaj vagy!
-Dehogy vagyok! Csak olyan rohadtul szerelmes...
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)