13.Rész

Már a holmijaim egy része a lakásában.
Szótlanul pakoltuk és vártunk....Amirának láttam a tekintetén hogy nem pártolja a dolgot,sosem szerette nézni hogyan kínlódom. Föképp most amikor ö annyira boldog.
Három hét múlva lesz az esküvő. Ahova igazából Mustafa is hivatalos lenne..
Persze anyuék mit sem sejtenek arról hogy valójában nem vagyok a menyasszonya,és hogy Mustafának ilyen állapotban van az anyukája.
-Vacsi?-Nézek rá puhatolózó tekintettel.
-Főzzünk?-Pillant rám.
-Főzzünk!-Mosolygom.-Valójában most olyan mintha összeköltöztünk volna.
Borzalmasan telnek a percek,aztán elkezdünk főzni és a csend elevenen lenyel minket.
Aztán elkezd nézni miközben mosogatok.
-Mi a baj?
-Olyan vagy mint Istambul!-Jelenti ki őszintén,fűszerezetlen hangon,nincs benne gúny,tűz,bántás vagy dicséret.Csak a szimpla felismerés.
-Tőlem is menekülsz igaz?-Nyögöm ki keserűen.
-Micsoda?
-Semmi hagyjuk. -Elkezd forrni a vérem....
-Vádaskodni akarsz? Mond te mit tennél a helyemben.?-Próbálok épp ésszel gondolkodni és nem leteremteni.
-Én is menekültem mikor fájt,nem szólhatok bele a te ügyedbe...
-Tudom hogy nem tetszik,és lehet hogy csalódtál bennem de ez van!
Megkavarom az ételt....Nem szólok semmit....
-Gyávának,és élettelennek tartasz,legyen! Egy sajnálni való bolond vagyok!
-Sosem mondtam ilyet!
-De gondoltad!
-Mustafa! Abba hagynád ezt? Az idegeimre mész! Nem mindegy mit gondolok rólad? Úgy is elmész! Úgy sem számít hogy mi fog itt történni,mert Isztabulal együtt elfelejtesz!-Gombócot nyelek és a párás szemeimmel elárulom magam. Így veszettül támadok tovább! Eszetlenül hozzá vágok mindent amit nem kellene,szavakat amiket a keserűségem szült.
-Tudod mi a véleményem? Hogy szereted nyalogatni a sebeidet,beletörődsz a fájdalomba! Mindenkinek vannak problémái! De tudod az hogy fájdítod a szívedet a múltal azzal tönkre teszed a jövődet! Észre sem veszed mit hagysz magad után.
Cserben hagyod Hugót,söt az egész céget! De tudod mit nem Hugó itt a baj mert talál mást,
te cserben hagyod magadat!...Igen ezt gondolom! Egy Galéria! Erről álmodtál,nem kell mondanod, mert tudom.-Remeg a hangom de annál erősebben feszítem a szavakat.ö pedig úgy áll a konyha közepén mintha sok kis üvegszilánk szakítaná a bőrét, kínnal de tűri.
-Ezt volt az álmod! És mit teszel? Eltűnsz! Gratulálok! Az a férfi aki én ismerek az céltudatos és bátor! És nem menekül! De mondok én neked valamit! Itt hagyod a szívedet!
Mert nem én vagyok Istambul Mustafa! Te vagy az...A szomorú hullámok a parton,a lemenő nap,a színes utcák,..minden ami körülvesz a lelked! -Megakar szólalni de nem hagyom.
-És tudod mit? Nem is az a legidegesítőbb hogy elmész,hanem az hogy azt hiszed ezzel megoldod!
Pedig nem!
-Meyrem!-A hangja akár a hárfa,hogy lehet ennyire nyugtot? Azt hittem rám fog förmedni.
-Menj innen kérlek! És ne gyere vissza!-Kés a szívembe! Oké de nem hagyom annyiban.
-Most elküledesz? Miért? Mert probállak észhez tériteni? Nem erröl szól a barátság?
-Te...ezt nem érted...-Suttogja a szemei akár egy törött tükör.-Láttam hogy éltél,boldog családban!
Foggalmad sincs róla mit érzek!
-De tudom...Suttogom,-De ezzel nem oldasz meg semmit!
-Akkor mesélj mit tegyek?
-Közelebb lépek,remegö tenyeremet a szivére emelem,érzem erősen ver. Erre hallgass,ne is rám,nem is másra,csak erre. És ne a félelmedre!
Szemembe néz arca elárulja mennyire belé tapostak a szavaim,azt akarom hogy újra lássam öt mosolyogni,látni akarom azt amilyennek megismertem. De most nem látok mást mint egy vérzö,zilált oroszlánt aminek perzselnek a szemei...-Elveszem a kezemet és felkapom a táskám.
-Ne menj el! Maradj-Kap a karomért de rá sem nézek,lassan ereszt....
-Zárd el a gázt!-Utasitom komoran és kilépek a lakásból.

A az ég sir helyettem,elázott a ruhám és nagyon fázok,de nem megyek vissza,sem haza.
Céltalanul járom a gyönyörü Isztamult,aztán a lábam valahogy a Lialina bejáratohoz vitt,
Oda is a legközelebbi helyhez,vagyis a pulthoz és Alihoz.
A barna börü fekete szemű apuval egyidős tán kicsit idösebb férfi szemembe néz vizes hajamat komor arcomat és zilált ruhámat tekintgeti miközben egy sörös poharat csillogtat a fényben.
Aztán elém tol egy üres martinis poharat,intek hogy ne tegye! ,ne töltse bele az életembe végzetesen
beletrafált italt,amivel kezdődött minden.
-Nem kérek semmit!-Nézek rá egykedvüen tekintetét kerülöm,és várom a kérdését amit meg is kapok.
-Hol hagytad Mustafát?
Megrándul az arcom,a vizes hajamba túrok aztán Ali mégis csak tölt nekem.
-Nem kérek Ali...-Mosolygom elesetten aztán beleteszi az olíva bogyót és kinómban elvigyorgom magam.
-De a lelked kéri!-Kacsit majd ott is hagy és ugyan kit szolgál ki? Na kit?
-Szép estét!-Magas termete melletem tornyosul,szöke haja neki is nedves és komoran megkérdi.
Szabad ez a hely?
-Tessék!-Vetem oda és meghúzom a martinim.
-Meyrem Rasinda!
-A görög félisten!-Nézek rá helykén és keresztbe tett lábakkal oda szólok Alinak.-Igazad van! -Rám pillant.-A poharamat nyújtom felé.-Mikor teletölti  mindet tudó és nem tetsző pillantást vet mind kettőnkre. Titkon tudom hogy ö is azt szeretné hogy Mustafa akit szinte már fia ként szeret,legyen a én lovagom.Erre be szteppel az életembe ez a szőkeség és elhiszi második nekifutásra kifekszek neki.
-Eláztál?
-Még csak most fogok igazán,húzom le frissen töltött italomat aztán a szemébe nézek.
-Kérek,menny innen! Nem szeretnék rajtad kitölteni olyan dühöt amit egy másik hímállat rakott belém!
Felnevet aztán az ajkába harap.
-Tudod,rég nem találkoztam már ilyen növel.
-Milyennel? Aki olyan agybeteg hogy elküld egy magadfajta félistent a sunyiba?
-Ilyen tüzessel,olyannal mint ez a martini a számban.....
A szemem elkerekedik,a lélegzetem megáll aztán leesik minden...
A szemébe nézek! ÉN VAGYOK AZ OLVIVA BOGYI!!!!
-Hogy micsoda?-Néz semmit értőn de engem ez már feltart mert mindent értek felkapom a táskám
és csak ennyit szólok:
-Köszönöm!-Megérintem a vállát és Alinak is odaszólok.
-Kösz Ali!!!
-Ugyan mit?
-Az olva bogyót!-Vigyorgom -majd holnap rendezzük.-Mosolyomra ö is felderül.-A ház vendége voltál!
Fejvesztve szedem a lábaim szakad az eső s már villámlik is lekapom a lábamról a cipöm hogy hamarabb előrébb jussak.
Örültként rohanok vissza a lakásába!
-Én vagyok az! -Ismételgetem és a szivem ugy dörömbol hogy a város és az esö hangját is alig hallom.
Én vagyok az!
Felérek a lakásba de vérfagyaszó a látvány,a villany ég és az ajtó kivágva,de Mustafa sehol sincs.
Olyan mintha kirabolták volna,éjjel 11 óra van.Mindig bezárja a lakását.
Csak nehogy az legyen amire gondolok...
Hívom s meghallok egy  halk csengést,az ajtó felé indulok és egyre erősebben hallom.
Aztán felveszi.
-Merre vagy?
-Lent vagyok a raktárban...a hangja már sokkal barátságosabb mint pár órája amikor itt hagytam.
Leindulok  a lépcsőn,a meztelen lábaimra pillant amikor beérek a raktár küszöbére.
-Megáztam!-Nyögőm ki de hogy mi értelme nem tudom...furcsán érzem magamat, a raktárban egyetlen villanykörte ég az is gyengén de a látvány igy is annyira lenyűgöző,. Letépte a ponyvákat a fotókról ,hatalmasak és annyira megláttatják a nőiesség fogalmát, olyan mint amikor a bor megtestesedik a szádban.-Még mindig rökönyödve állok ,aztán elővesz egy bekötözött képet,
földön állítva is a derekáig ér ,bontogatni  kezdi ,aztán feltárul ami rajta van.
Egy nőt látok ,bőre akár a szűz homok, az ajkai akár a szirmok,szemei akár a méz és tekintete éget.
Nagy levegőt vesz, megbabonázva elindulok a kép s egyben felé ,megállok mellette.
-Mondtam hogy olyan vagy mint Isztambul!
Nyelnem kell egyet ,arra eszmélek hogy reszketek vizes vagyok és nagyon fáradt ,vagy feldúlt,
Ram néz, én pedig a szemébe, aztán a szemeiben gyűlt láng valahogy melegséget ébreszt.
-Bocsánat!-Suttogom halkan ..és lesütöm a szemeimet.-Csak ezért jöttem!-Dehogy ezért jöttem,csak most sem tudok mit kezdeni. Mondjam hogy rájöttem hogy rólam beszélt? És ha nem is?
Jaj miért ingok meg tőle mindig? -Sóhajtok aztán ram teríti a ponyvát. Meglepődőm. de nem ereszti
közel húz magához és velem együtt szorongatja a rám  terített pokrócot.
-Bocsánat!-Mondja ki ö is.
-Te miért kérsz bocsánatot?.-Szemtelenül közel kerültünk egymáshoz,
-Mert, olyat fogok tenni amivel lehet hogy megfoglak bántani.-Megakar csókolni ,a szavai olyan erősen  égetnek,nem bírom tovább nyitva tartani a szemem....Megcsókol! Vadan! Mint egy veszett állat, elesik rólam a ponyva és a nem létező ellenállás is.
A hajamba túr és szemtelenül tovább merészkedik,a nyakamat akarja, meg is kapja.
Aztán...szédülni kezdek ,ellep a mámor, és a sűrű égető  levegő eláraszt,
Magamba szívom az illatát, Remegek ö pedig vadállat módjára letépi a ruhámat, könnyű dolga van.
csak egy egybe ruha, a hátamon a cipzár szinte reccsen amikor szét feszíti az finom anyagot és az végül a földön végzi.
Egy percig sem gondolkodom ,máson csak azon hogy minél többet kapjak belőle,
Többet....A földre fektet, és fölém hajol.
Lehúzom róla az inget és megéget a bőre ,felszisszenek és erősen a combomba mar...
Tarkón ragadom és csókolom eldől a mellettünk levő kép, nagyot csattan de nem foglalkozunk semmivel. Jelent pillanatban egy bomba sem téphetne el tőle.
-Aztán hirtelen megáll ,a szemembe néz, térdre ereszkedik és kicsatolja a szíját.
Vissza akarom magamra húzni de combomba csókol ,futótűz  terjed el rajtam és sokszorosan hallom vissza a saját nyögéseimet. Megragadja a csípömet és az övéhez préseli az ölébe emel.
Ha már Törökország akkor török ülés... Körmeim a hátába vájnak ahogy testünk összeforr.
Annyira esztelen, olyan ösztönös és véget vethetetlenül akaratos,makacsul akar...
A hajam a meztelen  hátamra omlik amikor lepattan a fekete csipke a melltartóm.
Marjuk,égetjük egymást, testek ajkak tekintetek körülöttünk mind némává válik hogy mi életet lehelünk egymásba. Veszettül szeretem öt, táncolok az ölében, a csípőm az övén és tudom ö sem akarja hogy vége legyen. A fékezhetetlen megsemmisülés elér mindkettőnket,az erőtlenség egymás fáradt testére lök. A torkom kiszáradt. És a józan eszünket visszanyerve szép lassan felüti a fejét a kérdés.
-Mit műveltünk? -
-Szeretkezünk!-Suttogja.
-Tényleg? Azt hittem teniszeztünk!-
-Valahogy most nem nevetünk ,furcsát érzek, mind végig perzselő elnyomott és kiszabadul szerelmet éreztem de most magamon érzem a "köszönöm elég volt" pillantását.
-Visszakapom magamra a ruhát és sírni tudnék. Megöl a csend...Szólalj már meg!!
Még ülök, a hátam közepén felhúzza a cipzárt, -ez olyan megalázó köszönöm képpen megpuszilja a vállam.-Bocsánat!-Suttogja.
-Mit bocsássák meg?
-Hogy még én is kihasználtalak.
Felállok.-Aha...semmi baj...Végül is felnőttek vagyunk...csak hogy is szoktad mondani? Átestem egy Egészégügyi vizsgálaton, vagy nevezzem kúrának?? Igen talán ez a megfelelőbb!
Remegek még rám sem néz. Olyan rideg, Hova lett tüzes oroszlánom ,a kedves Aslanom?
KI EZ A FÉRFI EGYÁTALÁN? 10 perece még azt hittem itt van.
-És most mennyek el?
-Te jöttél vissza...-morogja és felhúzza a cipzárját.-Úr isten érzem magam mint egy kihasznált lábtörlő. Miért voltam olyan naiv hogy az ölébe hullva elhittem a szerelmem majd velem marasztalja?

Megcsörren a telefonja.
-Azonnal indulok!-Arca félelmet sugároz.
-Mi a baj?
-Anyu...-Csak ennyit mond de már is megfagynak az éreim.
Annyira gyűlölöm magamat hogy vele megyek. De ez már régen többről szól, Meliha is a lelkem kis darabja lett. És szorul a torkom ahogy beérünk a korházba berohan az anyjához én belőlem pedig kiszakad a zokogás amikor meghallom amit Meliha főorvosa azt mondja a nővérnek.
Már nem éli meg a reggelt.....