17. Rész

Tűzpiros ruhát kaptam fekete rózsahímzéssel, Hugó hasonló öltönyben villog mellettem.
Bár én elég kicsinek és szürkének érzem magam a sikkes,sokak már túl dramatizált megjelenése mellett. A terem hófehér, görög oszlopokkal,márvány terül el a padlón,és ezüst szín tálcákból kínálják a méregdrága pezsgőt.
Egyszerűen már nem is értem miért akartam én eljönni ide?
Vagy hogy eleve,van-e keresni való a divat szakmában. Bár tény hogy szeretem amikor egy nő s egy férfi is egyaránt "egyben" van,magabiztosan lép ki a kezeim közül,ha fogalmazhatok így.
Mióta Hugó mellett vagyok megtanultam hogy amit viselsz az vagy! És ez nem a marketingtől függ!
De nem ám,minden amit viselsz lehet az egy sál,kendő,vagy esetleg még a fehérnemű is.
Mindenben te vagy! És ha rosszul válogatod meg a ruháidat olyan leszel mint az étel ami "nem épp guszta de finom'' és ugye az ilyen falatokat kár kihagyni. De mivel finnyásak az emberek hamarabb kóstolnak bele egy étel különlegességbe mint egy sima egyszerű kis börekbe.
Oké, hagyom a példákat azt hiszem nem megy ez nekem. A lényeg! Hogy ez itt inkább színház,mint divat ünnep,És inkább megy ez vérre mint lélekre....
-Meyrem.-Érint szóval egy bársonyba burkolt hang a tulajdonosa pedig tinta kék selyemben.
-Szép estét Dália!-Mosolygom,kellemmel de közben a fanyar parfümétől és a vastagon rúzsos szájától kissé az émelygés kerülget.
-Milyen gyönyörű vagy!-Mér végig s közben kecsesen belém karol s a tömegben elegánsan kígyózunk
míg szóval tart.-Tudtad hogy sokan fecsegnek rólad,ifjú hölgy?!
Dália és az én szóváltásaim,folytonosan befejeződnek ott hogy: Hogy vagy? Vagy viszlát,Szép jó reggelt. Most meg jön nekem a hátam mögötti infóval. Tudom hogy pletykás kis nö személy,a büfés néni nem kedveli, Hugó is mesélte hogy szereti kiszínezni a dolgokat.Épp ezért nem is mélyültünk barátságba. De mint az imént is, mindig megjegyzi hogy nagyon csinos vagyok. Ami kedves. Sőt sokszor már túl hízelgő.
-Szóval,fecsegnek ROLAM? -Pedig én itt egy kis senki vagyok.Persze ezt nem mondtam ki hangosan
-Igen,rólad!-hörpint szórakozottan az italából,aztán folytatja.
-Sokan azt beszélik hogy a kis fotósunk szakított veled,s hogy ezért marad el a Kaden Hayat!
-Tessék?-Félre nyelem a saját szavamat is. Valószínűleg sokan és sokszor látták velem Mustafát.
Így feltételezhetik hogy a a barátnője voltam,plusz-mínusz rátesz ahogy a divatszakmában méltán elismert Zsalinda Egec-nek valóban így volt beadva. De hogy miattam hagyta volna el a munkáját és bontotta volna fel a Galériát?? Könyörgöm az abszurd! Közben pedig teljesen lehengerel,(és nem pozitív értelemben) hogy emlegetnek,vagy ismernek olyan elismert emberek akik itt ebben a körben mozognak. Hirtelen híres lennék? Ez egyre pusztítóbb! Mindig is a hátérben tettem a dolgom.
És szeretném ha ez így is maradna. Persze Mustafa  a galéria nélkül is híres és elismert a szakmában
de mindettől függetlenül,én nem örülök hogy így emlegetnek.
-Nem,ez nincs így! Állás ajánlatot kapott és elfogadta,ennyi!
-Persze,de nincs az az állás amiért veszni hagynék egy Galériát!-Teszi le a poharát majd elengedi  a karomat,és a cinizmus most bújt ki a szemeiből.
-És nincs az a nő sem aki miatt feladná!-Emelem fel az állam büszkén aztán ott hagyom.
Persze hogy volt az a nő aki miatt felrúgta a hónapok óta hirdetett és sokak által várt galériát aminek biztos vagyok hagy hatalmas sikere lett volna. De sajnos ez a nő már nincs köztünk,és nem fogom egy ilyen minden lében kanál perszónával megosztani azt amit Mustafa annyi évig takargatott.
-Mit akart tőled a sakál?-Szegi hozzám a kérdést Hugó és én belé karolok,megnyugtat a jelenléte.
-Szaftos háttér információt Mustafa Gürpinárról! Persze nem mondtam semmit...
-Pletyás szuka! -Köhint aztán elmosolygom magam,és egy férfival akad össze a tekintetem. már akkor mustrált amikor Hugóval megérkeztünk. Elvetemült pillantása arról árulkodik hogy szívesen tesztelné a ruhám varrás feszességét és az alatta levő fehérneműt. Mély csalódottsággal látná hogy nem az ö tervezésest viselem. Ugyan is ma este Carlos Renzó-val van szemkontaktus problémám.
Egyáltalán nem kelti fel az érdeklődésem az őszülő haja és a kocka álla,de még a természetellenesen tökéletesre szedett szemöldöke sem...Fúj!

Dzsanéla! Muszáj ezt?-Nyafogom miközben éppen kommandózunk.
-Nem csal meg! Azt ott a munka társa Aysa,ismerem!
-Aysa, ...tehén!!!
Kávézóban ücsörgünk és éppen Mehmet után forgolódunk aki hamarosan észre vesz mienket.
Fogalmam sincs honnan ez a féltékenység Dzsanélában,ez már szinte zsigeri állapot.
-Szörnyű vagy!-Nevetem amikor Aysa távozik egy mappával a kezében Mehmet pedig felénk tart.
-Lehet,de legalább biztosra megyek! Had érezze csak szorongatva a zabolátlant tökeit!
Szia DRÁGÁM!
A homlokomhoz kapva nevetek amikor megcsörren a telefonom.
-Bocsássatok meg ezt fel kell vennem.
Na ná hogy fel kell vennem!
-Szia!
-Szia,merre jársz?
-A városban.
-Menj haza! Vagyis hozzám...
-Miért?
-Majd meglátod!...Hívás vége...
Otthon van...?
Hát pesze hogy méltóságomat és fejemet vesztve rohanok haza.
-Mustafa!!! Itthon vagy? A lakás üres. Majd kiköpöm a lelkem mire egy fekete dobozzal akad össze
a tekintettem. A kanapén pihen rajta egy szatén masni és egy címke.
Nyiss ki!
A pulzusom megnövekszik, a lélegzetem visszafojtott,szépen leszedem a masnit,aztán leemelem a doboz fedelét.Körbe pillázom még egyszer a lakást,lehet hogy valamelyik sarokból leselkedik?
 Egy fekete csipke ruha nézz vissza rám.De még mielőtt kiemelném egy meghívó pillant rám és egy levél,
Azonnal megragad az ismerős kép. A Kadyen Hayat címmel ellátott nagyon elegáns meghívón.
Amin a mai dátum szerepel?????
Feltépem a levelet amin csal pár sor áll.

"Majdnem rózsaszín ruhát küldtem,de te vagy az egyetlen nő aki más mit a többi. A rózsaszínt pedig
mi mást válthatná át mint a fekete? Imádtalak pirosban,sárgában,pizsamában,de most kérlek légy az én Famme fatal-om! Miss pinki poni királylány!' -Mustafa*

Kiemelem a ruhát,és a lélegzetem eláll, az egész lénye olyan meseszép és könnyed csipke.
Olyan sejtelmes akár csak a cigaretta füst,és olyan lehelet könnyű akár a lélek.
Egyszerűen egy káprázat.
Ehhez Hugónak is biztos hogy köze van!
Érkezett értem egy taxi és egészen a belvárosig vitt.
A nap lemenőben van és a tenyeremből szakad a víz.
Kiszállok a bejáratnál özönlenek a hófehér estélyibe öltözött elegáns hölgyek.
-Maga lesz Rashinda kisasszony igaz?-Pillant a szemembe félszegen egy fiatal portás.
-Igen én,-Ez az egész olyan mint valami jól megtervezett film egy romantikus jelenete,vagy egy mese. Ez nem olyan mint az én életem. Vagy mégis?
A Teremben hömpölyögnek az emberek,a hölgyek finom fehér ruhája hattyukra emlékeztetnek.
Az illat pedig a szantálfára.Kezdek szédülni,félek elájulok izgalmamban,pedig semmi félni valóm.
De mégis ez a bizsergés nem akar alább hagyni.És a szemem leakar csukódni miközben a lábam alatt magasodnak a lépcsőfokok. Elvesztem az erőm és megpillantom az oroszlánt miközben a portás utat mutatott,felvezetett egészen az emeletig.
Megszűnt a feszengés.Lelazulnak az izmaim,a tüdőmbe egyenletesen jár s kel a levegö.
Összefonom a kezeimet az apró boríték táskámon.
Itt áll előttem és mesterkélt mosolyát nem választja el a pezsgős poharától egyhamar.
Vajon csak vissza tartja a leigázottságát? Talán ö maga sem hitte volna hogy Rasindának tényleg jól áll a Famme fatal ruha?
-Szép estét Művész úr!-Pillantok merészen a szemeibe amiben egy pillanat alatt tűz gyullad.
Sötét van,csak pár piros gyertya ad fényt, pontosan mint azon ez estén amikor belém csókolta a lelkét.Közelebb lép,és a derekamnál ragad.
-Mi ez az egész?-Szegem hozzá a kérdést merészen,nem úgy mintha nem remegnék egész lényemmel.Mintha tartana a lábam,mintha nem ö lenne az egyetlen biztos pont az egész életemben.
-Az életem!-Suttogja forró lélegzettel a számra és megéget a csókja. De nem húzza sokáig inkább engem húz lefelé a földszintre ahol már nagyon sokan vannak.
Én vagyok ez egyetlen nő feketében és ettől olyan elemi magabiztosság tódul belém amit csak egy oroszlán tudna kordában tartani.

A mikrofon mögé lép,és beszédet készül mondani.
-Hölgyeim is uraim! Mindenek előtt szép estét szeretnék kívánni és szerezni önöknek.
S mélyen megtisztel hogy mindannyian itt vannak!
Mély levegőt vesz.-Tudják,ez a galéria,egy korona díszként az elmúlt éveim ékéül,amiket magam mögött hagytam. Minden amit látnak,én is láttam,sőt éreztem. Minden ami e falakon áll,a lelkem,szívem,fájdalmam,és örömöm,mámorom,áldásom,és átkom volt!
A nök számomra mindig is rejtélyt jelentetek,mint minden férfi számára,ezzel nem lehettem egyedül.
Aztán szép lassan rájöttem hogy a nőket nem megérteni,értelmezni,megfejteni kell,hanem csak szeretni. De ami a legfontosabb tisztelni!
De mire ide jutottam,sok pofont kaptam a sok rúzsnyom mellé nyilván,ezzel sem vagyok egyedül.-Cinkos mosoly kerülgeti a száját miközben a teremben levő hímegyedekre pillant.
A lényeg,hogy megértettem hogy a nő,maga az élet kelyhe,maga a megtestesült művészet.
Édesanyám mindig azt mondta.
-Fiam,ha nagy leszel sok nő rád mosolyog,de aki veszekszik is veled,az lesz az akire te őszintén fogsz!-Az édesanyám sajnos nem lehet már itt velünk,de lelke a szépsége,és a szeretete a falakon pihen. Még egyszer köszönöm hogy eljöttek!
Vastaps szólt ezután én pedig könnycseppet töröltem a szemem sarkából.
-Most azt hiszed levettél a tűsarkamról?-Mosolygom rá mire megfogja a kezem és a szemembe néz.
-Még nem...gyere...
Kezemet szorítva elvezet a hatalmas díszterem végéig, aztán megpillantom egy gigantikus fotón Melihát,egy kisfiú kezét aki az anyjáét szorítja, aztán egy másik képen ahogy összeolvad egy ételfontos kötény és egy kis fiúcska inge egy ölelésben,tovább megyünk És szembe kerülök magammal azzal a bizonyos képpel...
Mellete pedig egy csomó olyan képet amit észre sem vettem hogy elkészített rólam. A legtöbb munka közben készülhetett, mindenhol csak én vagyok. Feketén fehérben színesben,de mindenek előtt
egészben. Látom magamat,azt aki ébresztett bennem....
-Most essek le a tűsarkamról.... vagy később?
-Tartalak...!-Suttogja a fülembe,és elkuncogom magam.
-Nem is dolgoztál igaz? Végig a Galérián ügyködtél...
-Dolgoztam is de ez volt a fontosabb,bár sikerűt elhalasztani így is mindenki eljött az időpont változás ellenére is. Ez a pár hét kellett nekem...
-Mindenkinek ilyen meghívót küldtél mint nekem?-Pillantok felé kacér mosollyal.
-Várj erről volt egy listám...azt hiszem hogy volt akinek fehérneműt is küldtem...
Szúrósan mosolygom rá.-És most? Hogyan tovább?
Azt hittem üres leszek.-Mosolyog szórakozottan a képre,-De most ugy érzem teli vagyok ötletekkel,célokkal,...érzelmekkel.
-Oh...Érzelmekkel? -Kóstolgatom és a falnak dőlök.
-Meg tervekkel!-Pillant a szemembe merészen.
-Mesélj!
-Fel akarom újítani anyám házát....Oda költözöm!
-Igen?
-Igen!
-Kellene egy új téveszme,ami bebizonyítja hogy vannak dolgok,amik még itt tartanak.
-Egy téveszme?-Mosolyogom.
-Egy valós téveszme.-Közeledik felém.
-Hogyan segíthetnék hogy megtaláld ezt a téveszmét.
-Támaszd alá hogy valós,-Fonja a kezét az enyémbe és a derekamnál ragad.-És maradj velem!
Beszippantom a számat és a szemébe nézek. De nincs mit mondanom....
Engedem hogy megcsókoljon...
-Tudod mikor szerettem beléd Rasinda?
-Igen?
-Mikor azt mondtad hogy :-Te nem vagy férfi,te Mustafa vagy. Ez annyira agyon vágta az egómat hogy muszáj volt hogy szeresselek.
-Szörnyű vagy!-Nevetem...
A galéria hatalmas sikert aratott,aznap éjjel ital-mámor nélkül szédültünk újra egymás karjaiba.
Na jó,ez túl romantikus megfogalmazás,inkább úgy fejteném ki hogy nem kegyelmezett a csipkének.
Én pedig beleégtem a bőrébe,a lelkével itatott,a sóhajaival éltetett,és hogy milyen volt úgy ébredni mellette hogy nem ijedek meg reggel?
Fenomenális volt!
Rántottát sütöttünk,és beavatott a terveibe.....

Három hónappal később...