15.Rész

-Az csak egy kidolgozott test,ahogy elnézem a kb/ tizenöt éves aggyal rendelkező lehet a hapsi!-Jelenetem Dzsanélának akinek most sikerült felfognia hogy Mehmet Ödemir 9 évvel öregebb nála,de ennek ellenére soha-soha nem fog benőni a feje lágya. Így egy hangos szakítás utána Dzsannak szüksége volt rám,a koktél bárra,és arra hogy fiatal "vadászok" szaglásszák körül hogy visszatérjen az ö "egészséges " egójához!
-Lehet,de a jelenlegi célnak megfelel!-Pödörgeti mogyoró barna haját és csábosan pillantgat a vállam mögötti imént elemzett pasira.
-Hagyd abba Dzsanála! Ez sehogy sem fog jól kijönni.
-Semmi nem jön ki jobban mint a szakítás utáni szex!-Néz a szemembe meggyőzően,én pedig nem firtatom tovább,ö is nagyon jól tudja hogy ez nem így van!
Dzsan,tipikusan az a nő,akit ha megtör egy férfi azonnal keres valakit aki a szárnyai alá veszi.
"Vagy legalább is önmaga alá" Persze egy egóját elvesztett nő,borzalmas hogy más alsójában keresi a veszett magabiztosságot! De nem ítélem el a barátnőmet! Egyszer,(Igaz csak egyszer) én is bele estem egy ilyen helyzetbe. Nem is olyan régen. Így ahogy az oliva bogyót nézegetem a poharam alján,szomorúan rá mosolyogva Dzsánálára a vállamra dobom a hajam és elhessegetem a percenként visszatérő , viszkető,égető fájó hiányérzetet......
-Akkor menj! Szedd fel!.-Fordulok egyet a kényelmetlen emelt bőrborítású bárszéken és hörpintek az italomból.
-Azt mondta hogy egy kis frsuka vagyok!-Idézi fel alkohol ittasan a csalódást.
-Mért nem mondtad hogy ö meg egy vén trotty hozzád képest?
-Mert nem az! Mehmet egy dögös állat!
-Jaj Dzsanéla! Meg kell tanulnod végre különbséget tenni a szerelem és a rajongás között!
-Mondja nekem ezt egy olyan aki hamarabb rajongta körbe Mustafa Gürpinárt mint  Török divatcégek!-Megrándul az arcom. Dzsanéla becsípve is észre vette hogy belém gázolt.
-Nem úgy gondoltam!....Tudod hogy néha hogy irigyellek?!
-Ccc! Engem?-Horkanok fel...
-Igen,téged! Neked maradt annyi erőd hogy elbírd a saját érzéseidet,és méltósággal viselted őket!
-Hát kösz....
-Mennyünk haza!-Áll fel hirtelen.
-Nem kell a kis "cuki"?-Pillantok a hátam mögé.
-Ugyan már...Mi ujjat tudna mutatni?-Vigyorog. Dzsanéla mosolya és provokatív kijelentései
mindig ugyan oda juttatnak. Jobb kedvem lesz,és imádom a barátnőmet!

Másnap nagyon korán ébredtem és le menetem a térre,egyedül kávéztam a miközben végig sétáltam az utcát,és magányba rekedtem mosolyogtam a napra.
Mióta Aslan elment még a nap is máshogyan süt, "Fenéket süt máshogyan Meyrem!!!" Csak egy nyomorult ponyvában hordanak össze ilyeneket!!! De tény hogy mióta elment teljesen színtelennek tűnnek a napok,belerekedtem a monotonitásba. Abba a fajtába amikor nem jön csesztetni senki hogy jöjjek vele ebédelni,nem kér meg senki nézzünk meg együtt egy filmet mert hasonlóan egyedül nézi mint én! Nem mosolyog úgy rám senki mint ö amikor bénáskodom,és senki nem szívja  a vérem amikor sokat dolgozom azzal a bizonyos címmel hogy "MUNKAMÁNIÁS"
Senki nem hív Rashindának.... Már éppen nyitnám ki a lakás ajtót amikor a hátam mögül egy ismeretlen férfi hang a nevemen szólít.
-Rashinda kisasszony?-Na tessék! Mégis így hív valaki "Hurrá"
-Igen,én volnék!
-Jó napot! A nevem Cihan Gürpinár!-Nyújtja a kezét a nálam jóval magasabb,nagyon elegáns kissé őszülő keskeny arcú szürke szemű férfi.
-Maga Mustafa apja?
-Igen,én volnék!-Nyögi ki kissé hadarva, olyan mintha feszélyezve érezné magát a fia neve hallatán.
-Tegnap jártam itt de,nem volt otthon senki.
-Igen,későn érkeztem.-Kapok a homlokomhoz.-De feltételezem nem engem keres! A fia jelenleg nincs a városban,és őszintén szólva fogalmam sincs vissza jön-e!?
-Magát keresem!-Megdöbbenek! Aztán beinvitálom.
Beljebb kerülünk és Cihannak rögtön megakad a szeme, Mustafa és Meliha közös fotóján. Elidőz egy pillanatig aztán félbeszakítom.
-Meg kínálhatom egy kávéval vagy teával?
-Nem köszönöm,rövidre fognám nem szeretném feltartani!-A férfi arca kérlelő és gondterhelt már az elején. Vajon megrázta öt az egykori szerelme halála? A hátamon újra végigfut a kellemetlen hideg
a friss emlékek miatt! Istenem Meliha....
-Csak tessék.-Eszmélek fel aztán leülünk a kanapéra.
-Valószínűleg nem sok jót hallott rólam.
-Inkább mondjuk úgy hogy sokat hallottam magáról!
-Én is önről!-Füzi össze ujjait, a kezei olyanok mint Mustafáé.-Meliha mesélt magáról.
-Tessék?...Nem tudtam hogy maga,mármint hogy...
-Felvette velem a kapcsolatot körülbelül úgy két éve. Elmondta hogy súlyosan beteg,és kérte hogy próbáljak a fiúnkra vigyázni,mindazok ellenére hogy nincs sok közös emlékünk.-Megköszörüli a hangját,én pedig el fojtottan figyelem öt.
-Ami sajnos ezidáig minduntalan sikertelen lett,a fiam még csak hallani sem akar rólam,persze csodát nem vártam. Tudtam hogy Mustafa nem fog tárt karokkal fogadni,mert ugye milyen is az az apa aki
20 év után újra bekopogtat?!-Kérdőn  néz felém,persze az arckifejezésem elárulja hogy mire gondolok,eddig megvetettem ezt a férfit,de hogy látom ezt a kellemetlen györtöt arcot,valahogy megfájdul a szívem. A szemei árulkodnak hogy sok álmatlan éjszakát hagyott maga után a saját vétke miatt.
-Nézze uram,én ebbe nem szólhatok bele,nem minősíthetem önt.
-Tudom,és most már látom is hogy maga jó lélékű Meyrem,Meliha sokat emlegette hogy mennyire kedveli önt. És örül hogy a fiúnk sok időt tölt magával. Épp ezért fordultam önhöz. Persze csak ismétlem magamat,csodát nem várhatok. A fiam már rég felnőtt férfi,nem egy kisfiú akit meg lágyithaok egy parkba vetett fagyizós bicikli túrával vagy egy közös pecázással. Ezt régebben kellet volna. -Visszhangoznak bennem Mustafa szavai,ahogy ez a férfi itt tördeli a kezeit és szemeiből mélységes mély megbánás tükröződik, azon vacillálok hogy MIÉRT? Miért egy halál eset kell ahhoz hogy az ember lépjen? Egy férfi,féltő apa legyen,vagy egy nő elég bátor legyen hozzá hogy segítséget kérjen? Hogy egy gyereknek újra apja legyen? Csak persze ez a gyerek már nem gyerek,és az egyetlen amit megtartott magának a gyermekkori mivoltjából,az pontosan a makacssága!
Éppen ezért így, ismerve Mustafa sebeit,nem hinném hogy tudnék segíteni ennek a férfinak.
-Nézze uram!
-Szólítson Cihannak!
-Rendben van, Cihan! Sajnos az én kapcsolatom sem valami egyszerű jelenleg a fiával.
Illetve,ne értse félre nem neheztelünk egymása, de sajnos az édesanyja halála nagyon megrázott mindkettőnket,és picit össze zavarodtunk....
-Maga nem a menyasszonya?-Kapja fel a fejét a férfi én pedig fülig elvörösödöm.
-Nem!-Érvelek kellemetlenül és közben a fülem mögé gyűrök egy tincset.
-Ne haragudjon! Meliha szavaiból úgy vettem ki hogy maga hogy is mondjam nagyon közeli kapcsolatban....
-Igen! Barátok voltunk,ez igaz! Vagyis inkább vagyunk-Úgy hadarok mint egy zavarba ejtett kislány.
Valóban nagyon közel állunk egymáshoz,a fia nagyon különleges ember,nagyon kedves és jó szívű!
De nem vagyok sem a menyasszonya.sem a barátnője csak egy barát...
-Értem! -Érvel a férfi,de látom nem teljesen érti,hiszen ö is ugyan abból az időből származik amiből az én szüleim is. Régebben valóban nem volt ez "divat" vagy épp megszokott.
Nö és férfi között vagy házasság lehetett,vagy semmi. És igazából kezdem én is érteni ennek a miértjét!.
-De ne aggódjon! Ha beszélek vele megemlítem önt,próbálok majd hatni rá,persze nem ígérhetek semmit! De felesleges aggódnia Cihan. Mustafa felnött erös férfi,vigyáz magára!

Ebben a pillanatban mondtam magamnak is igazat! Most jutott el nekem is az agyamig hogy valóban így van! És arrébb sepertem az aggodalmamat én magam is!

-Rendben van Meyrem!-Mosolyog rám.-Megyek is,nem tartanám fel,gondolom munkába igyekszik!
-Igen,így van!
-Köszönöm meghallgatott..-Nyújtja a kezét újra.
-Igazán nincs mit!
-Viszont látásra!
-Viszlát!-Ahogy a férfi kilép az ajtón a telefonom meg csörren és kijelzön felvillanó név miatt majd kiugrik a szívem. MUSTAFA az!
                                                                               ***

Minden erőmet összeszedve oldalra csúsztatom a zöld jelzőt és a lehető leghatározottabban beleszólok a telefonba.
-Szia,hogy vagy?
-Szia Meyrem,egész jól köszönöm. És te?
-Jól,jól...-Remegő lábaim miatt inkább nekiesek a kanapénak és  vadul vakargatom a fejem azzal összeborzolva a hajamat. Fenébe! A gyomrom görcsben áll! Ha belegondolok hogy ez ugyan az a barom akit bármikor felhívtam,és most mégis olyan nagy köztünk a feszültség még telefonon kérészül  is....
-Annak örülök,dolgozol?
-Még nem...nemsokára indulok!
-Kérnék tőled valamit,-Megsiklik a hangja,mintha szégyené magát. De én örülök ha kérni akar valamit akkor vagyunk még annyira jóban hogy ne érezzen utálatot irántam mert szinte elzavartam amikor velem akart maradni.
-Tessék,mondd csak!
-Elég fúra kérés,sőt az! De ne haragudj érte.
-Nyögd már ki!
-Ma vinnék el a lakásomba anyám hamvait!-szünetet tart én pedig vissza a levegőt. -Át kellene venned. Persze nem kérem hogy tartsd a lakásban ha zavar nyugodtan leviheted a raktárba a képekhez.Ne haragudj hogy ilyet kérek de rajtad kívül nem bíznám másra.
-Ne szabadkozz,kérek! Persze hogy átveszem,és nem viszem sehova,itt marad velem!
Köszönöm.-A hangja mázsás de mégis megkönnyebbült. A torkomat szorongató gombóc nem akar megszűnni,és egyszerűen annyira remegek hogy a kezemben alig tudom tartani a telefont.
Szünetet tartok és ö sem szól, ez ugyan az a kínos csend ami akkor áll be amikor
két ember nagyon kötődik egymáshoz nagyon vágyik a másikra de még sem tud mit mondani.
Ölelni volna jó öt,újra a szemébe nézni,érezni a melegét. Szavak nélkül beszélni.
-Ne haragudj de rohannom kell, Hugó szeretné ha bent lennék, tudod a őszi kollekciót tervezi,már hamarosan készen lett volna, de megszállta az ihlet és újra alkotta,természetesen azt jelenti hogy...
-MEYREM !!!CSIPKÉT,TŰT CÉRNÁT,LARA FÁBIÁNT !!!-Mondtuk ki egyszerre és elnevettük a végét.
-Persze mindent értek! És hogy fogadta Dáliá La' Borelli-t?
-Te is ismered Dáliát? Tudtad hogy ö lesz a helyeden?
-Először is nem én ismerem hanem ö ismer minden szakában levő hímet! Volt hozzá szerencsém,még régebben.
-Ouh!-Szóval vele is össze szűrte?
-Persze nem úgy! Ne értsd félre,az tény hogy több pasija volt mint Allahnak követője,de én tartoztam ezen hímegyedek közé! Hugó viszont igen!
-Mindent értek!-Kuncogom.-Igen már elmesélte hogy összetörte a szívét,de jól bírja az itt létét eddig!
Még csak egy fél doboz levendulás papírzsepit használt el! Néha ha rájön csak 1 tábla csokit puszit el.És naponta csak 10 szer pörgeti le egy huzamban a Caruso-t!
Elneveti magát,és azt kívánom bár lehalkulna a város hangja hogy jobban hallhassam mert közben elindultam,tényleg el ne késsek.
-Hát akkor ideje beszerezned 1 pár füldugót! Sokszor még én is hallottam odalent a stúdióban az "Áriáit".
percet sem gondolkodva,de mégis megszeppenve felteszek neki egy kérdést.-Nem hiányzik a stúdiód?
-A stúdióm,a lakásom,a városom...mind hiányoznak! De itt van szoba szolgálat,és egy remek kis bár lent.
-Ez szörnyű,elárullak Alinak!
-Nem,a Lialinánál nincs jobb!
-Persze-persze! Most már nem úszod meg!
-Semmi nem fogja pótolni Isztambult és annak minden zugát Meyrem!-Megállok egy helyben,mosolyra húzódik a szám,a hajam belesimul az arcomba hogy a cipőmet bánom.
-Szóval utálsz!
-Honnan veszed?
-Mert kitúrtalak,innen!
-Nem túrtál ki! Csak most is -mint általában mindig- igazad volt! Kellett egy kis friss levegő.
Most viszont szíven üt amit mondd! Most mit érezhet,belátta hogy tényleg csak kapaszkodott belém és nem érez semmit???
-Én is megyek,délután dolgozom és addig még sok elintézni valóm van!
-Mennyj csak,szép napot!
-Neked is,....Meyrem!!
-Igen?-Alahom! Csak mondja azt hogy hiányzom!!!
-Délután 6-ra viszik!
-Hogy mit? Ja igen...igen... Rendben,otthon leszek!
-Még egyszer köszönöm!
-Egyáltalán nincs mit! Szia...
-Szia....

Miért könnyes a szemed kora reggel drágám?-Szólított meg bársonyba burkot karokkal Hugó a bejáratnál fent az emeleten.
-Reménytelen! Már megint reménytelen...Hogy is képzelhettem hogy én meg ö?? A kurpli meg a "Casanova"!
-Jaj Drágám.-Nyájaskodik és simogatja meg a fejem a világ legaranyosabb főnöke.
Hiszen szeret téged!
-Ja,persze! Szeret! Mint a húgát esetleg!...Csak egy bukás voltam,és én buktam belé mégis!-Vágom le a táskám. Hugó előttem terem egy vadonat új levendulás papírzsepivel!
-Elmosolygom magam és újból csörren a telefonom. Amira az!

Szia!
-Szia Drágám,ugye nem felejtetted el hogy ma négy órakor lesz a menyasszonyi ruha próbám?-Kuncogja boldogan a nővérem,és én is felderülök az ö boldogságán.
-Persze hogy nem felejtettem el szívem! Ott leszek! De most dolgoznom kell!
-Rendben szép napot!
-Neked is....

 Bámulom magam előtt Mustafa hálószobáját,2 hete itt vagyok de mégis csak most vettem észre
hogy milyen nagy is ez a szoba, és valamiért annyira üres...olyan semmit mondó.
Meg nem mondanám hogy pont egy olyan egyén él itt aki belül nagyon is szereti a sokoldalú sokat mondó dolgokat.Aki mindenből és mindenkiből kicsikarja a szépet,Legalább is a képein ezt láttatja.
Anyú amikor ma megpillantott a menyasszonyi ruha probán elég paprikás volt a kedve amikor
a fancsali képem mellé még megkapta a hírt hogy a "völegényem" nem lesz ott az esküvön.
Néha elgondolkodom hogy csak nekem vannak ilyen maradi szüleim,vagy nekem van pancser életem?
Kikászálódok a szobából és a nappali kanapájára vetem magam egy teával.
Szörnyrü hogy érezem az illatát,itt vagyok a lakásában és ö pedig sehol....
Az üveg dohányzó asztalra pillantok és az urnára miben Meliha hamvai pihennek,
Aztán bevillan Amira gyönyörű barna arca és hófehér menyasszonyi ruhája.
Vegyes gondolatok de a végén mind egyhez juttat,fel kell hívnom a barátomat.

-Szia!
-Nem tudsz aludni?-Kérdi kissé lustán.
-Miböl gondolod?
-Hát tudod, hajlani két óra van!
-Úgysem aludtál!-Köhintek hegykén.
-Valóban nem...
-Képzeld arra jutottam hogy ronda a lakásod!
-Eddig sosem mondad!
-Igen,nem tünt fel,de egyátalán nem olyan mint egy művész otthona.
-Nem vagyok Művész csak egy fotós!
-Nem áll jól mikor meg hazudtold magad! Hol hagytad az egódat?
-A lakásomban!-Ércelödik.
-Szóval átrendeztem kicsit ha nem gond!
-Mi műveltél?
-Öhm...semmit csak arrébb toltam a nappaliban a szekrényedet és tettem rá gyertyákat,és van egy uj
függönyöd a szobában, igy otthonosabb,nem birtam ugy élni hogy semmi élet nincs itt.
Minden fehér meg szürke....
-Nevet- Szörnyü vagy te nő!
-Hát igy jár az aki egy nőt költöztet az otthonába!
-Szóval nem szeretsz ott lenni? Ez eddig nem tűnt fel.
-Mert eddig itt voltál!
-És én voltam a legotthonosabb kiegészítő?-Hangosan felnevetek...
-Igen,pontosan!-Sziszegve szívja be a levegőt.
-Milyen napod volt ma?-Kérdi és közben visszafekszem az ágyba.
-Gyors és fárasztó munka,aztán egy röpke ebéd,és egy Mennyasszonyi ruha próba.
-Na! Férjhez mész?-Ércelödik,de közben gúnyosan ciceg.
-Képzeld! Leszel a tanúm?-Nevetek de ö nem csak ennyit fűz hozzá.
-Ha férjhez mennél,én megnősülnék!
-Ami azt jelenti hogy sosem megyek férjhez mert Gürpinár úr az agglegénynek született!
-Vagy jelentheti azt is hogy elveszlek...
Félrenyelem a saját nyálamat és felpattanok.-Hogy mit csinálsz?
-Hát, nem azt adtuk be a szüleidnek hogy vőlegényed vagyok?Ha bejelentenéd nekik hogy férjhez mész én kellene hogy elvegyelek!
-Oh te szegény! Nyugodj meg nem keverlek ilyen szörnyű helyzetbe!
-Igazad van,borzasztó lenne. Minden reggel arra ébredni hogy belém bújik egy nő. Pattog hogy vigyem le a szemetet,arrébb tolna borotválkozás közben a tükör elöl miközben ö sminkel.
Minden nap az illatától részegednék...és valószínűleg sose tudnék kijózanodni....
-Szeretsz részeg lenni...-Suttogom.
-Pedig józannak lenni is jó ha van miért!
-Igaz!
-Emlékszel az extra szűz olíva bogyóra?-Hozakodom elö-e hitvány kérdéssel de persze a női egó-m nem hagy most sem nyugodni. AKAROM HOGY AKARJON!
-Igen...Hiányzik...
Ajkamba harapok.-Menj le a bárba keress egyet!
-Nincs még egy olyan...Na jó! Aludnod kellene Pinki poni!
-Aslan!
-Tessék?
-Az az olíva bógyi...Szóval...Hogy néz ki?
Kicsit felnevet aztán halkan suttogja:-Olyan,mint Istambul! Szép álmokat!
-Neked is!

EGY FENÉKET ALSZOK! -Vigyorogva felkelek és kinyitom az ablakot,Hiányzok neki...!
Hiányzok neki!-Ismételgetem,és örülten azon elmélkedem hogy összepakolok és azonnal utána megyek.....