Az aki tegnap fontos volt,ma már csak emlék..
Mély szorított levegővel, a torkomban ragadt szóval maradok a folyosón. A doktor megérinti a vállamat,és együttérzést tanúsítva ennyit mond:-Sajnálom!
Meglepődök a megindultságán,sajnos neki majdhogynem mindennaposak az ilyen esetek.
Aztán megpillantom Hugót a folyosó végén hozzá sietek,s észre veszem gyülekező könnyeit,
Az itt-ott begombolatlan kardigánomra szorítja kezeit ahogy átölel és a nedves hajam hozzáér az arcához.
-Ceryy,átfáztál!-Mit sem törődve aggódó arcával neki szegezem a kérdést.
-Honnan tudtad?
-Beszéltem az egyik nővérkével hogy ha gond van hívjon,nem akartam a szisza fiút egyedül hagyni.
Elmerengve nézek rá.
-Ceryy te remegsz!-Újra szinte meg sem hallom amit mond,pont nem érdekel hogy nekem milyen testi reakcióim vannak,fázok-e vagy fáradt vagyok. Az nő odabent épp haldoklik...
Mustafa pedig fogalmam sincs hogy fogja ezt viselni...Nyilván erős marad mert férfi!
Ö pontosan azokhoz a férfiakhoz sorolható akinek ha a hátára követ kötsz viseli.
De ott belül mi lesz vele...?
Be kellene mennem hozzá,hiszen azért vagyok itt! De amikor igazán nyújtani kellene neki a támaszt úgy érzem kifosztott vagyok.
Kicsókolta belőlem az erőt magába szívta a lekelem és már nincs mit adom neki csak a könnyeimet.
Levetem magamat a székre,és a tenyerembe temetem az arcom.
Erről beszélt nekem,
Hogy nem kapaszkodhat belém,nem telepedhet rám. Azt hittem bírom ezt,átvenni a saját terhét.
És tartani öt amikor össze akar zuhanni. Anyu jut eszembe,számtalanszor tartotta apuban a lelket.
S talán ezért is teremtette Alah a nőt!
A NŐT ki lelkével tartja a testet: a férfit...
Erőt veszek magamon,és átlépem a küszöböt. Aztán megpillantom a gyenge nőt.
Vézna,kis karjai élettelen színe,gyengeséget sugárzó arca úgy pihen az ágyon mint valami múló szeszélye ennek a világnak,kialudt láng,egy hervadó virág.
És hallom a szavait a fülemben,hallom ahogy azt kéri vigyázzak a fiára.
Tudom hogy Meliha azt szerette volna ha örökre vigyázok rá,gyerekeket szülök neki és nem hagynám öt magára. De jelen esetben csak annyit tehetek hogy mellé állok,hogy érezze van kibe kapaszkodni,amikor majd fel kell állni.
Az oroszlán egyik keze az anyáét fogja a másik a homlokát simogatja.
Biztos vagyok benne,hogy kevés férfi szereti így az anyját ahogyan hogy ö.
Dúdolni kezdek egy altatót,épp oly halkan ahogy a szél jár kel a nyitott ablakon...
Hugó könnyei patakokban folynak némán,Aztán megnyugvás terít be minket.
Így kevésbé erezhető,a fájó tehetetlenség.
Most érzem nyugszik a part,nem mossák a bősz hullámok,nem rágja a szívemet az esetlenség és a kétségbe esés. Hugó rám pillant,és tudom,jót tettem. Csillapodott a fájdalom ha csak egy pillanatra is.És amikor sípol a gép,Meliha utoljára felsóhajt.
Szeretlek anyám!-Suttogja anyának homlokára puszilja a szót,aztán mint egy erős szikla feláll és kimegy a szobából....
Hát vége lenne???
Meliha arca megkönnyebbült,szíve már nem ver,az ablakból hallom a sirályok ébredését,talán elszállt velük s a fényes hajnallal. Maga után hagyva mindent ami eddig múló világát jelentette.
Kikászálódok sokkosan a szobából,és Mustafát keresem,
Hugó ott maradt a nővérrel aki fehér lepedőt húzott Melihára,nem bírtam nézni tovább.
És egyre jobban félek mert az oroszlán eltűnt!
Már éppen hívnám mobilon amikor megpillantom a kórház kertjében,a padon amin olyan sokat beszélünk az elmúlt időben.
Kezeit imára tartja,a szemei napnak könnyes tükröt vetve....
Nem tudok mozdulni,vajon én mit tennék a helyében?
Biztosan hisztérikusan viselkednék,vagy épp magamba fordulva átkoznám még a napot is!
Itt ebben a percben látom benne azt amit igazából tisztelni való egy férfiban.
Viseli a fájdalmat,de nem törik meg!
-Hívtam egy taxit.-Suttogom s mellé ülök.
-Köszönöm!-Nyögi ki aztán csöndben vagyunk.
Mit mondjak neki? Mivel biztassam? Mit lehet ilyenkor mondani?
-Meyrem.-Megremegek és felé vetem a szemeimet,arcomat nem mozdítva,félek elküld.
vagy valami olyat mondd hogy megbánt újra...
-Mennyünk haza!-Megfogja a kezem és felállunk,Hugó csatlakozik hozzánk szintén csendben.
Már a lakásban....
Beérünk becsukom az ajtót,ö levetkőzik mintha ott sem lennék,aztán bezárkózik a fürdőbe.
Teát főzök,s amit kiér a zuhany alól rádől a kanapéra,sokkosan néz maga elé.
Átnyújtom a teát....
-Számtalanszor lejátszottam ezt az egészet már az évek alatt. -Kezdi-Túl sokszor is...
Mellé telepszem,s hallgatom.
-A legrosszabb az egészben hogy már nem is öt sajnáltam,hanem magamat!
Mindig olyan erős volt,és közben olyan gyenge,én nem tudtam volna ezt végigcsinálni!
De ö igen! Tíz évig húzta! Főképp miattam! És én közben magamat sajnáltam!!
Ökölbe rándult a keze a fehér kanapé kartámláján,és könny cseppent a szeméből,a tekintete még mindig homályos,merül a semmibe. Erősen harapom a számat hogy nem sírjak.
Becsukta a szemét és mély levegőket vett. Nem tudtam mit mondani.Csak néztem öt...
Végre kinyitja a szemét és rám néz egyenesen a szemembe.
Menny el!-Nem haragos,inkább úgy cseng mit egy jó tanács.
Csak ráztam a fejem.
-Meryrem menny el!
-Nem megyek!
-Miért?
-Mert igazából nem akarsz egyedül lenni!
-Igazad van,nem akarok! De te mindig azt veszed előbbre hogy nekem mi a jó!
Hol ott közben...teljesen kifacsarlak!
-Igazad van! kifacsarsz....Nem tudlak hova tenni...De ezt most félre teszem.
-Ne tedd félre...Ha mondani akarsz valamit,mondd!
-Nem! Nem most kell kettőnkről beszélünk,valószínűleg össze vagy zavarodva Mustafa.
És most már én is,de ettől függetlenül nem bántottál...Nincs jogom pont most egyedül hagyni.
Rám néz...Erősen magához húz a mellkasára fekteti a fejem megremeg és én is.
-Miféle nő vagy te?
Felnézek a szemébe:-Te tudod!-Suttogom aztán vissza bújok hozzá és végül elalszunk...
Órákkal később arra ébredek hogy felöltözött,tetőtől talpig feketébe,közben telefonálgat s végül megpillantja hogy ébren vagyok.
- El kell intéznek pár dolgot.
-Menjek veled?
-Nem pihenj,később beszélünk...
-Oké...-Bólogatok aztán megpuszil és egyedül maradok...
A telefonomon egy csomó nem fogadott hívás...Amira,Hugó,Anyu,Dzsanni,Bahar...mi van itt?
Azt sem tudom kit hívjak...egyszerűen beszélni sincs kedvem senkivel...
Lezuhanyzom és erőt gyűjtök,folyton látom Melihát,és elborzaszt hogy mi történt pár órája.
Kinézek az ablakon,és látom Isztambult,Az utcát,a nyüzsgő nagyvárost,minden ugyan olyan maradt.
Leülök,és megmaradt teát kortyolgatom...
Végig pörgetem a gondolataimat...micsoda örült módjára esünk egymásnak. A tarkómon átfut a borzongás,a gyomomba görcs áll. Aztán sminkelés közben a tükörben egy mondatot mondogatok magamnak amíg el nem hiszem fel nem fogom!
-Muszáj elengedned! Muszáj elengedned!....
***
Gyönyörű,felséges Istambul!
Hol meghajol a nap is fejedelmed felett.
Hol tornyosulnak a palota égbemetsző oszlopai..
Hova menekültem,s otthont kaptam szívébe fogadott ez a színes,tüzes város.
Teli Alah minden áldásával. Oh Alahom,csak te tudhatod vezeted az útjukat azoknak kik híven követnek,s azokat is oltalmazod kik megbuknak az úton levő gáncsos szakaszokon.
Fekete blúzomra cseppen a kávé amit meg látom s megremeg a kezem,
Leteszem a csészét ahogy közeledik,a napszemüvegén megcsillan a fény,a szoknyámba belekap a szél. Ö pedig csak közeledik, és közeledik.... Megbeszéltük együtt ebédelünk,ami persze annak apropója hogy igazából beszélni szeretne velem.
Tisztáznunk kell a helyzetet ezt mint kettőnk tudja.
Le ül velem szembe és leveszi a szemüveget. valahogy nem tudok a szemébe nézni....
-Rég vársz rám?
Ha tudnád milyen rég....Gondolom magamban s könnyen kiejtem.
-Nem,ne aggódj,csak nem rég érkeztem.
Belekortyol a kávéjába amit már előre kikértem neki aztán az órájára pillant.
-Elintéztem a hamvasztást....Közli s megrándul az arcom.
Ebédelni jöttünk de egyikünknek sincs étvágya.
Meyrem,igazából szeretnék veled beszélni...-Kezdődik!
Azt igazság az,hogy...hogy igazad volt,menekülni akartam,és....-Szemebe néz,összeszedetlen szavait azt szeretné hogy értsem meg. De meg nem szólalok.
-Szeretném ha tudnád hogy nem akarlak semmibe venni,úgy értem ami köztünk történt azt nem így akartam.Nem ilyen körülmények között. Nem szabadott volna igy lerohannom,de nem birtam féken tartani magam. Nem vagy használati tárgy és nekem sokat jelentesz...nagyon sokat.
Épp ezért már nem akarok elmenni...
-De menj el!-A hangom határozott,arca megszilárdul.-Menj csak el! Gondolkodnod kell! Jobb lesz,így hogy már belátod,hogy már nem menekvésnek szánod hanem időnek.
Ésszerűbb! Mennyj el! Amugy is már aláírtad a papírokat.
-Itt nem papírokról van szó Meyrem,-Érinti meg a kezem.-Arról van szó hogy...
-Arról van szó Mustafa hogy össze vagy zavarodva!-Húzom el a kezemet tőle.-
-Tisztában vagyok azzal hogy mit akarok,Rasinda.-Arca birtokló,s tekintete elárulja hogy ENGEM AKAR!
-Nem,nem vagy tisztában Gürpinár!-Hangunk védekezik a másik ellen.
Nem akarok száraz föld lenni egy olyannak aki szereti a tengert.de fél a vihartól!
Felállok a karomra akasztom a táskám,ö is feláll és olyannira közel jön hogy felesleges lenne
bármilyen szó. Annyira szeretnék hinni a lángoló barna szemeinek, de félek hogy magányból adódóan menekülne hozzám.
-Megérintem az arcát és erőltetve rámosolygom.-Jó utat Aslan!
Megérti hogy vigyázok magamra,de a tekintete leigázott. Minden bizonnyal abban bízott hogy
megvallom az érzéseimet és vele maradok. De nem maradhatok vele ameddig nem tudja biztosan.
Engem akar,vagy csak társaságot....
Akkor vegyük szép sorjában!-Ingatja a fejét Dzsanéla,feljöttem hozzá a lakásába,most kászálódott ki az ágyból,teával kínál,de jelen helyzetben a illatától is émelyem.
-Szóval:,-Közli hogy "olyan vagy mint Isztambul" ami kb annyit jelet hogy te vagy a fél élete.-Lesütöm a szemem.-Aztán a jó ízű kiosztás után,"finomkodtok" egy eszementet a raktárban.-Persze mindazok ellenére hogy veszekedtél vele.-Aztán vele maradsz amíg szegény anyukája...És..mire
Már el sem akar mozdulni mellőled: ELKÜLDÖD EGY RAKAT NŐVEL KÖRÜLVETT,TÖBB KM-RE LÉVÖ TÖBB HETES MUNKÁRA!-Emeli fel Dzsan értetlenkedve a hangját.
-Pontosan!-Jelentem ki kezemet tördelve.
-Megengedsz nekem valamit?
-Igen...?
Megragadja két karomat és felrázz.
-Te megörültél!!! EZ SZERELMES BELÉD!!!! TE IS BELÉ! ERRE ELKÜLDÖD???!! Szeretlek,de lökött vagy!-Hagy ott és ingerülten kiszedi a hosszú hajzuhatagából a gumit.
-Pontosan erröl van szó Dzsanéla! Nem a menedéke akarok lenni,mert az nem szerelem,az menekvés!
-Akkor sem értek egyet! Mindig vele vagy,most tényleg szüksége van rád!
-Nem! Időre van szüksége Dzsanéla,nem volt ura a tetteinek. Úgy esett nekem mint örült.
Olyan elesetten,nagyon akarta hogy szeressem eleve hogy VALAKI szeresse...-Halkulok le...egyedül volt érted? Azért nem akart elmenni már mert tudja hogy ott is egyedül lenne. Itt pedig nem!
-Értelek! De én biztosan nem tudnám elengedni!-Dzsanéla arca megállapodik rajtam,szürcsöl a forró teából...Majd rakoncátlanul elmosolyodik.
-És milyen volt?
-Hagyjál békén!-Mosolygom szemérmesen.
-Részleteket akarok!!! -Fészkelődik az ágyon és rámered!
-Jaj Dzsanéla...hagyjuk kérlek,téboly volt a múlt éjszaka... Fel sem fogtam hogy mit csináltunk,
olyan hitelen történt,aztán jött a hívás,rohantunk a kórházba...
-Oh Istenem!-Dzsaléla megölel és megfogja a kezem.
Mondtam én hogy finom!-Kacagja el magát...."mi csak barátok vagyunk" -Ugye?
-Tényleg azok vagyunk! De valószínű hogy ha kitisztul a feje,és rájön hogy jobb nem firtatni a dolgot. Szerintem a barátságunknak is annyi!
Dzsanéla elhúzza a száját oldalra,aztán mondd egy ilyet!- Ahol egyszer tűz volt ott mindig lesz parázs!....
-Ja! Vagy romok,meg korom...-Bököm ki savanyúan aztán mindketten kicsit nevetni kezdünk.
Mivel inkább éjszaka otthon aludtam,nem kíséreltem meg hogy újra kavarjunk egyet a dolgok menetén. Amirának is el kellet mondanom mi történt. Aki persze teljesen más véleménnyel volt mint Dzsanéla. Amira egyet értett velem és azt mondta,jól tettem hogy adtam idöt magunknak.
Csak tudnám hogy a jó döntés miért ilyen rohadt nehéz...
Másnap a munkában...
A studiója előtt elhaladva egy hölgyet láttam amit birtokba veszi a termet. Ha jól látom már dolgozik,is. Mivel elfoglalt még nem mutatkozom be neki inkább felmentem Hugóhoz.
De borzalmas állapotban találtam!Vörös fürtjei loboncosan lógtak egymásra,apró méregzöld csokornyakkendőét kioldva felém meresztette szemit.
-Jóreggelt!
-Mi a jó benne? -Savanykás hangjából ítélve bal lábbal kelt.-Hát nem itt hagyott minket ez a szegény kis mocskos!-Gyürködte a papírzsepit.
-Kávé,fönök!-Nyújtom oda aztán fintorogva leteszi az íróasztalra.
-Hugó!...Szólítom meg....még a körmét is rágja...Ilyenkor olyan mint egy kisgyerek.
-Mi baj van?-Érintem meg a vállát.
-Az a NŐ!
-Milyen nő?
-Dálía La' Borelli. Életem szerelme....Épp lent kattogtatja a vakut a szisza fiú helyett!Miért ver igy a Madonna???
-SZóval ismeritek egymást...Várj szerelmed?
-Bizony!...Sóhajt.-Nem először dolgozik itt nálunk. Elözö alkalommal összetörte a szívemet.
-Sosem mondad hogy nő is volt az életedben.
-Volt...az egyetlen...De nem birta velem,azt mondta nem tud úgy élni hogy közben tudja,a pasikákra bukom.Pedig esedeztem,mondtam hogy nekem egy pasika se kell ha velem maradna. De nem bírta,és elment....
-Mélyet sóhajtok és megölelem öt,most is női parfümmel van befújva. Hugó javíthatatlanul meleg.
De a szíve is az,megértem a nőt,de sajnálom Hugót.
-Na jó! Valahogy kibírom! -Erőltet magára egy mosolyt és kezdjük a munkát.
Amúgy drágám!
-Tessék?
-Ezeket a Szisza hagyta itt neked!
-Mustafa volt itt?
-Igen ma kora reggel, illetve nem rég azt mondta délután indul.
-Már is? De a munkája a csak 2 hét múlva kezdődne...
-Muszáj mennie...Azt mondta hogy ezt adjam oda neked.-A kezembe tesz egy kulcsot a házkulcs az,és a raktáré...A szemeim bekönnyesednek.-Most fordítok neki hátat amikor épp kellenék,önzőnek és butának érzem magam....
Délután sokat tépelődtem kettőnkön ezerszer megfordult a fejemben hogy kiszaladok a kikötőhöz és
nem engedem elmenni, De nem engedhettem magamnak hogy elragadjon az eszetlenség....jobb lesz így!
Üdvözöljük egymást Dáliával amikor megpillantom Zsalindát belépni a csapóajton.
Mint mindig most is magassarkút és miniruhát visel ,a haja fényesre és szögegyenesre vasalva.
Belép a stúdióterembe,és meghökken a látványon,miszerint egy hölgy fogja öt fotózni.
Bár Mustafa kitette ö az ágyából,az életéből,és a galériájából,a cégünkhöz való szerződése még itt tartja. Hiszen törzsgyökeres modellünk,a nyári divatlapok elején fog tündökölni.
Szívélyesen köszönt,még egy mosolyt is megereszt felém ami nem rá vall.
-Szervusz Meyrem!
-Szia!-Köszönök röviden és próbálok az összeállításokra koncentrálni,nem arra hogy beszélgetésbe szeretne velem keveredni, a közelsége erre utal.
-Hogy vagy?-Hogy-hogy vagyok??? Mit akar ez a nő?
-Jól köszönöm,és te?
-Remekül,-És jön a rizsa....Zsálindának mániája leregélni a sikereit,jó múltkor még Cosmopolitenben is szerepelt,aztán egy hajfesték reklámban is helyet kapott rizsa-rizsa és még több rizsa. Felfogtuk hogy gyönyörű vagy!
-Ez csodás további sok sikert...
-Oh köszönöm! -Legyint és odalöki azt amiért valójában szóba állt velem.
-Musafa jól van? Érdekes hogy nincs itt...
-Felmondott...most cipruson van!-A fenébe ezt minek mondtam el???? Képes kihasználja a helyzetet és utána megy,Mustafa meg lehet hogy amilyen állapotban van vissza repül a karjaiba,miért nem tudom a számat befogni????
-Valóban?
-Igen...-nyögöm ki szánalmasan.aztán mentem a menthetőt.-Jövőhetén a szabadidőmben meglepem. Utána megyek!-Egyből összerándult az arca,de mosolyt formál belőle.
-Hát peszre a szerelem.-Vicsorogja.
-Igen.-Vigyorgom én is aztán hátra dobja a haját és teszi a dolgát.
-Ribac!-Köhögöm fel.
-Szuka!-Köhinti mellettem Hugó is! -Jelen pillanatban nem tudtam eldönteni Zsálindát vagy Dáliát szidja.
Éjszaka....
Leültem a kikötőbe, lógatom a lábamat a molón,és figyelem ahogy a tenger feketén hullámzik.
A lángoló szívemre semmi nem lehet gyógyitobb,mint a hűs elborult tenger,
Senki nem tudja hány halál fekszik a mélyén,mennyi könnyel lett bővebb mégis olyan gyönyörű és nyugtató.....Gyere vissza Aslan..<3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése