13.Rész

Már a holmijaim egy része a lakásában.
Szótlanul pakoltuk és vártunk....Amirának láttam a tekintetén hogy nem pártolja a dolgot,sosem szerette nézni hogyan kínlódom. Föképp most amikor ö annyira boldog.
Három hét múlva lesz az esküvő. Ahova igazából Mustafa is hivatalos lenne..
Persze anyuék mit sem sejtenek arról hogy valójában nem vagyok a menyasszonya,és hogy Mustafának ilyen állapotban van az anyukája.
-Vacsi?-Nézek rá puhatolózó tekintettel.
-Főzzünk?-Pillant rám.
-Főzzünk!-Mosolygom.-Valójában most olyan mintha összeköltöztünk volna.
Borzalmasan telnek a percek,aztán elkezdünk főzni és a csend elevenen lenyel minket.
Aztán elkezd nézni miközben mosogatok.
-Mi a baj?
-Olyan vagy mint Istambul!-Jelenti ki őszintén,fűszerezetlen hangon,nincs benne gúny,tűz,bántás vagy dicséret.Csak a szimpla felismerés.
-Tőlem is menekülsz igaz?-Nyögöm ki keserűen.
-Micsoda?
-Semmi hagyjuk. -Elkezd forrni a vérem....
-Vádaskodni akarsz? Mond te mit tennél a helyemben.?-Próbálok épp ésszel gondolkodni és nem leteremteni.
-Én is menekültem mikor fájt,nem szólhatok bele a te ügyedbe...
-Tudom hogy nem tetszik,és lehet hogy csalódtál bennem de ez van!
Megkavarom az ételt....Nem szólok semmit....
-Gyávának,és élettelennek tartasz,legyen! Egy sajnálni való bolond vagyok!
-Sosem mondtam ilyet!
-De gondoltad!
-Mustafa! Abba hagynád ezt? Az idegeimre mész! Nem mindegy mit gondolok rólad? Úgy is elmész! Úgy sem számít hogy mi fog itt történni,mert Isztabulal együtt elfelejtesz!-Gombócot nyelek és a párás szemeimmel elárulom magam. Így veszettül támadok tovább! Eszetlenül hozzá vágok mindent amit nem kellene,szavakat amiket a keserűségem szült.
-Tudod mi a véleményem? Hogy szereted nyalogatni a sebeidet,beletörődsz a fájdalomba! Mindenkinek vannak problémái! De tudod az hogy fájdítod a szívedet a múltal azzal tönkre teszed a jövődet! Észre sem veszed mit hagysz magad után.
Cserben hagyod Hugót,söt az egész céget! De tudod mit nem Hugó itt a baj mert talál mást,
te cserben hagyod magadat!...Igen ezt gondolom! Egy Galéria! Erről álmodtál,nem kell mondanod, mert tudom.-Remeg a hangom de annál erősebben feszítem a szavakat.ö pedig úgy áll a konyha közepén mintha sok kis üvegszilánk szakítaná a bőrét, kínnal de tűri.
-Ezt volt az álmod! És mit teszel? Eltűnsz! Gratulálok! Az a férfi aki én ismerek az céltudatos és bátor! És nem menekül! De mondok én neked valamit! Itt hagyod a szívedet!
Mert nem én vagyok Istambul Mustafa! Te vagy az...A szomorú hullámok a parton,a lemenő nap,a színes utcák,..minden ami körülvesz a lelked! -Megakar szólalni de nem hagyom.
-És tudod mit? Nem is az a legidegesítőbb hogy elmész,hanem az hogy azt hiszed ezzel megoldod!
Pedig nem!
-Meyrem!-A hangja akár a hárfa,hogy lehet ennyire nyugtot? Azt hittem rám fog förmedni.
-Menj innen kérlek! És ne gyere vissza!-Kés a szívembe! Oké de nem hagyom annyiban.
-Most elküledesz? Miért? Mert probállak észhez tériteni? Nem erröl szól a barátság?
-Te...ezt nem érted...-Suttogja a szemei akár egy törött tükör.-Láttam hogy éltél,boldog családban!
Foggalmad sincs róla mit érzek!
-De tudom...Suttogom,-De ezzel nem oldasz meg semmit!
-Akkor mesélj mit tegyek?
-Közelebb lépek,remegö tenyeremet a szivére emelem,érzem erősen ver. Erre hallgass,ne is rám,nem is másra,csak erre. És ne a félelmedre!
Szemembe néz arca elárulja mennyire belé tapostak a szavaim,azt akarom hogy újra lássam öt mosolyogni,látni akarom azt amilyennek megismertem. De most nem látok mást mint egy vérzö,zilált oroszlánt aminek perzselnek a szemei...-Elveszem a kezemet és felkapom a táskám.
-Ne menj el! Maradj-Kap a karomért de rá sem nézek,lassan ereszt....
-Zárd el a gázt!-Utasitom komoran és kilépek a lakásból.

A az ég sir helyettem,elázott a ruhám és nagyon fázok,de nem megyek vissza,sem haza.
Céltalanul járom a gyönyörü Isztamult,aztán a lábam valahogy a Lialina bejáratohoz vitt,
Oda is a legközelebbi helyhez,vagyis a pulthoz és Alihoz.
A barna börü fekete szemű apuval egyidős tán kicsit idösebb férfi szemembe néz vizes hajamat komor arcomat és zilált ruhámat tekintgeti miközben egy sörös poharat csillogtat a fényben.
Aztán elém tol egy üres martinis poharat,intek hogy ne tegye! ,ne töltse bele az életembe végzetesen
beletrafált italt,amivel kezdődött minden.
-Nem kérek semmit!-Nézek rá egykedvüen tekintetét kerülöm,és várom a kérdését amit meg is kapok.
-Hol hagytad Mustafát?
Megrándul az arcom,a vizes hajamba túrok aztán Ali mégis csak tölt nekem.
-Nem kérek Ali...-Mosolygom elesetten aztán beleteszi az olíva bogyót és kinómban elvigyorgom magam.
-De a lelked kéri!-Kacsit majd ott is hagy és ugyan kit szolgál ki? Na kit?
-Szép estét!-Magas termete melletem tornyosul,szöke haja neki is nedves és komoran megkérdi.
Szabad ez a hely?
-Tessék!-Vetem oda és meghúzom a martinim.
-Meyrem Rasinda!
-A görög félisten!-Nézek rá helykén és keresztbe tett lábakkal oda szólok Alinak.-Igazad van! -Rám pillant.-A poharamat nyújtom felé.-Mikor teletölti  mindet tudó és nem tetsző pillantást vet mind kettőnkre. Titkon tudom hogy ö is azt szeretné hogy Mustafa akit szinte már fia ként szeret,legyen a én lovagom.Erre be szteppel az életembe ez a szőkeség és elhiszi második nekifutásra kifekszek neki.
-Eláztál?
-Még csak most fogok igazán,húzom le frissen töltött italomat aztán a szemébe nézek.
-Kérek,menny innen! Nem szeretnék rajtad kitölteni olyan dühöt amit egy másik hímállat rakott belém!
Felnevet aztán az ajkába harap.
-Tudod,rég nem találkoztam már ilyen növel.
-Milyennel? Aki olyan agybeteg hogy elküld egy magadfajta félistent a sunyiba?
-Ilyen tüzessel,olyannal mint ez a martini a számban.....
A szemem elkerekedik,a lélegzetem megáll aztán leesik minden...
A szemébe nézek! ÉN VAGYOK AZ OLVIVA BOGYI!!!!
-Hogy micsoda?-Néz semmit értőn de engem ez már feltart mert mindent értek felkapom a táskám
és csak ennyit szólok:
-Köszönöm!-Megérintem a vállát és Alinak is odaszólok.
-Kösz Ali!!!
-Ugyan mit?
-Az olva bogyót!-Vigyorgom -majd holnap rendezzük.-Mosolyomra ö is felderül.-A ház vendége voltál!
Fejvesztve szedem a lábaim szakad az eső s már villámlik is lekapom a lábamról a cipöm hogy hamarabb előrébb jussak.
Örültként rohanok vissza a lakásába!
-Én vagyok az! -Ismételgetem és a szivem ugy dörömbol hogy a város és az esö hangját is alig hallom.
Én vagyok az!
Felérek a lakásba de vérfagyaszó a látvány,a villany ég és az ajtó kivágva,de Mustafa sehol sincs.
Olyan mintha kirabolták volna,éjjel 11 óra van.Mindig bezárja a lakását.
Csak nehogy az legyen amire gondolok...
Hívom s meghallok egy  halk csengést,az ajtó felé indulok és egyre erősebben hallom.
Aztán felveszi.
-Merre vagy?
-Lent vagyok a raktárban...a hangja már sokkal barátságosabb mint pár órája amikor itt hagytam.
Leindulok  a lépcsőn,a meztelen lábaimra pillant amikor beérek a raktár küszöbére.
-Megáztam!-Nyögőm ki de hogy mi értelme nem tudom...furcsán érzem magamat, a raktárban egyetlen villanykörte ég az is gyengén de a látvány igy is annyira lenyűgöző,. Letépte a ponyvákat a fotókról ,hatalmasak és annyira megláttatják a nőiesség fogalmát, olyan mint amikor a bor megtestesedik a szádban.-Még mindig rökönyödve állok ,aztán elővesz egy bekötözött képet,
földön állítva is a derekáig ér ,bontogatni  kezdi ,aztán feltárul ami rajta van.
Egy nőt látok ,bőre akár a szűz homok, az ajkai akár a szirmok,szemei akár a méz és tekintete éget.
Nagy levegőt vesz, megbabonázva elindulok a kép s egyben felé ,megállok mellette.
-Mondtam hogy olyan vagy mint Isztambul!
Nyelnem kell egyet ,arra eszmélek hogy reszketek vizes vagyok és nagyon fáradt ,vagy feldúlt,
Ram néz, én pedig a szemébe, aztán a szemeiben gyűlt láng valahogy melegséget ébreszt.
-Bocsánat!-Suttogom halkan ..és lesütöm a szemeimet.-Csak ezért jöttem!-Dehogy ezért jöttem,csak most sem tudok mit kezdeni. Mondjam hogy rájöttem hogy rólam beszélt? És ha nem is?
Jaj miért ingok meg tőle mindig? -Sóhajtok aztán ram teríti a ponyvát. Meglepődőm. de nem ereszti
közel húz magához és velem együtt szorongatja a rám  terített pokrócot.
-Bocsánat!-Mondja ki ö is.
-Te miért kérsz bocsánatot?.-Szemtelenül közel kerültünk egymáshoz,
-Mert, olyat fogok tenni amivel lehet hogy megfoglak bántani.-Megakar csókolni ,a szavai olyan erősen  égetnek,nem bírom tovább nyitva tartani a szemem....Megcsókol! Vadan! Mint egy veszett állat, elesik rólam a ponyva és a nem létező ellenállás is.
A hajamba túr és szemtelenül tovább merészkedik,a nyakamat akarja, meg is kapja.
Aztán...szédülni kezdek ,ellep a mámor, és a sűrű égető  levegő eláraszt,
Magamba szívom az illatát, Remegek ö pedig vadállat módjára letépi a ruhámat, könnyű dolga van.
csak egy egybe ruha, a hátamon a cipzár szinte reccsen amikor szét feszíti az finom anyagot és az végül a földön végzi.
Egy percig sem gondolkodom ,máson csak azon hogy minél többet kapjak belőle,
Többet....A földre fektet, és fölém hajol.
Lehúzom róla az inget és megéget a bőre ,felszisszenek és erősen a combomba mar...
Tarkón ragadom és csókolom eldől a mellettünk levő kép, nagyot csattan de nem foglalkozunk semmivel. Jelent pillanatban egy bomba sem téphetne el tőle.
-Aztán hirtelen megáll ,a szemembe néz, térdre ereszkedik és kicsatolja a szíját.
Vissza akarom magamra húzni de combomba csókol ,futótűz  terjed el rajtam és sokszorosan hallom vissza a saját nyögéseimet. Megragadja a csípömet és az övéhez préseli az ölébe emel.
Ha már Törökország akkor török ülés... Körmeim a hátába vájnak ahogy testünk összeforr.
Annyira esztelen, olyan ösztönös és véget vethetetlenül akaratos,makacsul akar...
A hajam a meztelen  hátamra omlik amikor lepattan a fekete csipke a melltartóm.
Marjuk,égetjük egymást, testek ajkak tekintetek körülöttünk mind némává válik hogy mi életet lehelünk egymásba. Veszettül szeretem öt, táncolok az ölében, a csípőm az övén és tudom ö sem akarja hogy vége legyen. A fékezhetetlen megsemmisülés elér mindkettőnket,az erőtlenség egymás fáradt testére lök. A torkom kiszáradt. És a józan eszünket visszanyerve szép lassan felüti a fejét a kérdés.
-Mit műveltünk? -
-Szeretkezünk!-Suttogja.
-Tényleg? Azt hittem teniszeztünk!-
-Valahogy most nem nevetünk ,furcsát érzek, mind végig perzselő elnyomott és kiszabadul szerelmet éreztem de most magamon érzem a "köszönöm elég volt" pillantását.
-Visszakapom magamra a ruhát és sírni tudnék. Megöl a csend...Szólalj már meg!!
Még ülök, a hátam közepén felhúzza a cipzárt, -ez olyan megalázó köszönöm képpen megpuszilja a vállam.-Bocsánat!-Suttogja.
-Mit bocsássák meg?
-Hogy még én is kihasználtalak.
Felállok.-Aha...semmi baj...Végül is felnőttek vagyunk...csak hogy is szoktad mondani? Átestem egy Egészégügyi vizsgálaton, vagy nevezzem kúrának?? Igen talán ez a megfelelőbb!
Remegek még rám sem néz. Olyan rideg, Hova lett tüzes oroszlánom ,a kedves Aslanom?
KI EZ A FÉRFI EGYÁTALÁN? 10 perece még azt hittem itt van.
-És most mennyek el?
-Te jöttél vissza...-morogja és felhúzza a cipzárját.-Úr isten érzem magam mint egy kihasznált lábtörlő. Miért voltam olyan naiv hogy az ölébe hullva elhittem a szerelmem majd velem marasztalja?

Megcsörren a telefonja.
-Azonnal indulok!-Arca félelmet sugároz.
-Mi a baj?
-Anyu...-Csak ennyit mond de már is megfagynak az éreim.
Annyira gyűlölöm magamat hogy vele megyek. De ez már régen többről szól, Meliha is a lelkem kis darabja lett. És szorul a torkom ahogy beérünk a korházba berohan az anyjához én belőlem pedig kiszakad a zokogás amikor meghallom amit Meliha főorvosa azt mondja a nővérnek.
Már nem éli meg a reggelt.....

12 rész

Elaludt!-Közlöm vele halkan. Már sötétedik,mélyet sóhajt pontosan akkor amikor én is.
-Én haza megyek,ha nincs rám szükséged!
Hallgat
-Jól vagy? Pillantok a szemébe de az lángol a dühtől és meg éget. Elnyomja a cigit és a kigyúló lápára pillant.
-Jól!
Könnyesek a szemeim és mázsásnak érzem a levegőt,elnehezedett a helyzet.
Meliha tényleg megfog halni!
-Azt hiszem indulok!_közlöm újra.
-Meyrem!
-Tessék?
-Nagyon sajnálom!
-Micsodát?
-Hogy belekevertelek az életembe! Egyszerűen nem volt erőm egyedül lenni!
És most te is meg kínlódód!
-Na ide figyelj Alslan! Nagylány vagyok már! Eltudom dönteni mit teszek!
-És mit fogsz tenni?
Elmosolygom magam,a szemébe nézek és a válaszom a következő:-Veled maradok!
-De hát az előbb indulni akartál.
-Megyek is,reggel munka van. Úgy értem nem hagylak cserben! És nem sajnálatból,hanem csak mert ilyen jó fej vagyok!-Jelentem ki hegykén.
-Elmosolyogja magát. Megölel szorosan,el kellene engednem de....áh a fenébe ölelkezzünk!
Lassan elenged és azt mondja.
-Jó éjszakát pinki poni!
-Neked is kis oroszlán!
Aztán kilépek a kapun és ö újra rágyújt.
-Mustafa!-Szólok vissza.
-Igen?
-Csak a sármod hasonlít apukádra!
-Hogy mit?
-A sármod!-Kacsitok-Tudom hogy ez bántott! Te jó apa leszel!
-Mosolyog...-Ugye tudod hogy először dicsértél meg?
-Tudom!-Mosolygom aztán leintek egy taxit.
Az autóban Amirát tárcsázom.

-Szia drágám,már kész a vacsora.
-Szerelmes vagyok!
-Hogy mit?
-Igen! Szerelmes vagyok!-A taxis rám mosolyog a visszapillantóból,
-Jól van drágám,oké-Amira kissé meghökkent de muszáj volt valakinek újra mondanom.
Úgy érzem amikor ezt kimondom újra könnyű vagyok,és nyugodt! Igen,nyugodt hogy tudok még szeretni. Igazán feltétel nélkül,szeretni....

Hazaértek! Gyertyák,finom étel illata és Amira kellemes ölelése fogad.
Elmesélek neki mindent,kitálalok az éréseimről,és könnyes lesz a szemem,mint ha mázsák hullanának le rólam. Selim óta egyetlen férfinak sem mertem a közelében maradni.
Ellen szemben amikor összehozott a sors ezzel a sebes szívű oroszlánnal úgy érzem hogy egy hasonló cipőben járó majd balzsam lesz a lelkemnek.És így is lett! A többi rizsa hogy nem szőke vagy hogy borostás vagy eleve nem is az én zsánerem csak ellenérv volt amivel erősítettem magam körül a falamat. Ledőlt az a fal!. Meg is szűnt! Amikor ott ültem az izmos görög félistennel arra gondoltam.
Itt van előttem a tökéletes,aztán felöltött bennem a kérdés. : Akkor vajon miért jár az agyam azon hogy most vajon féltékeny-e? Vagy szomorú?
Azt még nem tudom hogyan tovább,de minden esetre jobb hogy kiderült magam előtt a tény.
Szeretem,és ezen a világ összes görög félistene sem változtathat!!!


                                                               Másnap
Hugo mellet az élet fáj! De szó szerint,ha meghallja valaki hogy mivel foglalkozom mindenki azt hiszi hogy egész napomat azzal töltöm hogy mindenkinek meg mondom mit vegyen fel!
Hát messziről nem!
Az Hugó dolga,én caplatok utána,jegyzetelek,pakolok tervezek szaladok,intézkedem.
Hugó,láttad már az ördög padat visel című filmet?-Ércelődöm ironikusan.
-Persze! Különbség köztem és Miranda közt,hogy én több Dolcét hordok,és van humorom!
-Meg ö nő!-Esett ki a számon,-Mire Hugó ez csak le legyintette.-Az mindegy,tudod hogy női lelkem van!
-Tudom! Mosolygom rá,aztán lazítás képpen benyom egy Kenji Girac számot.
Ö mindig azt mondja a lelke francia,az temperamentuma olasz a szíve török.
Kenj és Lara Fabian a kedvence,és érdekes hogy én sem unom.
Délután egy modell érkezett hozzánk egy reklám ügynökség küldte.
Olyan igazi díva alkat,sovány,de formás,szögletes arccsont,bézs barna bőr,égető málna ajkak,és
alá rendelő tekintet.

Pillantásunk az Oroszlánnal keresztezi egymást amikor a modell , Hayzian Marla-Livardi,leveti az áttetsző selyemköntöst és hanyatt fekszik a ponyván.
-Nem először jár itt! Azt hiszem volt egy kis etyepetyéjük a szépfiúval de most eljegyzett menyasszony hírében áll!-Sutyorogja oda a bő információt Hugó.
Figyelemmel kísérjük ahogy Mustafa dolgozik,a lány pedig alárendeltem teszi a dolgát.
Mélyet sóhajtok. Talán most féltékenynek kéne lennem?
Látom köztük a meggyúló tüzet a sistergő mozdulatok megvannak,óvatos sokat mondó mozdulatok.
Vigyázva arra hogy ne menjen át intimitásba a munka de mégis szenvedélyt mutasson a kamerának
a lány. Igen! Féltékenynek kellene lennem. Főleg így hogy tudom,volt közöttük valami.
DE!
Megvan a véleményem a féltékenységről.
A nők 70%-a azért féltékeny mert nem tartja a párjával való élettani vagy szexuális kapcsolatát teljesen egészségesnek.(Amiről megjegyzem,nem mindig a nő tehet) DE! Általában az ellaposodott kapcsolatok azért hullanak szét, majd kapnak újra  lángra  a (hiány miatt) mert nincs odafigyelés!
Hiszen a férfi a "szultán" a nő pedig szeretet éhes vagy csúnyán mondva tétlenül tárt lábakkal várja a csodát! Ami felettébb szomorú,hiszen nem kérheted számon kapcsolatod hím párján hogy vadásszon le amikor már régen hagytad hogy lerágott csont légy!
Tehát mosolygom,és szíves együtt működésemet mutatva. Megkérdem miután távozott a lány és mindketten pakolunk:-Ö az olíva bogyi?
Felém tekint aztán a fényképező géppel babrál.-Nem! -Jelenti ki teljes közömbösséggel.
Miért nem hagyok helyet a féltékenységnek?
1.Mert megcsaltak! Ott tudom mit rontottam,nem voltam izgalmas. Talán nem is illetünk össze teljesem más tészta. De lerágott csont voltam.
2.Miért is lennék az,amikor tudom hogy én vagyok Meyrem?! Az a Meyrem aki olyan mintha a napjaiból való kimaradhatatlan Óra,perc,lélegzet,étel,vagy épp kávé lennék. Ellen szemben ö egy levadászandó pipi. Amit teljesen megengedettnek tartok,hiszen vagyok annyira gyenge még hogy ameddig nem állok készen hogy elmondjam mit is érzek addig kell hogy valamin vagy valakin rágódjon.(Már,amennyiben az eljegyzett kacsója nem zavarja,)
3......Nincs három! Nem vagyok féltékeny! Majd leszek ha szerelmes lesz valakibe! Mondjuk ha Zsalida vissza kerülne a képbe biztos hogy földhöz vágnám magam. De ameddig sport neki a pipi vadászat hát hajrá!
-Miért érdekel? Veti fel a kérdést és már is mondom a választ.
-Mert Lialánában nagyon fel voltál "pácolva"!
-Pácolva?
-Igen,olyan...tejesen kábultan beszéltél róla.
-Részeg voltam,veti oda.
-Tudod,részegen az emberek rettenő őszinték!-Első lépés az igazság felé,célozgatok,remélem érti.
-Tudom!-Sóhajt majd vissza fordul az állványhoz és megigazítja azt.-Egyébként nem érdekel!
-Az olíva bogyi? Vagy ez a nő?
Mélyet sóhajt.-Úgy az egész! Nem kell senki! -Arca nyúzott és törött. Magamat látom benne.
-Üdv a kiábrándultak klubjában!-Nyújtom a kezem és ö szomorúan mosolyogva megpuszilja azt.
Ö is szeret engem,csak kétlem hogy szerelmes lenne belém!
Na ez a bibi! Ha nem szerelmes,akkor kapaszkodó vagyok! És kezdődik az ördögi kör újra.
Csak egytől félek,és féltem egészen idáig is,mi lesz velem ha az érzelmeim miatt elveszítem a legjobb barátomat?

-Meyrem drágám! Merre jársz?-Kekeckedik Hugó.
-Mit akarsz kihúzni belőlem,mondd?
-Féltékeny vagy?
-Nem,inkább szomorú...Figyelj Hugó,pár nap szabadnapot szeretnék.
-Mikor?
-A lehető leghamarabb.
-A munka elöl menekülsz vagy a Szisza fiú elöl?
-Egyik elöl sem,ne bonyolitsd! Csak kell egy kis szusszanás.
-Mikor akarod bevallani nekem hogy mennyie oda vagy a formás fenekéért?
-Oh! Te kis huncut! -Kacsintok Hugóra és használom az ö szavait ellene,-Ne légy ilyen csintalan!
Hegykén elneveti magát és a karjaiban kötök ki.-Olyan akár egy pipiskedő nő.
A mosolya felvdit és jól esik az ölelése.
-Persze hogy kaphatsz szabit,megbeszéljük!


                      *** RAMADÁN***

Az első felnőttként ünneplő Ramadánomon emlékszem égszínkék ruhában voltam,a hajam hullámokban hullott a vállamra és a szerelem ellepte a szívemet.
Ha jobban belegondolok,már 14 évesen is lázadó, voltam! Na jó,talán annyira nem.
Hiszen a Ramadán csak az étel böjtöt és a házasélet tiltását jegyzi elő.A csókot nem...
Tizennégy éves voltam,és örültem szerelmes,emlékszem Selim megfogta a kezem és a házuk végébe vezetett,a mellettünk rozsa ágyások terültek és még napnyugta előtt pirosra csókolta az ajkaimat.
Akkor véltem magamban felfedezni a nőiességet,amikor ö megmutatta az érzékeimnek,
Milyen is egy nő!
Akkor még lövésem sem volt arról hogy hova jutok,mindig is a felesége akartam lenni.
De már semmiért sem cserélnék Fatmával.
-Min gondolkodsz ennyire?-Von kérdőre a mellettem sétáló Oroszlán.
-Múlton...-Suttogom és közben elterül a tekintetünk a téren csillámló ünnepre,lámpások,viháncoló gyerek kacajok,csillogó kendők.-Szerettem ezt az ünnepet.
-Én sosem!
-Gondolatm!-Gúnyolódom,hiszem tudom hogy ez a nap két olyan dolgot tilt amit ö imád,Szexelni és enni!
-Visszapillant rám kacéran s én még kacérabban benyögöm.
-Én ramadánkor csókolóztam először.
-Oh te bűnös nő! Tisztulj!
Felnevetünk aztán megpillantom hogy sokan özönlenek a közeli Mecset körül.Megragadom a kezét.
-Gyere,tisztuljunk!-Fel sem fogta már a mecsetben térdelt,és imára intettem,
-Minek?-Suttogja bosszúsan.
-Mustafa kérlek!-Tudom hogy Meliha is megtanította hinni csak az élet sodorta a hitetlensége felé a szomorúság sok sötét gondolat attya de Alah segít ha érzi mellette állsz és ö melletted lesz.
Nekem azt tanították,
Két tenyerét az arcára simítva az ima befejeztével felállt s ott hagyott.
-Utána siettem...
-Megtisztultál?-Gúnyolódik.
-Mustafa...! Intem több tiszteletre mégis csak Allah könyörületesét akarja szurkálni.
Látom a szemiben a megvetést.
Meggyújtott cigarettáját mélyen le tüdőzve pillant a semmibe.-Kikapom a kezéből,s ö megdöbbenten pillant rám.
-Ne add elő nekem a dacos kisfiút! Se a hitetlent.
-Miben higgyek? Tudod te hányszor kértem hogy gyógyítsa meg? Nem hallotta.-suttogja reményvesztetten s szinte már gonoszan pillantva a Mecset bejáratára s vissza veszi a cigarettát a kezemből.
-De igen,hallotta adott időt!-Suttogom, s lehet már meg sem hallja.

A kórházban szürke folyosó üresen kong,belépünk Meliha elernyedt vékony teste az ágyon pilleként pihen.Mellé lép megpuszilja hosszan a homlokát de Meliha nem nyitja ki a szemeit.
Csendes őrlődés után Mustafa gyertyát gyújtott.
-Menj haza!-Simogatja meg az arcom megfogom a kezét s ott tartom még közben ingatom a fejem.
Amikor kinyitom a szemem homokon csókol, Istenem,mennyire kívánom a száját.kiszárad a torkom.
-Menyj! Kérlek!
-Holnap nem kell mennem dolgozni,és a héten sem. Hugótol szabadságot kértem.-Rebegem.
-Miért?
-Csak ugy...
-Hogy mellettem lehess?
-Is...-Suttogom röviden és felállok.
-Szeretnék veled beszélni Meyrem,-Köszörüli meg a torkát.
-Miröl?-Istenem,tudja hogy belé szerettem,biztosra veszem hogy most akarja meg húzni köztünk a záró vonalat. Elszorult torokkal és dörömbölő szívvel indulok utána ki a folyosóra.
-Mit szeretnél?
-Meyrem,már mondani akartam...de csak ma lett végleges,...
-Micsoda?
-Ha anyu meg....szóval ha elmegy. Én sem maradok Iszambulban.
A lábaim kocsonyaként akarnak összeomlani a szívembe feszítő fájdalom ugrik.
-Hová akarsz menni?
Mély levegőt vesz és nem néz a szemembe.
-Nem régiben kaptam egy munka ajánlatot Ciprusról,Talán ott is maradok.
Egyetlen egyszer érzetem hogy a halál után vágyódom,most másodjára is ugyan olyan keserű.
-Miért?
-Minek maradjak? Kivel? Hogyan?...
-Hogy..Hogy-hogy  kivel? Itt vannak a barátaid! Ali,Hugó, Besír,és ÉN!!!! Ott leszel egyedül!
-Nem telepedhetek rátok! -Áll fel indulatosan!
-De..
-Nincs de Meyrem! Nézz magadra,karikásak a szemeid,ha kell ha nem itt vagy hallgatod a nyüszítésemet,elviselsz, caplatsz utánam,mindet sajnálatból. Nem engedhetem hogy tönkre menj az én fájdalmam miatt.
-Ne! Ne játszd itt nekem a hőst jó?-Szipogóm.-Én jól vagyok,és te is átvészeled,és...-belém folytja a szót a szoros ölelése.-Ne menj el! -nyüszitem
Nem szól,egyszerre ütemesen és lassan lélegzünk ki be,a mellkasa az enyémmel együtt emelkedik és lankad,a szemeimet csípik a könnyek és olyan erősen szorítom hogy elfehérednek az ujjaim.
-Muszáj!-Suttogja.
-Nem muszáj! Nem lehet ennyire csökönyös!-Ugy dacolok vele mint egy kislány.
Felemeli az arcom,az ujja simogatja az állam, a szemeim könnyesek hogy nézzek igy a szemébe?
A francba,erre nem voltam felkészülve!
-A homlokunk a másikén pihen.
Meg akarom mondani hogy szeretem,de úgy félek....
-Lenne egy kérésem!-leheli.
-Micsoda?
-Eltávolodik és a zsebéből egy kulcsot vesz elő.
-Erre vigyázz kérlek.Ez a bérelt raktáram kulcsa,ott vannak a kiállításra szánt képek.
-Hogy micsoda? Már a Galériát sem akarod?
-Meyrem! Az orvos azt mondta anyámnak napjai vannak! a Galéria 22-én lenne hivatalos.Nem fogok gálánsan  koccintani a sikeremre miközben gyászolok!
Remegö kézzel veszem el a kulcsot.
-Nálad van a legjobb helyen!
-Maradj itt kérlek!-Sosem könyörögtem férfinak!
-Már eldöntöttem!-Közli hidegen és vissza megy a kórterembe engem faképnél hagyva....

Elmegy??-Kapja fel a fejét Dzsanéla a butikban. Kisírt szemekkel meredek rá. Nyomorultul érzem magam.
-El kell mondanod neki!
-Most? Az anyja haldoklik,ismerem öt,nem most akar boldog lenni. Még ha szeretne akkor sem
most lenne a legalkalmasabb az idő.
-Nem te mondod mindig hogy a szeretet nincs időhöz kötve,Meyrem Rashinda?
-De...de ez más! Odaadta a kulcsait,megkért hogy költözzek be a lakásába ameddig távol van,hogy ne adják ki addig senkinek mig vissza jön és a raktár kulcsát már eltettem,Nem lesz galéria,
Eldobja az álmait és menekül! Ö imádja Istambult! Szereti a stúdióját,az itteni életét! A francba is!
-Nem lennék a helyetekben!-Fonja össze bronz barna karjait a mandula szemű mindig jókedvű de most borongós tekintetű barátnőm.
-De mondok én valamit! Csak te tudod itt tartani!....Bizony szívem! Csak te!


Játszottam a tűzzel,és most lángolok.
Igen akarom öt,a nap konokul süt a szemembe,és a mólón lógatom a lábam.
Idefelé láttam egy párt akik épp házasodtak,a szívem ketté akar hasadni!
Mi francért vagyok ennyire csökönyös? Miért nem mondom el neki?...Ellökne magától?
 Tudna egyáltalán engem szeretni?
Vagy bárkit? A divatbemutatóra gondolok s arra amit akkor mondott,
"Egyszer rám tapadt egy igazi nö is" -Rám gondolt! El kellene mondanom neki,és talán akkor nem menne el! Tudnia kell! Így is úgy is elveszítem,ha elmegy bele szeret ciprusba a rejteke lesz a régi életétől. Tudom hogy milyen,könnyen megszereti a kényelmeset,az egyszerűt,és tesz úgy minta minden rendben lenne. Ameddig van hely ahova menekül,ameddig van martini amibe belefolytja magát ,ameddig van ereje nevetni míg inkább sírna,addig ez így lesz!
Ö egy erős férfi,akinek meleg a szíve. De ö is csak ember! És tudom hogy ugyan olyan csökönyös mint én! -Felkapom a táskám és bemegyek a kórházba,már lassan sátrat ver ott,tegnap például a folyóson dolgozott. Az ölében fektetve a laptoppal félkomásan nézte át és küldte el a munkáit.
Nem mozdul az anyja mellöl...Biztos hogy ott van!


-Merre vagy Drágám?
-Szia Hugó! A parton,baj van?
-Nem,nincs semmi,...CSAK TOTÁLIS KÁOSZ!! Te tudtad hogy a szisza fiú itt hagy minket?
-Igen...tudom!
-Hát ez remek,elvileg én vagyok a főnök és nekem nem szól senki!
-Akkor mégis kitől tudod?
-Hát tőle,itt áll a felmondó levelén feketén-fehéren!
-Írásban közölte?-Hüledezem,ez nagyon nem rá vall,Hugó a barátja.
-Nem dehogy!...Itt volt és kést szúrt a szívembe..Hogy találok egy hamar még egy ilyen tehetséget? Mindenki öt akarja erre az a Ciprusi főmufti a szépség iparos majom akinek semmi köze a finom divatvilághoz lecsap rá! Művészetet kreál neki az ÉN kandúr- kamera-bajnokom és már fel is tört! Az a Ciprusban tanyázó pojáca!
-Ahjaj jön a melodráma. Mindjárt sírni is fog vagy hisztizni..Hugó kényes sikongatásától kínzó nevetés féle tör ki belőlem.
-Figyelj rám! Kérlek! Meg próbálom marasztalni,nem lesz semmi baj...Remélem.
-Ahj dobd be magad Cherry! .....

A kórházban már messziről megismernek a betegek és az orvosok is.
De Mustafa nincs itt,talán ez is egy jel hogy ne tegyem?
Be pillanatok Melihára,Isten bocsássa meg nekem,de már most olyan mintha nem is élne.
A szemeim újra könnybe lábadnak és elkerülve a sírást kifordulok a kórteremből.
-Meyrem!-Fogad a jelenléte,meleg és muszáj belé bújnom.
-Mi van veled?-Szorítom mint egy kislány a plüssmackóját,az ingének benzin,parfüm és erős kávé illata van. Szeretlek,csak ki kellene mondanom. Hogy kell ezt? Miért olyan nem ide illő?
Vagy miért olyan nehéz ez?
-Csak hiányoztál!-Nyögöm ki halkan.
-Tegnap óta?-Mosolyogja és nyom egy puszit a homlokomra,
Szeretlek,beszélnünk kell! Csak ezt kellene mondani Meyrem nyögd ki!!!
-Tudod hogy ragaszkodós vagyok!
-Tudom! -el ereszt és bemegy az anyjához,de én kint maradok. Kisvártatva kijön és közöl velem valamit.

Már jöttem volna hamarabb de apám újra beszélni akart velem.
-Járt nálad?
-Igen...
-És mi történt?
-Semmi,kitessékeltem,aztán jött a "megbántam bűneimet duma"...Fiamnak hívott...Érted te ezt?-A tekintete olyan megtört és zavaros,ajkamba harapok.Ellepi a szívemet a mély sajnálat az én lelkem is érzem az övével együtt töredezik darabokra....
-Várod.. egész kölyök korodban várod ezt az egy kurva kibaszott szót hogy Fiam.
És mikor megkapod,olyan színtelen,olyan értelmét vesztett...
Fogaimat összeszorítva nézem öt,ö pedig a fehér csempét a lábunk alatt.
-Elegem van...!-Temeti egyik tenyerébe a homlokát én pedig  megérintem az arcát.
-Tudom!-Suttogom.
-Elvesztem Meyrem! Össze vagyok roppanva,és nem tudom hogyan kell tovább gondolni a múltat.
Nem tudok ebben élni,nem tudok itt lenni. Vagy a halál vagy a menekvés...
Kitör belőlem a zokogás. Meg lepődik...
-Ne sirj! Erről beszélek,kikészíted magad miattam! El kell mennem innen gyorsan!
-Épp azért sírok mert elmész te ütődött!-Csapom kicsit karba,-Persze hogy sajnállak!
Nekem is van szívem!!
-De még mekkora!-Mosolyog és karját nyújtja felém....
-Menj! Menj el...Ha az meggyógyít menj Aslan!

Mért csináltam ezt? Miért nem mondtam hogy szeretem?
Azért mert tudja! Elég jól ismeri a nőket ahhoz hogy érezze a rezgésemen,az ölelésemen felismerje a szememben,vagy a szavaiban. Már nem elég a martini,sem semmilyen rogyá tett "Ágynemű"
Nem elég a vicc,nem vagyok elég én sem, Neki friss levegő kell ami majd szárítja a sebét.
Elengedem mert szeretem...
-Ennyi??? Ennyii???
-Ennyi Hugó! Szeretem a javát akarom ha menni akar nem húzom vissza.
Gyere ide Cherry!....Kemény csaj vagy!
-Dehogy vagyok! Csak olyan rohadtul szerelmes...

11.Rész

Ahogy visszaérkeztem Isztambulba nyakig be lepett a munka!
Napi 5,fotózás,különböző cégek keresték fel Hugót,rengeteg modell várt arra hogy Bahar kipingálja.
Én pedig csak kapkodtam a fejemet,éjszakára úgy ki voltam merülve hogy észre sem vettem amikor az íróasztalom előtt állt.
-Húzós nap volt....
-Húzós hét volt inkább....-Pillantok fel rá,és sóhajtom.Megropogtatom a nyakamat és felállok.
Egymásra pillantunk és szótlanul a parkolóig sétálunk.
-Haza mész? Vagy anyukádhoz?
-Még nem tudom....-Meggyújt egy cigarettát,mostanában sokkal többet szív.
-Hazasétálok.....-Jelentem ki,olyan jól esik a hűs levegő a fullasztó nap után.
-Komolyan? Magassarkúban?
-Kedvem szottyant...-Elnézi az arcomat egy ideig.Mintha csak pihenne a tekintete.
 -Tudod mit? Nekem is...-Elmosolygom magam.

Elénk tárul az éjszaka. A macskaköves úton tényleg nem a legjobb a magassarkú,így lekapom a lábamról,arany kis fényekben úszik a város,a tenger mellettünk morajlik,az autók lustán araszolnak az úton.
-Azon kapjuk magunkat hogy a lakásom parkolójában állunk,és beszélgetünk,munkáról,és fáradtságról.
-Megyek,nem zavarlak.-Kap hirtelen észbe,megöleljük egymást és felmegyek a lépcsőn.
Amira már alszik amikor benyitok.
Folyton csak az arcát látom  zuhanyzás közben ahogy otthagytam.
Egyedül,búskomoran. Tudom hogy nem ment haza,10 óra van. Vagy bement az anyjához,és ül a kényelmetlen széken,vagy beült a Lialinába.

-Szabad ez a hely?
-Te mit csinálsz itt?-Jól tippeltem,előtte egy martinis pohár,üres...
-Kedvem szottyant,-Teszem le magam a székre-Randizni egy pohár martinival.
-Ali báttyám egy martinit a hölgynek.-Int oda a pultba öreg barátjának,aki fekete korom szemeivel mindig mosolyogva fogad minket.
-Legyen kettö!-Pillantok a poharára.Ö pedig rám.ez pontosan az a tekintet aminek a mondandója mindig egyet jelent! "De jó hogy itt vagy!"
A negyedik pohár után már becsiccsentettünk,aztán elkezdett mesélni valakiről....

-Megismertem valakit.
-Egy hölgyet?
-Egy hölgyet!
-És? Mi szándékod vele?
-Nem tudom....próbálom megfejteni hogy mi a helyzet,de valahogy nehéz.
-A helyzet vagy a nő?
Felnevet...A helyzet!
-Miért?
-Ö más mint a többi...
-Milyen?
-Mint ez a martini a számban.
Elkerekednek a szemeim s közben beszippantom a szám.
-Extra szűz benne az olíva bogyi?
-Mosolyog,....Olyan kellemes! -Hü de kéjelgőre veszi,tényleg tetszik neki az a nő.
 Kíváncsi lennék ki az? De nem veszem öt komolyan,ö majdnem minden nap megismer egy nőt aki tetszik neki.
-Mindjárt jövök! -és mosdó felé indul.
Itt maradok egy lassú török dallammal, (fogalmam sincs ki az előadó,vagy csak most nem ismerem fel?)Tényleg kezdek részegedni! Nem is iszok többet,-Szóval maradok a dallammal meg az üres poharammal.Aztán az elunalmasodott arcom egyszerre világot látott!!
Egy magas férfi lépett be,állkapcsa széles,tartása délceg,szőke haja barna  bőre kékes szürke szeme egyszerűen arra késztetett hogy felgyülemlett nyálamat visszanyelve mosolyogjak felé amikor láttam hogy helyet keres.
-Szabad ez a hely?-Lép felém.Finoman bólogatok. -Ja hogy Mustafa is itt van? Na ez mi lesz na nem egy kompromittáló helyzet?
-Társaságot váltottál?-Pillant felém.Belém fagy a szó aztán a jóképűség főistene szabadkozni kezd.
-Azt hittem szabad vagy bocs....
-Az!! Szabad! Mint a Burszába repülő madarak,ugye Meyrem?-Felhozza nekem itt Burszát!! Már most ezt gondolja hogy elküldöm oda ezt a félistent?
-Burszáig azért nem repülünk!Vigyorgom s korholó tekintetem elkapom majd  magyarázni kezdem hogy ö csak a....
-Bátyám!
-A sógora vagyok!
Anyám! Na jó,most mit mondjak???Erre Mustafa improvizál helyettem.
-Már mint a bátyja sógora!Már mint az unoka bátyja testérének a sógora,nénike ágán,de nem közel,csak épp másodfokon!
-Mindannyian belekavarodunk Mustafa mentő rizsájába,aztán végszóul ennyit mondok mielőtt még teljesen zakkantank néz minket és itt hagy álmaim pasija.
-Szóval a rokonom! -Mosolygom.
-Igen,az! Akinek mit is kell csinálnia?-Sugja diszkréten.
-Aki épp menni készült!
-Burszába!-Bólogat Mustafa mint aki jól éri a dolgát!-Tárulj szezám!-Böki oda nekem majd a hátára csapja a zakóját és itt hagy minket!



                                                                 ***Reggel***

-Tárulj szezám?-Lépek be hozzá a stúdióba fennhangon,egyik kezemben kávéval,és lecsapom magammal együtt a táskám az íróasztalára
-Borzalmas szöveg!-Grimaszolok,ö pedig kisvártatva ennyit mondd.
-Ne a szövegemet okold a szezámod zárlatosságára!
Felcsattanok-Rám van írva??-Közelebb jön és a mutatóujját lassan végig húzva a homlokomon így szól.
-Igen! Ide van írva:-Elküldtem Burszába,mert csak a kincses barlangom érdekelte!-Felpillantok rá.
S dühösen folytatom.:-Három mondat után fel akart vinni magához,amikor értetlenkedtem közölte hogy nálam is jó lesz!
-TAHÓ!-Köhögte,majd magához ölelt. Jól esik a melegsége.
-Pedig még ilyen görögös álla is volt!-Szorítom össze az ujjaimmal az állam hogy tudja miröl is beszélek,de ö csak rám mosolyog.-Olyan mintha a nap sütne rám.
-Tudod mi kell neked?....Bahlava!
-Bahlava?


Ebédidőben lesétáltunk a térre. Bahlavát ettünk,közben közölte hogy:
-Apám felkeresett!
Rögtön megállt a falat a számban és rámeredtem.-Hogy micsoda?
-Jól hallod!  Húsz év után,ott állt az ajtómban,és azt mondta. Szervus fiam,én vagyok az apád!
Beszippantom a számat,nem szeretnék tiszteletlen lenni és elnevetni ami neki fáj,de ez komikusan hangzott.
És egyébként is teljesen abszurd!-Ezt hogy gondolta? És mit tettél?
-Mit kellet volna? Szólítsam apunak és invitáljam be az életembe, mintha mindig is a részese lett volna? Nem kért belőlem,most én sem kérek belőle.
-Jogos! Törölgetem meg a számat a szalvétával majd ahogy leteszem és rápillantok látom hogy megtörte a találkozás.Megérintem a kezét.
-Azt mondta hibázott,hozzuk helyre. Mondtam neki hogy hozzunk helyre azt amit te húsz év alatt ezerszer rendbe hozhattál volna?
Megköszöntem hogy befáradt,és megkértem hogy soha az életben ne kerüljön a szemem elé.

Arca büszke,és határozott,de a szemeiben csillog a fájdalom.
-Jól van kis Oroszlán.-Mosolygom rá,és rájövök hogy valójában mennyire erős férfi is ö...
-Miért hívsz oroszlánnak?-Hökken meg.
-Nem tudom,-ingatom a fejem. Közben pedig milló és egy okom van igy hivni.
Elösször is a szemei olyanok mint sötét kávészemek,de mikor a fény csillan rajta előjön a színe
szép aranybarna,s büszkeség csillan bennük. Igen,ö büszke, nemes szívű. És sebzett. Akár az oroszlánok.
-Aslan vagy és kész!
-Azt hittem azt fogod mondani hogy bunkó voltam.
-Nem! Ingatom a fejem hegykén.-Jobban mondva,igen! Az voltál,de elegánsan,és megérdemelte!
Mosolyog és megfogja a kezem,megszóritom az övét.
-Biztosan tudja hogy anyukád nincs jól...-Szomorodom el.
-Igen,mondta is. Azt mondtam inkább leszek egyedül mint rossz társaságban.
-Mondtam már hogy kedvelem a markáns szövegeidet?
-A szezámot is?-Somolyog.
Hangosan felnevetek.-Az nem túl elegáns,de találó!

Ha van valami amit szeretek benne,az a humora,vagy a hogy éri az enyémet.
Tudunk nevetni,még olyankor is,amikor sírni kellene....

-Sajnos ez minden amit tehetünk Gürpinár úr!-Érinti meg a vállát a doktor,épp most adtak be Melihának egy újabb adag fájdalom csillapítót...
-Anyu.-Mondogatja halkan mellé rogy és a kézét szorongatja. Meliha szemhéjai rezdülnek résnyire nyitja karamell barna szemeit.
-Shezadem'*...-Rebegi halkan rekedten.
Úgy érzem hogy már most nem bírom tovább...legszívesebben kiszaladnék zokogni,de a szívem visszatart és vizet adok Melihának.
-Nincs valami erősebb,mondjuk egy serbet"* megtenné.
Mustafával egymásra nézünk,és könnyes mosoly  körvonala rajzolódik az arcunkon.
-Anyu mit akarsz? Így is be vagy tépve...-Simogatja meg a nő nyúzott arcát aztán Meliha igy szól:
-Olyan vagy mint apád!-Az az áhítat ami körülveszi a nő tekintetét,mindent elárul.
Mustafa meghökken arca megrándul,mintha szúrós fájdalom nyilallt volna belé.
-Ugyan olyan vagy mint ö,csak a szemeid...A szemeid az enyémek...-Meliha próbálja megsimogatni Mustafa arcát de már ez is nehezen megy,az Oroszlán megcsókolja anyja kezét majd homlokát és magunkra hagy! Cigizni és vivórni megy....


Drágám! Meliha engem kér,vigyázzak rá,ezt veszem ki egyre kábultabb szavaiból.
A szemei könnyesek és én sem bírom már tartani. Fogom a kezét és ennyit mondok.
-Vele maradok! Nem lesz egyedül Meliha!
-Vigyázz rá,kérlek!
-Szeretem öt! Vigyázok rá!
Meliha megnyugszik és elalszik,rettegve figyelem a gépet ami pittyeg mellette.Lassan de ütemesen ver.
-Csak elaludt!-Nyugtatom magam,majd a táskámhoz kapok és megtörlöm a szemeimet.
Igen....Szeretem öt! Mindvégig szerettem! Miért egy halálán  levő nő kell ahhoz be beismerjem,saját magamnak hogy szeretem? Gyáva vagyok! Gyáva,mert nem mondtam eddig magamnak.
Nem akartam tudni róla! De olyan természetesen nyugtattam vele ezt a szegény angyalt,hogy már nem félek...Szeretem....Nagyon szeretem...





*'Shezadem: Hercegem
*''Serbet: Török ital.