15.Rész

-Az csak egy kidolgozott test,ahogy elnézem a kb/ tizenöt éves aggyal rendelkező lehet a hapsi!-Jelenetem Dzsanélának akinek most sikerült felfognia hogy Mehmet Ödemir 9 évvel öregebb nála,de ennek ellenére soha-soha nem fog benőni a feje lágya. Így egy hangos szakítás utána Dzsannak szüksége volt rám,a koktél bárra,és arra hogy fiatal "vadászok" szaglásszák körül hogy visszatérjen az ö "egészséges " egójához!
-Lehet,de a jelenlegi célnak megfelel!-Pödörgeti mogyoró barna haját és csábosan pillantgat a vállam mögötti imént elemzett pasira.
-Hagyd abba Dzsanála! Ez sehogy sem fog jól kijönni.
-Semmi nem jön ki jobban mint a szakítás utáni szex!-Néz a szemembe meggyőzően,én pedig nem firtatom tovább,ö is nagyon jól tudja hogy ez nem így van!
Dzsan,tipikusan az a nő,akit ha megtör egy férfi azonnal keres valakit aki a szárnyai alá veszi.
"Vagy legalább is önmaga alá" Persze egy egóját elvesztett nő,borzalmas hogy más alsójában keresi a veszett magabiztosságot! De nem ítélem el a barátnőmet! Egyszer,(Igaz csak egyszer) én is bele estem egy ilyen helyzetbe. Nem is olyan régen. Így ahogy az oliva bogyót nézegetem a poharam alján,szomorúan rá mosolyogva Dzsánálára a vállamra dobom a hajam és elhessegetem a percenként visszatérő , viszkető,égető fájó hiányérzetet......
-Akkor menj! Szedd fel!.-Fordulok egyet a kényelmetlen emelt bőrborítású bárszéken és hörpintek az italomból.
-Azt mondta hogy egy kis frsuka vagyok!-Idézi fel alkohol ittasan a csalódást.
-Mért nem mondtad hogy ö meg egy vén trotty hozzád képest?
-Mert nem az! Mehmet egy dögös állat!
-Jaj Dzsanéla! Meg kell tanulnod végre különbséget tenni a szerelem és a rajongás között!
-Mondja nekem ezt egy olyan aki hamarabb rajongta körbe Mustafa Gürpinárt mint  Török divatcégek!-Megrándul az arcom. Dzsanéla becsípve is észre vette hogy belém gázolt.
-Nem úgy gondoltam!....Tudod hogy néha hogy irigyellek?!
-Ccc! Engem?-Horkanok fel...
-Igen,téged! Neked maradt annyi erőd hogy elbírd a saját érzéseidet,és méltósággal viselted őket!
-Hát kösz....
-Mennyünk haza!-Áll fel hirtelen.
-Nem kell a kis "cuki"?-Pillantok a hátam mögé.
-Ugyan már...Mi ujjat tudna mutatni?-Vigyorog. Dzsanéla mosolya és provokatív kijelentései
mindig ugyan oda juttatnak. Jobb kedvem lesz,és imádom a barátnőmet!

Másnap nagyon korán ébredtem és le menetem a térre,egyedül kávéztam a miközben végig sétáltam az utcát,és magányba rekedtem mosolyogtam a napra.
Mióta Aslan elment még a nap is máshogyan süt, "Fenéket süt máshogyan Meyrem!!!" Csak egy nyomorult ponyvában hordanak össze ilyeneket!!! De tény hogy mióta elment teljesen színtelennek tűnnek a napok,belerekedtem a monotonitásba. Abba a fajtába amikor nem jön csesztetni senki hogy jöjjek vele ebédelni,nem kér meg senki nézzünk meg együtt egy filmet mert hasonlóan egyedül nézi mint én! Nem mosolyog úgy rám senki mint ö amikor bénáskodom,és senki nem szívja  a vérem amikor sokat dolgozom azzal a bizonyos címmel hogy "MUNKAMÁNIÁS"
Senki nem hív Rashindának.... Már éppen nyitnám ki a lakás ajtót amikor a hátam mögül egy ismeretlen férfi hang a nevemen szólít.
-Rashinda kisasszony?-Na tessék! Mégis így hív valaki "Hurrá"
-Igen,én volnék!
-Jó napot! A nevem Cihan Gürpinár!-Nyújtja a kezét a nálam jóval magasabb,nagyon elegáns kissé őszülő keskeny arcú szürke szemű férfi.
-Maga Mustafa apja?
-Igen,én volnék!-Nyögi ki kissé hadarva, olyan mintha feszélyezve érezné magát a fia neve hallatán.
-Tegnap jártam itt de,nem volt otthon senki.
-Igen,későn érkeztem.-Kapok a homlokomhoz.-De feltételezem nem engem keres! A fia jelenleg nincs a városban,és őszintén szólva fogalmam sincs vissza jön-e!?
-Magát keresem!-Megdöbbenek! Aztán beinvitálom.
Beljebb kerülünk és Cihannak rögtön megakad a szeme, Mustafa és Meliha közös fotóján. Elidőz egy pillanatig aztán félbeszakítom.
-Meg kínálhatom egy kávéval vagy teával?
-Nem köszönöm,rövidre fognám nem szeretném feltartani!-A férfi arca kérlelő és gondterhelt már az elején. Vajon megrázta öt az egykori szerelme halála? A hátamon újra végigfut a kellemetlen hideg
a friss emlékek miatt! Istenem Meliha....
-Csak tessék.-Eszmélek fel aztán leülünk a kanapéra.
-Valószínűleg nem sok jót hallott rólam.
-Inkább mondjuk úgy hogy sokat hallottam magáról!
-Én is önről!-Füzi össze ujjait, a kezei olyanok mint Mustafáé.-Meliha mesélt magáról.
-Tessék?...Nem tudtam hogy maga,mármint hogy...
-Felvette velem a kapcsolatot körülbelül úgy két éve. Elmondta hogy súlyosan beteg,és kérte hogy próbáljak a fiúnkra vigyázni,mindazok ellenére hogy nincs sok közös emlékünk.-Megköszörüli a hangját,én pedig el fojtottan figyelem öt.
-Ami sajnos ezidáig minduntalan sikertelen lett,a fiam még csak hallani sem akar rólam,persze csodát nem vártam. Tudtam hogy Mustafa nem fog tárt karokkal fogadni,mert ugye milyen is az az apa aki
20 év után újra bekopogtat?!-Kérdőn  néz felém,persze az arckifejezésem elárulja hogy mire gondolok,eddig megvetettem ezt a férfit,de hogy látom ezt a kellemetlen györtöt arcot,valahogy megfájdul a szívem. A szemei árulkodnak hogy sok álmatlan éjszakát hagyott maga után a saját vétke miatt.
-Nézze uram,én ebbe nem szólhatok bele,nem minősíthetem önt.
-Tudom,és most már látom is hogy maga jó lélékű Meyrem,Meliha sokat emlegette hogy mennyire kedveli önt. És örül hogy a fiúnk sok időt tölt magával. Épp ezért fordultam önhöz. Persze csak ismétlem magamat,csodát nem várhatok. A fiam már rég felnőtt férfi,nem egy kisfiú akit meg lágyithaok egy parkba vetett fagyizós bicikli túrával vagy egy közös pecázással. Ezt régebben kellet volna. -Visszhangoznak bennem Mustafa szavai,ahogy ez a férfi itt tördeli a kezeit és szemeiből mélységes mély megbánás tükröződik, azon vacillálok hogy MIÉRT? Miért egy halál eset kell ahhoz hogy az ember lépjen? Egy férfi,féltő apa legyen,vagy egy nő elég bátor legyen hozzá hogy segítséget kérjen? Hogy egy gyereknek újra apja legyen? Csak persze ez a gyerek már nem gyerek,és az egyetlen amit megtartott magának a gyermekkori mivoltjából,az pontosan a makacssága!
Éppen ezért így, ismerve Mustafa sebeit,nem hinném hogy tudnék segíteni ennek a férfinak.
-Nézze uram!
-Szólítson Cihannak!
-Rendben van, Cihan! Sajnos az én kapcsolatom sem valami egyszerű jelenleg a fiával.
Illetve,ne értse félre nem neheztelünk egymása, de sajnos az édesanyja halála nagyon megrázott mindkettőnket,és picit össze zavarodtunk....
-Maga nem a menyasszonya?-Kapja fel a fejét a férfi én pedig fülig elvörösödöm.
-Nem!-Érvelek kellemetlenül és közben a fülem mögé gyűrök egy tincset.
-Ne haragudjon! Meliha szavaiból úgy vettem ki hogy maga hogy is mondjam nagyon közeli kapcsolatban....
-Igen! Barátok voltunk,ez igaz! Vagyis inkább vagyunk-Úgy hadarok mint egy zavarba ejtett kislány.
Valóban nagyon közel állunk egymáshoz,a fia nagyon különleges ember,nagyon kedves és jó szívű!
De nem vagyok sem a menyasszonya.sem a barátnője csak egy barát...
-Értem! -Érvel a férfi,de látom nem teljesen érti,hiszen ö is ugyan abból az időből származik amiből az én szüleim is. Régebben valóban nem volt ez "divat" vagy épp megszokott.
Nö és férfi között vagy házasság lehetett,vagy semmi. És igazából kezdem én is érteni ennek a miértjét!.
-De ne aggódjon! Ha beszélek vele megemlítem önt,próbálok majd hatni rá,persze nem ígérhetek semmit! De felesleges aggódnia Cihan. Mustafa felnött erös férfi,vigyáz magára!

Ebben a pillanatban mondtam magamnak is igazat! Most jutott el nekem is az agyamig hogy valóban így van! És arrébb sepertem az aggodalmamat én magam is!

-Rendben van Meyrem!-Mosolyog rám.-Megyek is,nem tartanám fel,gondolom munkába igyekszik!
-Igen,így van!
-Köszönöm meghallgatott..-Nyújtja a kezét újra.
-Igazán nincs mit!
-Viszont látásra!
-Viszlát!-Ahogy a férfi kilép az ajtón a telefonom meg csörren és kijelzön felvillanó név miatt majd kiugrik a szívem. MUSTAFA az!
                                                                               ***

Minden erőmet összeszedve oldalra csúsztatom a zöld jelzőt és a lehető leghatározottabban beleszólok a telefonba.
-Szia,hogy vagy?
-Szia Meyrem,egész jól köszönöm. És te?
-Jól,jól...-Remegő lábaim miatt inkább nekiesek a kanapénak és  vadul vakargatom a fejem azzal összeborzolva a hajamat. Fenébe! A gyomrom görcsben áll! Ha belegondolok hogy ez ugyan az a barom akit bármikor felhívtam,és most mégis olyan nagy köztünk a feszültség még telefonon kérészül  is....
-Annak örülök,dolgozol?
-Még nem...nemsokára indulok!
-Kérnék tőled valamit,-Megsiklik a hangja,mintha szégyené magát. De én örülök ha kérni akar valamit akkor vagyunk még annyira jóban hogy ne érezzen utálatot irántam mert szinte elzavartam amikor velem akart maradni.
-Tessék,mondd csak!
-Elég fúra kérés,sőt az! De ne haragudj érte.
-Nyögd már ki!
-Ma vinnék el a lakásomba anyám hamvait!-szünetet tart én pedig vissza a levegőt. -Át kellene venned. Persze nem kérem hogy tartsd a lakásban ha zavar nyugodtan leviheted a raktárba a képekhez.Ne haragudj hogy ilyet kérek de rajtad kívül nem bíznám másra.
-Ne szabadkozz,kérek! Persze hogy átveszem,és nem viszem sehova,itt marad velem!
Köszönöm.-A hangja mázsás de mégis megkönnyebbült. A torkomat szorongató gombóc nem akar megszűnni,és egyszerűen annyira remegek hogy a kezemben alig tudom tartani a telefont.
Szünetet tartok és ö sem szól, ez ugyan az a kínos csend ami akkor áll be amikor
két ember nagyon kötődik egymáshoz nagyon vágyik a másikra de még sem tud mit mondani.
Ölelni volna jó öt,újra a szemébe nézni,érezni a melegét. Szavak nélkül beszélni.
-Ne haragudj de rohannom kell, Hugó szeretné ha bent lennék, tudod a őszi kollekciót tervezi,már hamarosan készen lett volna, de megszállta az ihlet és újra alkotta,természetesen azt jelenti hogy...
-MEYREM !!!CSIPKÉT,TŰT CÉRNÁT,LARA FÁBIÁNT !!!-Mondtuk ki egyszerre és elnevettük a végét.
-Persze mindent értek! És hogy fogadta Dáliá La' Borelli-t?
-Te is ismered Dáliát? Tudtad hogy ö lesz a helyeden?
-Először is nem én ismerem hanem ö ismer minden szakában levő hímet! Volt hozzá szerencsém,még régebben.
-Ouh!-Szóval vele is össze szűrte?
-Persze nem úgy! Ne értsd félre,az tény hogy több pasija volt mint Allahnak követője,de én tartoztam ezen hímegyedek közé! Hugó viszont igen!
-Mindent értek!-Kuncogom.-Igen már elmesélte hogy összetörte a szívét,de jól bírja az itt létét eddig!
Még csak egy fél doboz levendulás papírzsepit használt el! Néha ha rájön csak 1 tábla csokit puszit el.És naponta csak 10 szer pörgeti le egy huzamban a Caruso-t!
Elneveti magát,és azt kívánom bár lehalkulna a város hangja hogy jobban hallhassam mert közben elindultam,tényleg el ne késsek.
-Hát akkor ideje beszerezned 1 pár füldugót! Sokszor még én is hallottam odalent a stúdióban az "Áriáit".
percet sem gondolkodva,de mégis megszeppenve felteszek neki egy kérdést.-Nem hiányzik a stúdiód?
-A stúdióm,a lakásom,a városom...mind hiányoznak! De itt van szoba szolgálat,és egy remek kis bár lent.
-Ez szörnyű,elárullak Alinak!
-Nem,a Lialinánál nincs jobb!
-Persze-persze! Most már nem úszod meg!
-Semmi nem fogja pótolni Isztambult és annak minden zugát Meyrem!-Megállok egy helyben,mosolyra húzódik a szám,a hajam belesimul az arcomba hogy a cipőmet bánom.
-Szóval utálsz!
-Honnan veszed?
-Mert kitúrtalak,innen!
-Nem túrtál ki! Csak most is -mint általában mindig- igazad volt! Kellett egy kis friss levegő.
Most viszont szíven üt amit mondd! Most mit érezhet,belátta hogy tényleg csak kapaszkodott belém és nem érez semmit???
-Én is megyek,délután dolgozom és addig még sok elintézni valóm van!
-Mennyj csak,szép napot!
-Neked is,....Meyrem!!
-Igen?-Alahom! Csak mondja azt hogy hiányzom!!!
-Délután 6-ra viszik!
-Hogy mit? Ja igen...igen... Rendben,otthon leszek!
-Még egyszer köszönöm!
-Egyáltalán nincs mit! Szia...
-Szia....

Miért könnyes a szemed kora reggel drágám?-Szólított meg bársonyba burkot karokkal Hugó a bejáratnál fent az emeleten.
-Reménytelen! Már megint reménytelen...Hogy is képzelhettem hogy én meg ö?? A kurpli meg a "Casanova"!
-Jaj Drágám.-Nyájaskodik és simogatja meg a fejem a világ legaranyosabb főnöke.
Hiszen szeret téged!
-Ja,persze! Szeret! Mint a húgát esetleg!...Csak egy bukás voltam,és én buktam belé mégis!-Vágom le a táskám. Hugó előttem terem egy vadonat új levendulás papírzsepivel!
-Elmosolygom magam és újból csörren a telefonom. Amira az!

Szia!
-Szia Drágám,ugye nem felejtetted el hogy ma négy órakor lesz a menyasszonyi ruha próbám?-Kuncogja boldogan a nővérem,és én is felderülök az ö boldogságán.
-Persze hogy nem felejtettem el szívem! Ott leszek! De most dolgoznom kell!
-Rendben szép napot!
-Neked is....

 Bámulom magam előtt Mustafa hálószobáját,2 hete itt vagyok de mégis csak most vettem észre
hogy milyen nagy is ez a szoba, és valamiért annyira üres...olyan semmit mondó.
Meg nem mondanám hogy pont egy olyan egyén él itt aki belül nagyon is szereti a sokoldalú sokat mondó dolgokat.Aki mindenből és mindenkiből kicsikarja a szépet,Legalább is a képein ezt láttatja.
Anyú amikor ma megpillantott a menyasszonyi ruha probán elég paprikás volt a kedve amikor
a fancsali képem mellé még megkapta a hírt hogy a "völegényem" nem lesz ott az esküvön.
Néha elgondolkodom hogy csak nekem vannak ilyen maradi szüleim,vagy nekem van pancser életem?
Kikászálódok a szobából és a nappali kanapájára vetem magam egy teával.
Szörnyrü hogy érezem az illatát,itt vagyok a lakásában és ö pedig sehol....
Az üveg dohányzó asztalra pillantok és az urnára miben Meliha hamvai pihennek,
Aztán bevillan Amira gyönyörű barna arca és hófehér menyasszonyi ruhája.
Vegyes gondolatok de a végén mind egyhez juttat,fel kell hívnom a barátomat.

-Szia!
-Nem tudsz aludni?-Kérdi kissé lustán.
-Miböl gondolod?
-Hát tudod, hajlani két óra van!
-Úgysem aludtál!-Köhintek hegykén.
-Valóban nem...
-Képzeld arra jutottam hogy ronda a lakásod!
-Eddig sosem mondad!
-Igen,nem tünt fel,de egyátalán nem olyan mint egy művész otthona.
-Nem vagyok Művész csak egy fotós!
-Nem áll jól mikor meg hazudtold magad! Hol hagytad az egódat?
-A lakásomban!-Ércelödik.
-Szóval átrendeztem kicsit ha nem gond!
-Mi műveltél?
-Öhm...semmit csak arrébb toltam a nappaliban a szekrényedet és tettem rá gyertyákat,és van egy uj
függönyöd a szobában, igy otthonosabb,nem birtam ugy élni hogy semmi élet nincs itt.
Minden fehér meg szürke....
-Nevet- Szörnyü vagy te nő!
-Hát igy jár az aki egy nőt költöztet az otthonába!
-Szóval nem szeretsz ott lenni? Ez eddig nem tűnt fel.
-Mert eddig itt voltál!
-És én voltam a legotthonosabb kiegészítő?-Hangosan felnevetek...
-Igen,pontosan!-Sziszegve szívja be a levegőt.
-Milyen napod volt ma?-Kérdi és közben visszafekszem az ágyba.
-Gyors és fárasztó munka,aztán egy röpke ebéd,és egy Mennyasszonyi ruha próba.
-Na! Férjhez mész?-Ércelödik,de közben gúnyosan ciceg.
-Képzeld! Leszel a tanúm?-Nevetek de ö nem csak ennyit fűz hozzá.
-Ha férjhez mennél,én megnősülnék!
-Ami azt jelenti hogy sosem megyek férjhez mert Gürpinár úr az agglegénynek született!
-Vagy jelentheti azt is hogy elveszlek...
Félrenyelem a saját nyálamat és felpattanok.-Hogy mit csinálsz?
-Hát, nem azt adtuk be a szüleidnek hogy vőlegényed vagyok?Ha bejelentenéd nekik hogy férjhez mész én kellene hogy elvegyelek!
-Oh te szegény! Nyugodj meg nem keverlek ilyen szörnyű helyzetbe!
-Igazad van,borzasztó lenne. Minden reggel arra ébredni hogy belém bújik egy nő. Pattog hogy vigyem le a szemetet,arrébb tolna borotválkozás közben a tükör elöl miközben ö sminkel.
Minden nap az illatától részegednék...és valószínűleg sose tudnék kijózanodni....
-Szeretsz részeg lenni...-Suttogom.
-Pedig józannak lenni is jó ha van miért!
-Igaz!
-Emlékszel az extra szűz olíva bogyóra?-Hozakodom elö-e hitvány kérdéssel de persze a női egó-m nem hagy most sem nyugodni. AKAROM HOGY AKARJON!
-Igen...Hiányzik...
Ajkamba harapok.-Menj le a bárba keress egyet!
-Nincs még egy olyan...Na jó! Aludnod kellene Pinki poni!
-Aslan!
-Tessék?
-Az az olíva bógyi...Szóval...Hogy néz ki?
Kicsit felnevet aztán halkan suttogja:-Olyan,mint Istambul! Szép álmokat!
-Neked is!

EGY FENÉKET ALSZOK! -Vigyorogva felkelek és kinyitom az ablakot,Hiányzok neki...!
Hiányzok neki!-Ismételgetem,és örülten azon elmélkedem hogy összepakolok és azonnal utána megyek.....

14.Rész

"Az aki reggel voltam,nem biztos hogy éjjelre is rád köszön"
Az aki tegnap fontos volt,ma már csak emlék..


Mély szorított levegővel, a torkomban ragadt szóval maradok a folyosón. A doktor megérinti a vállamat,és együttérzést tanúsítva ennyit mond:-Sajnálom!
Meglepődök a megindultságán,sajnos neki majdhogynem mindennaposak az ilyen esetek.
Aztán megpillantom Hugót a folyosó végén hozzá sietek,s észre veszem gyülekező könnyeit,
Az itt-ott begombolatlan kardigánomra szorítja kezeit ahogy átölel és a nedves hajam hozzáér az arcához.
-Ceryy,átfáztál!-Mit sem törődve aggódó arcával neki szegezem a kérdést.
-Honnan tudtad?
-Beszéltem az egyik nővérkével hogy ha gond van hívjon,nem akartam a szisza fiút egyedül hagyni.
Elmerengve nézek rá.
-Ceryy te remegsz!-Újra szinte meg sem hallom amit mond,pont nem érdekel hogy nekem milyen testi reakcióim vannak,fázok-e vagy fáradt vagyok. Az nő odabent épp haldoklik...
Mustafa pedig fogalmam sincs hogy fogja ezt viselni...Nyilván erős marad mert férfi!
Ö pontosan azokhoz a férfiakhoz sorolható akinek ha a hátára követ kötsz viseli.
De ott belül mi lesz vele...?
Be kellene mennem hozzá,hiszen azért vagyok itt! De amikor igazán nyújtani kellene neki a támaszt úgy érzem kifosztott vagyok.
Kicsókolta belőlem az erőt magába szívta a lekelem és már nincs mit adom neki csak a könnyeimet.
Levetem magamat a székre,és a tenyerembe temetem az arcom.
Erről beszélt nekem,
Hogy nem kapaszkodhat belém,nem telepedhet rám. Azt hittem bírom ezt,átvenni a saját terhét.
És tartani öt amikor össze akar zuhanni. Anyu jut eszembe,számtalanszor tartotta apuban a lelket.
S talán ezért is teremtette Alah a nőt!
A NŐT ki lelkével tartja a testet: a férfit...
Erőt veszek magamon,és átlépem a küszöböt. Aztán megpillantom a gyenge nőt.
Vézna,kis karjai élettelen színe,gyengeséget sugárzó arca úgy pihen az ágyon mint valami múló szeszélye ennek a világnak,kialudt láng,egy hervadó virág.
És hallom a szavait a fülemben,hallom ahogy azt kéri vigyázzak a fiára.
Tudom hogy Meliha azt szerette volna ha örökre vigyázok rá,gyerekeket szülök neki és nem hagynám öt magára. De jelen esetben csak annyit tehetek hogy mellé állok,hogy érezze van kibe kapaszkodni,amikor majd fel kell állni.
Az oroszlán egyik keze az anyáét fogja  a másik a homlokát simogatja.
Biztos vagyok benne,hogy kevés férfi szereti így az anyját ahogyan hogy ö.
Dúdolni kezdek egy altatót,épp oly halkan ahogy a szél jár kel a nyitott ablakon...
Hugó könnyei patakokban folynak némán,Aztán megnyugvás terít be minket.
Így kevésbé erezhető,a fájó tehetetlenség.
Most érzem nyugszik a part,nem mossák a bősz hullámok,nem rágja a szívemet az esetlenség és a kétségbe esés. Hugó rám pillant,és tudom,jót tettem. Csillapodott a fájdalom ha csak egy pillanatra is.És amikor sípol a gép,Meliha utoljára felsóhajt.
Szeretlek anyám!-Suttogja anyának homlokára puszilja a szót,aztán mint egy erős szikla feláll és kimegy a szobából....
Hát vége lenne???
Meliha arca megkönnyebbült,szíve már nem ver,az ablakból hallom a sirályok ébredését,talán elszállt velük s a fényes hajnallal. Maga után hagyva mindent ami eddig múló világát jelentette.
Kikászálódok sokkosan a szobából,és Mustafát keresem,
Hugó ott maradt a nővérrel aki fehér lepedőt húzott Melihára,nem bírtam nézni tovább.
És egyre jobban félek mert az oroszlán eltűnt!
Már éppen hívnám mobilon amikor megpillantom a kórház kertjében,a padon amin olyan sokat beszélünk az elmúlt időben.
Kezeit imára tartja,a szemei napnak könnyes tükröt vetve....
Nem tudok mozdulni,vajon én mit tennék a helyében?
Biztosan hisztérikusan viselkednék,vagy épp magamba fordulva átkoznám még a napot is!
Itt ebben a percben látom benne azt amit igazából tisztelni való egy férfiban.
Viseli a fájdalmat,de nem törik meg!

-Hívtam egy taxit.-Suttogom s mellé ülök.
-Köszönöm!-Nyögi ki aztán csöndben vagyunk.
Mit mondjak neki? Mivel biztassam? Mit lehet ilyenkor mondani?
-Meyrem.-Megremegek és felé vetem a szemeimet,arcomat nem mozdítva,félek elküld.
vagy valami olyat mondd hogy megbánt újra...
-Mennyünk haza!-Megfogja a kezem és felállunk,Hugó csatlakozik hozzánk szintén csendben.

Már a lakásban....
Beérünk becsukom az ajtót,ö levetkőzik mintha ott sem lennék,aztán bezárkózik a fürdőbe.
Teát főzök,s amit kiér a zuhany alól rádől a kanapéra,sokkosan néz maga elé.
Átnyújtom a teát....
-Számtalanszor lejátszottam ezt az egészet már az évek alatt. -Kezdi-Túl sokszor is...
Mellé telepszem,s hallgatom.
-A legrosszabb az egészben hogy már nem is öt sajnáltam,hanem magamat!
Mindig olyan erős volt,és közben olyan gyenge,én nem tudtam volna ezt végigcsinálni!
De ö igen!  Tíz évig húzta! Főképp miattam! És én közben magamat sajnáltam!!
Ökölbe rándult a keze a fehér kanapé kartámláján,és könny cseppent a szeméből,a tekintete még mindig homályos,merül a semmibe. Erősen harapom a számat hogy nem sírjak.
Becsukta a szemét és mély levegőket vett. Nem tudtam mit mondani.Csak néztem öt...
Végre kinyitja a szemét és rám néz egyenesen a szemembe.
Menny el!-Nem haragos,inkább úgy cseng mit egy jó tanács.
Csak ráztam a fejem.
-Meryrem menny el!
-Nem megyek!
-Miért?
-Mert igazából nem akarsz egyedül lenni!
-Igazad van,nem akarok! De te mindig azt veszed előbbre hogy nekem mi a jó!
Hol ott közben...teljesen kifacsarlak!
-Igazad van! kifacsarsz....Nem tudlak hova tenni...De ezt most félre teszem.
-Ne tedd félre...Ha mondani akarsz valamit,mondd!
-Nem! Nem most kell kettőnkről beszélünk,valószínűleg össze vagy zavarodva Mustafa.
És most már én is,de ettől függetlenül nem bántottál...Nincs jogom pont most egyedül hagyni.
Rám néz...Erősen magához húz a mellkasára fekteti a fejem megremeg és én is.
-Miféle nő vagy te?
Felnézek a szemébe:-Te tudod!-Suttogom aztán vissza bújok hozzá és végül elalszunk...

Órákkal később arra ébredek hogy felöltözött,tetőtől talpig feketébe,közben telefonálgat s végül megpillantja hogy ébren vagyok.
- El kell intéznek pár dolgot.
-Menjek veled?
-Nem pihenj,később beszélünk...
-Oké...-Bólogatok aztán megpuszil és egyedül maradok...
A telefonomon egy csomó nem fogadott hívás...Amira,Hugó,Anyu,Dzsanni,Bahar...mi van itt?
Azt sem tudom kit hívjak...egyszerűen beszélni sincs kedvem senkivel...
Lezuhanyzom és erőt gyűjtök,folyton látom Melihát,és elborzaszt hogy mi történt pár órája.
Kinézek az ablakon,és látom Isztambult,Az utcát,a nyüzsgő nagyvárost,minden ugyan olyan maradt.
Leülök,és megmaradt teát kortyolgatom...
Végig pörgetem a gondolataimat...micsoda örült módjára esünk egymásnak. A tarkómon átfut a borzongás,a gyomomba görcs áll. Aztán sminkelés közben a tükörben egy mondatot mondogatok magamnak amíg el nem hiszem fel nem fogom!
-Muszáj elengedned! Muszáj elengedned!....

                                                                ***
 Gyönyörű,felséges Istambul!
Hol meghajol a nap is fejedelmed felett.
Hol tornyosulnak a palota égbemetsző oszlopai..
Hova menekültem,s otthont kaptam szívébe fogadott ez a színes,tüzes város.
Teli Alah minden áldásával. Oh Alahom,csak te tudhatod vezeted az útjukat azoknak kik híven követnek,s azokat is oltalmazod kik megbuknak az úton levő gáncsos szakaszokon.

Fekete blúzomra cseppen a kávé amit meg látom s megremeg a kezem,
Leteszem a csészét ahogy közeledik,a napszemüvegén megcsillan a fény,a szoknyámba belekap a szél. Ö pedig csak közeledik, és közeledik.... Megbeszéltük együtt ebédelünk,ami persze annak apropója hogy igazából beszélni szeretne velem.
Tisztáznunk kell a helyzetet ezt mint kettőnk tudja.
Le ül velem szembe és leveszi a szemüveget. valahogy nem tudok a szemébe nézni....
-Rég vársz rám?
Ha tudnád milyen rég....Gondolom magamban s könnyen kiejtem.
-Nem,ne aggódj,csak nem rég érkeztem.
Belekortyol a kávéjába amit már előre kikértem neki aztán az órájára pillant.
-Elintéztem a hamvasztást....Közli s megrándul az arcom.
Ebédelni jöttünk de egyikünknek sincs étvágya.

Meyrem,igazából szeretnék veled beszélni...-Kezdődik!
Azt  igazság az,hogy...hogy igazad volt,menekülni akartam,és....-Szemebe néz,összeszedetlen szavait azt szeretné hogy értsem meg. De meg nem szólalok.
-Szeretném ha tudnád hogy nem akarlak semmibe venni,úgy értem ami köztünk történt azt nem így akartam.Nem ilyen körülmények között. Nem szabadott volna igy lerohannom,de nem birtam féken tartani magam. Nem vagy használati tárgy és nekem sokat jelentesz...nagyon sokat.
Épp ezért már nem akarok elmenni...
-De menj el!-A hangom határozott,arca megszilárdul.-Menj csak el! Gondolkodnod kell! Jobb lesz,így hogy már belátod,hogy már  nem menekvésnek szánod hanem időnek.
Ésszerűbb! Mennyj el! Amugy is már aláírtad a papírokat.
-Itt nem papírokról van szó Meyrem,-Érinti meg a kezem.-Arról van szó hogy...
-Arról van szó Mustafa hogy össze vagy zavarodva!-Húzom el a kezemet tőle.-
-Tisztában vagyok azzal hogy mit akarok,Rasinda.-Arca birtokló,s tekintete elárulja hogy ENGEM AKAR!
-Nem,nem vagy tisztában Gürpinár!-Hangunk védekezik a másik ellen.
Nem akarok száraz föld lenni egy olyannak aki szereti a tengert.de fél a vihartól!
Felállok a karomra akasztom a táskám,ö is feláll és olyannira közel jön hogy felesleges lenne
bármilyen szó. Annyira szeretnék hinni a lángoló barna szemeinek, de félek hogy magányból adódóan menekülne hozzám.
-Megérintem az arcát és erőltetve rámosolygom.-Jó utat Aslan!
Megérti hogy vigyázok magamra,de a tekintete leigázott. Minden bizonnyal abban bízott hogy
megvallom az érzéseimet és vele maradok. De nem maradhatok vele ameddig nem tudja biztosan.
Engem akar,vagy csak társaságot....


Akkor vegyük szép sorjában!-Ingatja a fejét Dzsanéla,feljöttem hozzá a lakásába,most kászálódott ki az ágyból,teával kínál,de jelen helyzetben a illatától is émelyem.
-Szóval:,-Közli hogy "olyan vagy mint Isztambul" ami kb annyit jelet hogy te vagy a fél élete.-Lesütöm a szemem.-Aztán a jó ízű kiosztás után,"finomkodtok" egy eszementet a raktárban.-Persze mindazok ellenére hogy veszekedtél vele.-Aztán vele maradsz amíg szegény anyukája...És..mire
Már el sem akar mozdulni mellőled: ELKÜLDÖD EGY RAKAT NŐVEL KÖRÜLVETT,TÖBB KM-RE LÉVÖ TÖBB HETES MUNKÁRA!-Emeli fel Dzsan értetlenkedve a hangját.
-Pontosan!-Jelentem ki kezemet tördelve.
-Megengedsz nekem valamit?
-Igen...?
Megragadja két karomat és felrázz.
-Te megörültél!!! EZ SZERELMES BELÉD!!!! TE IS BELÉ! ERRE ELKÜLDÖD???!! Szeretlek,de lökött vagy!-Hagy ott és ingerülten kiszedi a hosszú hajzuhatagából a gumit.
-Pontosan erröl van szó Dzsanéla! Nem a menedéke akarok lenni,mert az nem szerelem,az menekvés!
-Akkor sem értek egyet! Mindig vele vagy,most tényleg szüksége van rád!
-Nem! Időre van szüksége Dzsanéla,nem volt ura a tetteinek. Úgy esett nekem mint örült.
Olyan elesetten,nagyon akarta hogy szeressem eleve hogy VALAKI szeresse...-Halkulok le...egyedül volt érted? Azért nem akart elmenni már mert tudja hogy ott is egyedül lenne. Itt pedig nem!
-Értelek! De én biztosan nem tudnám elengedni!-Dzsanéla arca megállapodik rajtam,szürcsöl a forró teából...Majd rakoncátlanul elmosolyodik.
-És milyen volt?
-Hagyjál békén!-Mosolygom szemérmesen.
-Részleteket akarok!!! -Fészkelődik az ágyon és rámered!
-Jaj Dzsanéla...hagyjuk kérlek,téboly volt a múlt éjszaka... Fel sem fogtam hogy mit csináltunk,
olyan hitelen történt,aztán jött a hívás,rohantunk a kórházba...
-Oh Istenem!-Dzsaléla megölel és megfogja a kezem.
Mondtam én hogy finom!-Kacagja el magát...."mi csak barátok vagyunk" -Ugye?
-Tényleg azok vagyunk! De valószínű hogy ha kitisztul a feje,és rájön hogy jobb nem firtatni a dolgot. Szerintem a barátságunknak is annyi!
Dzsanéla elhúzza a száját oldalra,aztán mondd egy ilyet!- Ahol egyszer tűz volt ott mindig lesz parázs!....
-Ja! Vagy romok,meg korom...-Bököm ki savanyúan aztán mindketten kicsit nevetni kezdünk.


Mivel inkább éjszaka otthon aludtam,nem kíséreltem meg hogy újra kavarjunk egyet a dolgok menetén. Amirának is el kellet mondanom mi történt. Aki persze teljesen más véleménnyel volt mint Dzsanéla. Amira egyet értett velem és azt mondta,jól tettem hogy adtam idöt magunknak.
 Csak tudnám hogy a jó döntés miért ilyen rohadt nehéz...
Másnap a munkában...
A studiója előtt elhaladva egy hölgyet láttam amit birtokba veszi a termet. Ha jól látom már dolgozik,is. Mivel elfoglalt még nem mutatkozom be neki inkább felmentem  Hugóhoz.
De borzalmas állapotban találtam!Vörös fürtjei loboncosan lógtak egymásra,apró méregzöld csokornyakkendőét kioldva felém meresztette szemit.
-Jóreggelt!
-Mi a jó benne? -Savanykás hangjából ítélve bal lábbal kelt.-Hát nem itt hagyott minket ez a szegény kis mocskos!-Gyürködte a papírzsepit.
-Kávé,fönök!-Nyújtom oda aztán fintorogva leteszi az íróasztalra.
-Hugó!...Szólítom meg....még a körmét is rágja...Ilyenkor olyan mint egy kisgyerek.
-Mi baj van?-Érintem meg a vállát.
-Az a NŐ!
-Milyen nő?
-Dálía La' Borelli. Életem szerelme....Épp lent kattogtatja a vakut a szisza fiú helyett!Miért ver igy a Madonna???
-SZóval ismeritek egymást...Várj szerelmed?
-Bizony!...Sóhajt.-Nem először dolgozik itt nálunk. Elözö alkalommal összetörte a szívemet.
-Sosem mondad hogy nő is volt az életedben.
-Volt...az egyetlen...De nem birta velem,azt mondta nem tud úgy élni hogy közben tudja,a pasikákra bukom.Pedig esedeztem,mondtam hogy nekem egy pasika se kell ha velem maradna. De nem bírta,és elment....
-Mélyet sóhajtok és megölelem öt,most is női parfümmel van befújva. Hugó javíthatatlanul meleg.
De a szíve is az,megértem a nőt,de sajnálom Hugót.
-Na jó! Valahogy kibírom! -Erőltet magára egy mosolyt és kezdjük a munkát.
Amúgy drágám!
-Tessék?
-Ezeket a Szisza hagyta itt neked!
-Mustafa volt itt?
-Igen ma kora reggel, illetve nem rég azt mondta délután indul.
-Már is? De a munkája a csak  2 hét múlva kezdődne...
-Muszáj mennie...Azt mondta hogy ezt adjam oda neked.-A kezembe tesz egy kulcsot a házkulcs az,és a raktáré...A szemeim bekönnyesednek.-Most fordítok neki hátat amikor épp kellenék,önzőnek és butának érzem magam....

Délután sokat tépelődtem kettőnkön ezerszer megfordult a fejemben hogy kiszaladok a kikötőhöz és
nem engedem elmenni, De nem engedhettem magamnak hogy elragadjon az eszetlenség....jobb lesz így!
Üdvözöljük egymást Dáliával amikor megpillantom Zsalindát belépni a csapóajton.
Mint mindig most is magassarkút és miniruhát visel ,a haja fényesre és szögegyenesre vasalva.
Belép a stúdióterembe,és meghökken a látványon,miszerint egy hölgy fogja öt fotózni.
Bár Mustafa kitette ö az ágyából,az életéből,és a galériájából,a cégünkhöz való szerződése még itt tartja. Hiszen törzsgyökeres modellünk,a nyári divatlapok elején fog tündökölni.
Szívélyesen köszönt,még egy mosolyt is megereszt felém ami nem rá vall.
-Szervusz Meyrem!
-Szia!-Köszönök röviden és próbálok az összeállításokra koncentrálni,nem arra hogy beszélgetésbe szeretne velem keveredni, a közelsége erre utal.
-Hogy vagy?-Hogy-hogy vagyok??? Mit akar ez a nő?
-Jól köszönöm,és te?
-Remekül,-És jön a rizsa....Zsálindának mániája leregélni a sikereit,jó múltkor még Cosmopolitenben is szerepelt,aztán egy hajfesték reklámban is helyet kapott rizsa-rizsa és még több rizsa. Felfogtuk hogy gyönyörű vagy!
-Ez csodás további sok sikert...
-Oh köszönöm! -Legyint és odalöki azt amiért valójában szóba állt velem.
-Musafa jól van? Érdekes hogy nincs itt...
-Felmondott...most cipruson van!-A fenébe ezt minek mondtam el???? Képes kihasználja a helyzetet és utána megy,Mustafa meg lehet hogy amilyen állapotban van vissza repül a karjaiba,miért nem tudom a számat befogni????
-Valóban?
-Igen...-nyögöm ki szánalmasan.aztán mentem a menthetőt.-Jövőhetén a szabadidőmben meglepem. Utána megyek!-Egyből összerándult az arca,de mosolyt formál belőle.
-Hát peszre a szerelem.-Vicsorogja.
-Igen.-Vigyorgom én is aztán hátra dobja a haját és teszi a dolgát.
-Ribac!-Köhögöm fel.
-Szuka!-Köhinti mellettem Hugó is! -Jelen pillanatban nem tudtam eldönteni Zsálindát vagy Dáliát szidja.

Éjszaka....
Leültem a kikötőbe, lógatom a lábamat a molón,és figyelem ahogy a tenger feketén hullámzik.
A lángoló szívemre semmi nem lehet gyógyitobb,mint a hűs elborult tenger,
Senki nem tudja hány halál fekszik a mélyén,mennyi könnyel lett bővebb mégis olyan gyönyörű és nyugtató.....Gyere vissza Aslan..<3